"A La femme a döntéshozó, értelmiségi, véleményformáló nők magazinja. A La femme nekik és róluk szól. La femme magazin, la femme, lafemme.hu, lafemme"
« vissza nyomtatás

Világslágerek Budapesten

Az elmúlt évek egyik legizgalmasabb csapata végre hazánkba érkezik! OneRepublic-koncert június 7-én a BudapestArénában.(X)

A 2002-ben Ryan Tedder énekes és Zach Filkins gitáros által alapított, középiskolai barátokból álló banda először akkor került a zeneipari szakemberek látóterébe, amikor teljesen ismeretlenül, bármilyen lemezkiadói szerződés és támogatás nélkül komoly kereskedelmi sikert értek el a MySpace-en. Ehhez képest meglehetősen sokat kellett várni debütáló albumukra, amely némi viszontagság után – első kiadójuk a megjelenés előtt két hónappal kirúgta a csapatot, amit valószínűleg azóta sokszor megbántak már –, végül 2007-ben jelent meg. Viszont első kislemezükkel, az Apologize-zal rögtön be is robbantak a nemzetközi élvonalba, 16 országban vezették a slágerlistákat, további ötven országban pedig top10 felvétellé vált a Grammy-díjra is jelölt dal.

 

 

Második lemezük hasonló kritikai és kereskedelmi sikereket ért el 2009-ben, többek között a Good Life és az All The Right Moves nótáknak köszönhetően. Harmadik albumukra kicsit hosszabban kellett várni a rajongóknak, azonban a végeredmény nem csupán őket kárpótolta, hanem minden kétkedőt is elhallgattatott, akik úgy gondolták, a OneRepublic már nem fogja tudni megismételni kezdeti sikereit.

 

2013-ban megjelent Native anyaguk rögtön a listák élvonalába került, és bár már az If I Lose Myself daluk is több országban a listák élére tört, az igazi, fél éven át kirobbanthatatlan slágerstátuszt a Counting Stars hozta meg számukra, amelyet itthon is szinte óránként játszottak a különböző adók. A kislemez több mint ötmillió példányban talált gazdára csak az USA-ban, s a mai napig az egyik legkedveltebb felvétel a világ számos pontján. Idén pedig Love Runs Out című daluk bizonyította be, hogy nem véletlenül és egyszer-egyszer sikerül világslágert letenniük az asztalra.

 

 „Nem vagyunk műfajtisztelők. Csak jó vagy rossz dalok és előadók léteznek, legyen szó rockról, popról, rapről vagy dance-ről. És ezek a jó dalok ránk is hatással vannak, befolyásolnak bennünket valamilyen módon, beépülnek a munkáinkba” – nyilatkozta Ryan Tedder a csapat saját stílusát firtató kérdésre.

 

Mert valóban, nem könnyű meghatározni a OneRepublic pontos stílusát. Csak annyi bizonyos, hogy mindig igényes és kidolgozott dalokkal jelentkeznek, amire a frontember személye is garancia. Ryan Tedder fantasztikusan tehetséges előadó, dalszerző, zenész, producer, aki a zeneipar bármely szegletében megállja a helyét.

 

Jelenleg pedig mindenki a OneRepublicra kíváncsi, a zenekar tavaly megkezdett és a mai napig is tartó turnéján eddig 169 teltházas koncertet adott öt kontinensen, de most újabb fellépésekkel egészítették ki The Native Tour elnevezésű koncertkörútjukat, így végre a magyar rajongóknak is lehetőségük lesz élőben látni kedvencüket, június 7-én a BudapestArénában.

 

A budapesti koncertre belépők a www.livenation.hu oldalon keresztül kaphatók. Limitált számú, színpad elé szóló kiemelt állójegyet, valamint kapunyitás előtti bejutást biztosító prémiumcsomagot is lehet majd vásárolni a normál belépőjegyek mellett.