"A La femme a döntéshozó, értelmiségi, véleményformáló nők magazinja. A La femme nekik és róluk szól. La femme magazin, la femme, lafemme.hu, lafemme"
« vissza nyomtatás

A Baleári-szigetek királynője

Zafírkék víz, bájos kis falvak, túrázásra csábító hegyvonulatok, mediterrán napsütés. Ez Mallorca!

A Baleárok gyönyörű szigete, Mallorca a Földközi-tengeren az Ibériai-félszigettől keletre található. A sziget népszerű üdülőhely az európai turisták körében, hiszen a nappalok és éjszakák melegek, a csapadék kevés, a strandok pedig paradicsomiak. Ez az a sokszínű sziget, ahol heverészhetünk a homokos strandokon, gyönyörködhetünk az illatos narancsligetekben, vagy belevethetjük magunkat a pezsgő éjszakai életbe, és igazi kalandokban illetve kulturális élményekben lehet részünk. Jól járunk, ha az elő- vagy utószezont választjuk, ilyenkor mutatja meg ugyanis a sziget igazán csendes és nyugalmas arcát. Szeptember végéig bátran utazhatunk, a hőmérséklet októberig nem csökken jelentősen, a szigeten még ilyenkor is a nyár szelleme uralkodik.

Mallorca története a leletek és a romok tanúsága szerint egészen a paleolit időszakig nyúlik vissza. A sziget egy ideig római uralom alatt állt, mielőtt a mórok átvették volna az irányítást. A római és mór hatás még ma is érezhetően jelen van a szigeten. A turisták először a 19. században szerettek bele Mallorácba, később aztán művészek, hírességek és írók kedvencévé vált. A híres krimiíró, Agatha Christie például a 30-as években érkezett Pollensába, és azonnal ihletre lelt, Mallorcán tett látogatásának köszönhetjük A Pollensa-öböl című regényét.

 

Sokan azonban, különösen olyanok, akik sosem jártak Mallorcán, kételyeiknek adnak hangot a legnagyobb Baleári-szigettel kapcsolatban. A szigetet ugyanis gyakran mint tökéletes példáját emlegetik annak, hogy mi történik, ha turizmus rossz irányt vesz. A rosszallók Palma szállodarengetegéről beszélnek, vagy a részeg, tetovált fiatalok felháborító viselkedéséről. Mintha valaki valahol kifőzött volna egy kampányt annak érdekében, hogy távol tartsa az igényes embereket Mallorcától. Mert az igazság az, hogy a sziget magasan fejlett részein kívül Mallorca nagy része még mindig elbűvölő és nyugodt. Persze a 30-as évek óta sokat változott, de még a sziget fővárosának, Palmának is sikerült megőriznie kisvárosi báját.

 

Palma de Mallorca


Az út Palma de Mallorcára, a fővárosba megéri a fáradságot. A főváros egy védett öbölben fekszik, különlegessége pedig, hogy bár igazán kozmopolita, mediterrán kisvárosi jellegét is megőrizte. Palmát egykor a rómaiak alapították, de az arab és katalán hódítók is rajta hagyták nyomukat. Az óváros igazi szűk, macskaköves labirintus, mely a tapasbárok és hangulatos kiülős éttermek nagy választékát kínálja. Mindezek együtt összetéveszthetetlen spanyol hangulatot kölcsönöznek a városnak. Az óváros nem túl nagy, viszonylag hamar be lehet járni, és könnyen el lehet benne igazodni. A zegzugos utcákon sétálva mindenhol hangulatos belső udvarokkal, szökőkutakkal és citromfákkal találkozhatunk. A turisták többségének első útja az óváros szélén a La Seu nevű gyönyörű gótikus katedrálishoz vezet, mely uralja a városképet. A 121 méter hosszú, 55 méter széles katedrálist egy arab mecset helyére építették. A központi hajó magassága 44 méter, ezzel pedig a legmagasabb gótikus katedrális a világon. Katalán gótikus stílusban tervezték, de érezhetően jelen vannak benne észak-európai hatások is. Az építkezést 1229-ben kezdték meg, de csak 1601-ben fejezték be. A katedrálisból gyönyörű kilátás nyílik a Parc de la Marra és a Földközi-tengerre. 1901-ben, 50 évvel a helyreállítási munkák kezdete után, a híres Antoni Gaudí is felkérést kapott, hogy vegye át a projektet. Bár az olykor merész, modern elképzeléseiről híres építész számos ötletét elfogadták, 1914-ben Gaudí mégis ott hagyta a munkálatokat, miután összetűzésbe került a vállalkozóval. Az építész jellegzetes stílusa azonban érezhető a La Seun. A katedrális kívülről olyan, mintha csak a tengerből nőtt volna ki, és pálmafák, parkok, virágoskertek ölelik körül. A monumentális belső láttán pedig az embert elfogja az az érzés, milyen aprók és sebezhetők is vagyunk ebben a világban.

