"A La femme a döntéshozó, értelmiségi, véleményformáló nők magazinja. A La femme nekik és róluk szól. La femme magazin, la femme, lafemme.hu, lafemme"
« vissza nyomtatás

A tiltott szerelem harcosai

Létezik a világnak olyan pontja, ahol a szerelem gyakran szégyen és üldözendő. Az űzött pároknak pedig csak a Szerelemkommandó nyújthat segítséget!

Sunil Kumar és Chanchal bujkál, amióta megszöktek otthonukból Észak-Delhiben. Titokban házasodtak össze, és féltek, hogy a lány szülei a nyomukra bukkannak, és megölik őket. Ekkor hallottak először a Love Commandóról, és segítséget kértek az önkénteseiktől. Az aktivisták támogatásával jutott el a pár a Delhi Bizottság a Nőkért nevű csoporthoz, amely a helyi rendőrség segítségével biztosította, hogy a fiataloknak ne essen bántódásuk. Ez az eset a Szerelemkommandó egy újabb győzelme; a csoport az olyan konzervatív erők ellen küzd, amelyek szerint az érzéseknek nincs szerepük a házasságban.

 

 

Szerelem és kasztrendszer

 

Indiában a legtöbb házasság előre elrendezett, a szülők döntenek róla a kasztok alapján, a szerelmet ritkán veszik figyelembe. A fiatalok az életükkel játszanak, ha ellenszegülnek a kasztok és a vallás szabályainak. Az gyilkosságok és az erőszak felett a rendőrök is szemet hunynak: nemcsak hogy megtagadják a párok védelmét, de sokszor még a szülők mellé is állnak. Az indiai kasztrendszer a hinduizmus része, nemet, nemzetiséget, fajt és fajtát jelent. A főkasztok a brahminok, ksatriják, vaisják, súdrák, és vannak még a kaszton kívüliek.

 

A kasztrendszer rendkívül merev, az osztályok között nincs átjárás. Középponti elve, hogy az emberek születésüktől fogva egyenlőtlenek. Az emberek számára nem létezik olyan, hogy szabad pályaválasztás, ha valaki meggazdagodik is, nem léphet magasabb kasztba, mindezt pedig nem lehet megváltoztatni, mert a törvény Istentől ered. A házasság csakis kaszton belül lehetséges. India nagy része endogám csoportokon alapszik, vagyis a házasság csak alkaszton belül engedélyezett, létezik azonban olyan is, hogy nemzetségen vagy csoporton kívüli házasságkötés kötelezettsége, illetve az is előfordulhat, hogy a lány csak vele egyenlő, vagy annál előkelőbb férfihoz adható feleségül. Az exogám alkasztokban kizárólag a többi alkasztból választhatnak párt a szülők gyerekeik számára.

 

A hindu lányoknak férjhez kell menniük, mielőtt nemileg éretté válnak, ha mégsem tudnak nekik párt találni, sokszor tárgyakhoz, vagy értelmi fogyatékos férfihoz adják őket. A szabályszegő lányok szüleiről úgy tartják, hogy nem nevelték jól a gyermeküket, ezért a családot kitaszítja a közösség. Ennek a társadalmi rendnek a fenntartása legfőképpen a falvakat igazgató vének tanácsának érdeke, amelynek támogatása rendkívül fontos a képviselők számára egy-egy választás alkalmával. A szigorú törvényekhez ragaszkodó öregek szerint a sikeres házasság csakis előre elrendezett úton működhet. Bár az indiai legfelsőbb bíróság arra kötelezte az államokat, hogy óvják a szabályszegő párokat, a hagyományok láthatóan túlságosan ellenállók a változással szemben.

 

 

A Szerelemkommandó

 

A Szerelemkommandó, melyet többek között újságírók, jogászok és emberjogi aktivisták alkotnak, 2010 júliusában kezdte meg működését. A szervezet menedéket nyújt a pároknak, amíg anyagilag nem függetlenednek, emellett a házasságkötésben is segítenek nekik. A csoportnak mára India-szerte több mint 600 ezer tagja van, több mint 200 menedékhellyel rendelkezik, és a 24 órás segélyvonalon naponta átlagosan 300 hívást kap. A menedékházakat sokszor fegyveres őrök védik, az aktivistacsoport ugyanis már többször kapott halálos fenyegetéseket. Balogh Boglárkának, aki maga is részt vett az indiai szerelmespárok segítésében, nemrégiben jelent meg könyve Love Commando címen. A könyvből kiderül: a legnagyobb probléma az, hogy hiába szöknek meg a fiatalok, addig nem élhetnek boldogan, nyugalomban együtt, amíg el nem nyerik családjuk bocsánatát. Sokak családja ezt használja ki, amikor néhány megbocsátó hangvételű telefonhívással hazacsábítják, hogy aztán megbüntessék őket. Ilyenkor  nem ritka, hogy brutálisan bántalmazzák és bezárják a fiatalokat, nehogy kapcsolatba lépjenek szerelmükkel vagy elszökjenek. Harsh Malhotra, a Szerelemkommandó alapítója szerint az igaz szerelmet nem korlátozhatja sem kaszt, sem család. „A feleségem meg én annyira szeretjük egymást, hogy eddig hatszor keltünk egybe.” A középkorú aktivista szerint a szerelem az eszköz ahhoz, hogy egy napon India kasztok nélkül születhessen újjá.