Art á la nature: állati vs. emberi művészek

Szinte unalomig ismert közhely az, ahogyan a kortárs művészeti kiállításon megállnak a látogatók a nonfiguratív festmény előtt, és felkiáltanak: hiszen ilyet az ötéves gyerekem is tud! És mi lenne, ha azt mondanánk, hogy nemhogy egy ötéves gyerek, de akár egy csimpánz vagy egy papagáj is tud ilyet festeni?

 

 

Nem, nem az egyetemes művészettörténet géniuszain gúnyolódunk, csak próbáljuk elképzelni azt, milyen egy nagyszabású kiállítás, ahol a kiállító művészek, nos, az állatkertben laknak. Szóval már az emberszabásúak is kiélik kreativitásukat. Vajon milyenek lennének a reakciók, ha egy kiállításon az éppen befutott és körülujjongott művész képei mellé becsempésznék egy gorilla festményét – vajon felismerné-e a közönség, hogy azt nem emberkéz festette?

 

A londoni állatkertben élt egy Congo nevű csimpánz. 1956-ban, kétéves korában kapott egy ceruzát és egy ecsetet a neves etológustól, Desmond Morristól. Congo olyannyira született művész volt, hogy jól értett a színpadias jelenetekhez: ha elvették tőle az ecsetet, mielőtt befejezte volna nagy művét, addig nyafogott, míg vissza nem kapta eszközeit, és csak akkor volt hajlandó festeni, amikor ő akart, utasításra nem.

ÉRZÉKENY MŰVÉSZLÉLEK

Congo született művész volt, hogy jól értett a színpadias jelenetekhez: ha elvették tőle az ecsetet, mielőtt befejezte volna nagy művét, addig nyafogott, míg vissza nem kapta eszközeit, és csak akkor volt hajlandó festeni, amikor ő akart, utasításra nem.

Lehet nevetni, de a majom „lírikus absztrakt impresszionista” képein hüledezett, aki látta. Életműve 400 alkotásból állt, közülük hármat 2005-ben elárvereztek. A képek 14 400 fontot, vagyis több mint 5,5 millió forintot értek az állatművészet rajongóinak. Ráadásul ugyanazon az aukción egy Renoir-szobor és egy Andy Warhol-festmény nem kelt el.
 

Congo után más állatok is kaptak festőszerszámokat, hogy a kreatív önkifejezés boldoggá tegye őket. Az alkotás jó szellemi torna, mert amúgy szegény állatok halálra unják magukat az állatkertben. Az indiai elefántok ugyan a kutatók szerint egyáltalán nem érzik jól magukat egy-egy maszatolás után, de a festmények elnyerik a közönség tetszését, és a belőlük befolyó összeget legalább jótékonysági célra tudják fordítani.

 

Vagyis nem egyedül az emberek képesek az alkotásra, és nem egyedül ők élvezik a folyamatot. Hogy mi a művészet, és mit jelent a kreativitás, azon lehet vitatkozni. A BBC újságírója szerint pusztán a kinézet alapján egymás mellé lehetne tenni Jackson Pollock egy festményét és Congóét: előbbinek ez hatalmas sértés, utóbbinak hatalmas dicséret.

Mindenesetre ha legközelebb egy galériában látva „lírikus absztrakt impresszionista” képet látunk, elkezdhetünk gyanakodni. De az is lehet, hogy valaki sosem lesz az állati festők nagy mecénása: egy 2011-es kutatás szerint az emberek meglepően jól tudnak különbséget tenni az emberkéz és az ormány vagy csimpánzkéz által festett művek között. Legalább ezentúl nem azt mondják majd a fanyalgók egy nem könnyen értelmezhető, végletesen absztrakt, ultramodern kép láttán, hogy ilyet az ötéves gyerekem is tud – hanem hogy ilyet még egy szőrös csimpánz is tud mázolni.