"A La femme a döntéshozó, értelmiségi, véleményformáló nők magazinja. A La femme nekik és róluk szól. La femme magazin, la femme, lafemme.hu, lafemme"
« vissza nyomtatás

Karinthy Budán

A MOM Színházban idén már csak kétszer láthatjuk Karinthy Ferenc két egyfelvonásosát. A színpadon: Zöld Csaba, Tímár Éva, Fehér Anna és Márton András.

MOM Színház – egy új kezdeményezés, amely arra vállalkozik, hogy  a budai oldalon is felélessze a színházba járás nemes hagyományát! A volt MOM Művelődési ház nemrégiben újult meg, hogy Buda színházrajongó közönségének otthont teremtsen, és egyúttal a pesti közönség „elcsábítását” is megkísérelje.

 

 

A MOM Színház első önálló előadása két Karinthy Ferenc-egyfelvonásosa, a Dunakanyar és a Bösendorfer. Márton András, a vállalkozás művészeti vezetője szerint sok mindenben lehet kompromisszumot kötni, egyben azonban nem, és ez az előadás minősége. A szereplők meghívásakor is ezt tartotta szem előtt, és a bemutató sikere igazolta a döntését.

 

„Gondoltuk, hogy Karinthy csakis szerencsét hozhat a frissen nyíló MOM Színháznak, hiszen a budai oldal egyetlen, évek óta sikeresen működő kőszínháza, a Karinthy Színház nem messze a MOM-tól, a XI. kerületben szolgálja a színházszerető közönséget. De ez csak afféle szerencsés egybeesés, hiszen a darabválasztással mindenkor az itteni polgárság igényeit szeretnénk kielégíteni, nekik, és róluk szóló előadásokkal. Karinthy két egyfelvonásosa a magányról szól, a mi közönségünk nyelvén. Fontos kérdéseket vet fel a színház eszközeivel, sok humorral és mélységgel.

 

Reméljük, hogy kapcsolatunk hosszú és gyümölcsöző lesz. Ami az alkotókat illeti, mindent el fogunk követni, hogy tehetségük legjavát nyújtsák produkcióinkban, maradandó élményt nyújtva Önöknek.

 

Izgatottan várjuk a november 30-i és a december 13-i találkozást Önökkel, soron következő előadásainkon.” Tímár Éva, Fehér Anna, Márton András, Zöld Csaba.

 

Karinthy kétszer

 

Bösendorfer

 

A Bösendorferben szinte gyilkolásig jut el egy ostoba telefontréfa. Egy deklasszált idős hölgy kétségbeejtő élethelyzetében múltjának utolsó relikviáját, egy Bösendorfer zongorát kínál eladásra.

A hangszer természetesen egy egész életformát szimbolizál, a vevő agyafúrt, unatkozó és végtelenül magányos fiatalember, aki különböző szerepekben hívja fel a hölgyet és alkuszik a zongorára, hol fel, hol lenyomva az árát, kéjes élvezetet találva a naiv idős hölgy gyötrésében. A darab végén két szánandó karakter sejlik fel a néző előtt.

 

Dunakanyar

 

Lehet-e egyszeriben közünk egy ismeretlenhez? Találunk-e bármit a másikban, ami hirtelen meglep bennünket egy véletlen találkozás, félretárcsázás során? A Dunakanyar egy tipikus eszpresszóhelyzet, melyben a vendég megpróbál vigaszt találni a pultosnőben, talán az első emberben, akibe aznap este beleakadt. Csűrik-csavarják, forgatják a szavakat, a szándékokat, mígnem azt sem tudni, ki mit szeretne már valójában a másiktól. Két magányos lélek találkozik a darabban, és nyílik meg egymás előtt. Feltárulnak előttünk a magányos lelkek mélységei, s a kiutat csupán az jelentheti, ha összekapaszkodnak, és úgy próbálnak meg kitörni elsivárosodott életükből.

 

A két egyfelvonásos játékmestere Réczei Tamás.

Az előadások 2011. november 30-án (szerda) és 2011. december 13-án (kedd) este 19:00 órakor tekinthetők meg a MOM Színházban.