A város római gyökerei ellenére viszonylag modern hatást kelt. A pálmafákkal szegélyezett La Rambla és a Passeig des Born már a 19. században épült egy kiszáradt folyómeder helyén. Az eredeti falakat, amelyek megvédték a várost a megszállóktól, lebontották, hogy létrehozzák a Las Avingudas körgyűrűt. A városban útközben rengeteg galériával, múzeummal és érdekességgel találkozhatunk. Aki erre jár, érdemes megcsodálnia a királyi palotát, a 14. századi királyi erődöt, a Bellver-kastélyt és Joan Miró szülőházát, illetve grafikai műhelyét.

 

Hangulatos mediterrán narancsvidék


A Placa d’Espanyáról induló nosztalgiavillamossal mindössze egy óra alatt Sóllerben lehetünk. A villamos útját citrom és mandulafák, valamint festői hegyek szegélyezik. A hegyek között, buja narancsligetek sűrűjében fekvő Sóller népszerű a turisták körében, érdemes ide ellátogatni, legalább azért, hogy kiüljünk a Placa Constitucidra meginni egy kávét. Sóllerben sétálva tapasbárok, tészta- és fűszerboltok, helyi fagylaltkülönlegességek és frissen facsart narancslés standok széles kínálatával találkozhatunk. A városka pár kilométerre fekszik – a helyi vintage vasúttal könnyen megközelíthető – kikötőjétől, a Port de Sóllertől. Odaérve festői látvány fogad: a Port de Sóllert minden oldalról a Tramuntana-hegyek veszik körül. Miután megcsodáltuk a tájat, sétálgathatunk a kanyargós, szűk kis utcákon, vagy hajóval felfedezhetjük a helyi öblöket. Port de Sóller a közelmúltban kifinomult nyaralóhellyé avanzsált, mivel a Jumeriah Group megnyitotta luxusszállodáit a kikötőt övező hegyekben. Ennek köszönhetően a városka is kisebb ráncfelvarráson esett át. 

 

Édeni strandok


Mallorca leginkább édeni strandjairól híres, köztük számos fürdésre alkalmas, érintetlen partszakasszal. Bár a Platja de Muro egyike a zsúfoltabb strandoknak, mégsem érdemes kihagyni. A plázs – egy végtelennek tetsző, finom aranyszínű homokkal borított partszakasz, melyet fenyő- és borókaligetek szegélyeznek – Alcudia közelében található, sekély, kristálytiszta vize miatt nagyon népszerű a kisgyermekes családok körében. Fontos azonban, hogy aki inkább a nyugodtabb strandokat kedveli, ne ezt válassza, hiszen a Murót szinte végig szállodák szegélyezik, és mindig nagy a nyüzsgés errefelé.

 

Az érintetlen természet szerelmeseinek az Es trencre érdemes ellátogatniuk. A strand a fővárostól mindössze 20 percre fekszik, természetvédelmi területen. A parkolás egyszerű, azonban miután letettük az autót, még legalább 100 métert kell gyalogolnunk a strandig. Ez a tengerpart azonban minden fáradságot megér. A tenger zöldeskék árnyalatban pompázik, a partot pedig hófehér homok borítja. A víz itt néhány fokkal melegebb, és jóval sekélyebb is, mint például Platja de Murón. Kifejezetten lassan mélyül. Miután a partszakaszhoz nem tartozik szálloda, viszonylag elszigetelt és vad, természetes érzést kelt a látogatóban. A strand mögött nádkerítéssel védett homokdűnék és Salinasként emlegetett sós tavak találhatók, melyek számos madárnak és növénynek adnak otthont.

A nyugodt kis öblök kedvelői számára a Mal Pas strand a tökéletes választás. A strand Alcudiától 2-3 kilométerre található, kevesebb mint 100 méter hosszú, és körülbelül 60-80 méter széles. A homok rendkívül finom, a víz pedig kristálytiszta. Ha ide látogatunk, strandolás közben fantasztikus látványban lehet részünk, az öböl mindkét oldalát alacsony sziklák veszik körül, fürdés körben pedig rálátni a Formentor-félszigetre. Bár a strand viszonylag népszerű, mégis ritkán találkozni errefelé tömeggel, hiszen még mindig egyfajta titkos úti tippnek számít.

 

Bár Mallorcának is megvannak a maga szépséghibái, a szigeten tett látogatás után biztosak lehetünk benne, hogy visszavágyunk majd a Baleári-szigetek királynőjére.