"A La femme a döntéshozó, értelmiségi, véleményformáló nők magazinja. A La femme nekik és róluk szól. La femme magazin, la femme, lafemme.hu, lafemme"
« vissza nyomtatás

Kínálat maximális áron

A luxustárgyak kényelmet és csodás közérzetet ígérnek gazdáiknak. Ugyanakkor van egy másik, hasonlóan fontos tulajdonságuk is: látszani akarnak!

Jefri Bolkiah, a kicsapongásairól is híres bahreini herceg 2006-ban 159 méteres luxusjachtot építtetett. Valószínűleg sem ő, sem a későbbi tulajdonos dubai sejk nem gondolta volna, hogy alig néhány év múlva valaki még parádésabb hajókolosszust rendel magának, és ezzel a 300 millió dolláros hajóköltemény a valóságos megsemmisüléssel felérő második helyre csúszik vissza ebben a fényűző versenyben. Pedig a milliárdos Roman Abramovics, a Chelsea nevű angol labdarúgócsapat tulajdonosa pontosan ezt tette: Eclipse nevű, nagyjából 170 méter hosszúságú úszó szupervilla-komplexumán van könyvtár, étterem, park, helikopter-leszálló, mini-tengeralattjáró, rakétaelhárító rendszer, sőt még egy paparazzo-távoltartó berendezés is…

 

 

Ugyanakkor a milliárdos elit tagjai nemcsak a jachtok, villák és magánrepülőgépek terén űzhetik a fényt; életük legapróbb, leghétköznapibb részleteit is kilométerekkel a hétköznapi valóság fölé emelhetik. Vehetnek gyémántokkal kirakott, egymillió dolláros mobilt (például a fényűző telefonjairól híres Vertutól), limitált darabszámban készült, negyedmillió eurós parfümöt (mondjuk az Imperial Majestyt), krokodilbőr táskát (a patinás Herméstől), 100 000 eurós szupertévét, az ünnepléshez pedig méregdrága, 40 000 dolláros pezsgőt (Dom Perignon White Gold Jeroboam), vagy éppen luxuskönyvet – például a Diamond című, gyémántmelléklettel ellátott 10 000 eurós monstrumot.

A luxusvilágban még a kicsiknek is kijut a jóból: Ginza Tanaka, az élő legendának számító japán aranyműves a 2006-os születésű Hisahito herceg tiszteletére aranyhintalovat készített. A játékszer 30 kilót nyom – értéke átszámítva 390 millió forint.

 

A gyémánt öltöztet

 

A ruházati cikkek természetesen a luxusipar kiemelkedően fontos ágazatának számítanak. A terület legragyogóbb darabját minden bizonnyal Renée Strauss tervező alkotta meg; gyémántok tömkelegével díszített kreációja nagyjából hárommilliárd forintot ér, és valóban lélegzetelállító –

Az Imperial Majesty

bár eddig nem talált vevőre. A világhírű tervező, Scott Henshall közel 5000 gyémánttal ékesített, kétmilliárd forint értékű alkotásának ellenben már volt gazdája: Samantha Mumba színésznő viselte egy filmpremieren.

Persze ahogy Westminster grófjának húszhektáros, szökőkutas luxuskertje, úgy maga a pompás életmód is állandó odafigyelést igényel; az elektronikai luxuscikkek például rendkívül hamar elavulnak, így egy pár éve még a csúcsok csúcsának számító tévé mára akár igazi tömegtermékké is válhatott, hétköznapi nappalik hétköznapi alkotóelemévé. Ugyanez érvényes a ruhákkal kapcsolatos fényűzésre is – itt a gyorsan változó divat miatt a mégoly drága darabok is igen hamar érvényüket veszíthetik, legalábbis a luxustempóban élők szemében.

Mindezek tetejébe a már megvásárolt tárgyaknak és eszközöknek nagyon komoly rezsije is lehet. Abramovics Pelorusz nevű, az említett Eclipse-nél valamivel rövidebb jachtjának feltankolása például nem kevesebbe, mint 170 000 euróba kerül.

 

Luxusnass

 

Arról, hogy vajon melyek a földkerekség legfényűzőbb éttermei, lehetnek viták. (A tokiói Aragawa, a londoni Gordon Ramsay, a müncheni Acquarello vagy talán a római Alberto Ciarla lenne a győztes?) Arról azonban már kevésbé, hogy melyek a legdrágább desszertek, mert az édesség-álomvilághoz nagyon is passzol a luxus…

Fortress Aquamarine

Az első minden kétséget kizáróan a Srí Lanka-i The Fortress étterem pazarló nyalánksága, a Fortress Aquamarine. A desszert nyilván finom, 14 500 dolláros, vagyis cirka 2,7 millió forintos árát azonban nem az ízletes és omlós csokoládénak, sokkal inkább a hozzá mellékelt 80 karátos akvamarinnak köszönheti. A Forbes értesülései szerint ezt a fogást még senki sem kérte az étterem étlapjáról (ahonnan egyébként, ha kedvünk van, a beszédes nevű Bombay Sapphire Martinit is választhatjuk).

A luxusigény még a leghétköznapibbnak hitt édességet – és persze az árát – is képes az egekbe repíteni: A New Jersey-i Dessert Experience-ben a brownie nevű amerikai népsüteményt 750 dolláros Saint Louis kristályból készült permetezőkészülékkel szolgálják fel, amellyel egy 1996-os Quinta do Noval Nacional Port elnevezésű borritkaságot porlaszthatnak a szájukba az erre érdemesek, akár minden egyes falat után.

A fényűzés csúcsa azonban minden bizonnyal a manhattani Serendipity nevű étteremben várakozik vevőre: a Baccarat kristályból készült kehelyben, gyöngyházas aranykanállal felszolgált fagylaltot a világ egyik legdrágább csokoládéjával (Amedei Porceleanával) díszítik, a tetejére pedig 23 karátos, ehető aranylemezt helyeznek.