"A La femme a döntéshozó, értelmiségi, véleményformáló nők magazinja. A La femme nekik és róluk szól. La femme magazin, la femme, lafemme.hu, lafemme"
« vissza nyomtatás

Kérdések és válaszok

Tapasztalatok, sikerek és tanulságok az „50 tehetséges magyar fiatal” program első évadából.

Az „50 tehetséges magyar fiatal” program azt tűzte célul maga elé, hogy a hasonló kezdeményezéseken túlmutató felelősségvállalással a tehetségek elismerésének rangos, mértékadó platformjává váljon. Akik eddig részt vettek benne, visszaigazolták ezt a törekvést. A La femme pedig folytatni akarja, amit elkezdett.

 

Lám István középiskola végéig több kimagasló eredményt ért el országos és nemzetközi versenyeken a matematika, az informatika és a közgazdaságtan területén. István a tipikus, harcos, tudatos vállalkozó, egy óriási számítástechnikai projekt kitalálója, vezetője, fejlesztője. Ő a mentorprogram egyik legnagyobb eredményének azt tartja, hogy módjában állt megismerni a mentorát, Ránky Katalint, az üzletasszonyt. Mert éppen találkozásukkor állt hatalmas vállalatfejlesztési kérdések előtt, amikre feleleteket várt valakitől.

 

 

Dr. Ránky Katalin üzletasszony, a L’Oréal magyarországi leányvállalatának alapítója például számára ismerős területre kalauzolhatta pártfogoltját: egy világcég születésénél bábáskodhatott. Ebben az sem jelentett akadályt, hogy a mentor cseppet sem szakértő a számítástechnika „elosztott fájlrendszerek kriptográfiai jogosultságkezelése” nevezetű szakterületén. Ehhez ugyanis éppen eléggé ért Lám István; mondjuk világszínvonalon. Találkozásukkor emiatt is állt hatalmas vállalatfejlesztési kérdések előtt, amikre viszont feleleteket várt valakitől. István számítástechnikai cége és annak fejlesztése éppen olyan szakaszban volt abban a pillanatban, aminek eredményeként a vállalkozásuk ugrásszerűen óriásira nőtt. Például megtriplázták a foglalkoztatottak létszámát, megrendelőik és megbízóik létszáma szinte egyik hónapról a másikra a sokszorosára emelkedett, mindennek eredményeként István azon dolgozott folyamatosan, hogy külföldi irodákat alapítson, oda embereket találjon, azokat beindítsa.

TEHETSÉG
„…van a telefonkönyvemben egy név egy telefonszámmal, amit teljes bizalommal felhívhatok.”

 

Ránky Katalintól megkapta a válaszokat, kapcsolatuk lényege éppen az, hogy amikor üzletfejlesztési kérdésekben tanácsra van szüksége, akkor megtalálja őt. „A kapcsolatunk legfontosabb eredménye, hogy van a telefonkönyvemben egy név egy telefonszámmal, amit teljes bizalommal felhívhatok” – mondta Lám István. A korábbi diákcsapatból kinőtt cégnek ma már 150 országból vannak megbízói, megrendelői, hatalmas ugrás előtt áll a vállalkozásuk, amelyet Lám Istvánnak kell irányítania. Telefonkönyvéből a mentorprogram végeztével sem kellett kitörölnie azt a telefonszámot, amelyet előkaphat, ha üzletfejlesztési tanácsokra van szüksége: „Elmondhatom, Katalin tanácsai ma már olyan üzleti értékkel bírnak, hogy egyúttal titkosak is, a cégünk üzleti titkaivá váltak, nem árulhatok el róluk többet. De azért ez jelzi az értéküket is!”