"A La femme a döntéshozó, értelmiségi, véleményformáló nők magazinja. A La femme nekik és róluk szól. La femme magazin, la femme, lafemme.hu, lafemme"
« vissza nyomtatás

Élet egy kulturális fővárosban

Pécs igazi csemege a kultúra és a szépség szerelmeseinek. Mit tartogat számunkra ez a város?

Adott egy magyar város, amely – Budapest árnyékából kilépve – 2010-ben az Európa Kulturális Fővárosa cím birtokosa lehetett. Az Európai Unió társfinanszírozásával megvalósult projekt új távlatokat nyitott meg az amúgy remek potenciállal rendelkező Pécs előtt, és a város számtalan fejlesztési projekt részese lehetett. A Baranya megyében, Budapesttől nagyjából 240 kilométer távolságra fekvő Pécs látnivalókban, kultúrában, szépségben rendkívül gazdag, egy hétvége talán kevés is arra, hogy minden érdemlegeset magunkba szívhassunk. Ottjártunkkor egyébként Pécsnek sikerült rácáfolnia a „mediterrán város” elnevezésre, hiszen az egész országra kiterjedő napsütés szinte csak minket hagyott cserben, és kirándulásunkhoz szakadó esőt kaptunk aláfestésként. No de lássuk, milyen kincseket rejt Pécs.

 

A Széchenyi tér vonzásában

 

Egy pécsi kiránduláson az origó egyértelműen a Széchenyi tér, a város lélegzetelállító főtere. Itt található Pécs egyik talán legmonumentálisabb műemléke, Gázi Kászim pasa dzsámija, avagy a Belvárosi Gyertyaszentelő Boldogasszony-templom. Az épület a magyarországi török-iszlám építészet egyik legtökéletesebb lenyomataként őrzi a XVI. századi történelem emlékét, és egyben fejedelmi olvasztótégelye a keleti és a nyugati kultúrának. A dzsámi épületét egyébként a téren hatalmas leanderbokrok határolják, amelyek tovább fokozzák a templom, illetve a város mediterrán beütését. A Széchenyi tér másik szemrevaló látványossága a neobarokk stílusban épült Városháza, amelynek toronyórája óránként harangszóval örvendezteti meg az arra látogatókat. Nem érdemes figyelmen kívül hagyni az irgalmas rendi templom előtt felállított, pirogránitból készült Zsolnay-kutat, amelyet a híres Zsolnay-gyár alapítójának fia, Zsolnay Miklós ajánlott fel az édesapja, Zsolnay Vilmos emlékére.

 

 

A Széchenyi tér egyébként európai viszonylatban is pazar találkozóhely, számtalan bár, cukrászda és étterem várja az érdeklődőket, de néhány divatáruüzlet is megállásra késztetheti a járókelőt. Továbbhaladva a belváros egyik főbb utcáján, a Király utcán, éttermek és kávéházak gyűrűjében fekszik a város szecessziós gyönyörűsége, a legendás Palatinus Szálloda, amely idén ünnepli fennállásának századik évfordulóját. Az évforduló alkalmából sok programmal kedveskednek a látogatóknak, sőt olykor az impozánsabb lakosztályokba is bebocsátást nyerhetnek egy rövid látogatás erejéig. A patinás hotel egyébként vasárnap délelőttönként Sunday Brunchcsal várja a nagyérdeműt, így azok is belekóstolhatnak a „Grand Hotel-életérzésbe”, akiknek amúgy nem volna lehetőségük egy ilyen jellegű szállodában megszállni. Nem tudni egyébként, hogy a nyári szezon végének köszönhető-e, de az említett Király utca, bár nagyszerű lehetőségekkel rendelkezik, igen kihaltnak tűnt. A gyönyörű műemléképületek elhagyatottnak látszottak, az üzlethelyiségek közül szintén rengeteg állt üresen – pedig egy ilyen festői városrész igazán megérdemelne némi pezsgést.

 

Hegynek felfele

 

A sétálóutcát és a főteret elhagyva, az óváros irányában további csodákat lelhetünk. A klasszicista és gót stílusjegyeket mutató Szent Pál-székesegyházba annak idején még maga II. János Pál pápa is ellátogatott. A dóm szomszédságában találhatók az ókeresztény sírkamrák, amelyek az UNESCO világörökségi listáján is elfoglalták méltó helyüket. Érdemes továbbá megtekinteni a Barbakánt, vagyis a pécsi püspökvárat, amelynek megépítését Kinizsi Pál pécsi tartózkodásához kötik. Az erődhöz tartozik egy nem túl nagy, de annál romantikusabb hangulatú kert is, amelyet az egykori várárok helyén alakítottak ki, és amely Janus Pannonius szobrát is őrzi. A belvárostól tovább távolodva eljutunk Jakováli Hasszán pasa dzsámijához. A török kori műemlék az egyetlen olyan dzsámi Magyarországon, amely minarettel is rendelkezik – utóbbi azonban sajnos nem látogatható.

 

 

A gyönyörű, 16. századi épületben eredeti falfestményeket láthatunk, de egy modern, tükörszerű elemekkel gazdagított termet is meglátogathatunk. A kulturális főváros projekt egyik nagy vívmánya a Zsolnay-negyed, amely egy külön mesevilág Pécs életében. Ebben a varázslatos miliőben összpontosul mindaz, amit a híres kerámia- és porcelángyár örökségeként tartunk számon – megtekinthetjük többek között a Zsolnay család tagjainak nyughelyét, illetve egykori életükbe is betekintést nyerhetünk. A műemlékeket magunk mögött hagyva végül induljunk el hegynek felfele, hogy meghódítsuk a pécsi Gellérthegyet, a Tettyét, amelyről csodálatos kilátás nyílik a városra – mintegy egybefoglalva mindazt, amit az elmúlt napokban láttunk. Tökéletes hab egy tökéletes tortán.

 

Pécs önmagában is egy program ugyan, de ha már arra járunk, és időmilliomosok vagyunk, érdemes ellátogatni a közeli Villányba egy kis borkóstolásra, illetve Orfűre, némi léleksimogatásra.