"A La femme a döntéshozó, értelmiségi, véleményformáló nők magazinja. A La femme nekik és róluk szól. La femme magazin, la femme, lafemme.hu, lafemme"
« vissza nyomtatás

A veszélyek földjén

Földünk számtalan izgalmas és varázslatos tájnak ad otthont. Nem szabad azonban elfelejtenünk, hogy a természet olykor kegyetlen is lehet.

Sokszínű bolygónkat égbe nyúló hegyek, fenséges tengerek, zöldellő esőerdők és végtelen sivatagok jellemzik, melyek láttán legszívesebben szinte azonnal útnak indulnánk. Előfordul azonban, hogy a lélegzetelállító tájak veszélyes meglepetéseket rejtenek, melyek elsöprő erejével még maga az ember sem képes harcba szállni. A most következő helyek biztosan felkerültek a világ legveszélyesebb úti céljainak listájára!

 

Kígyó-sziget, Brazília

 

A São Paolo partjaitól 32 kilométerre található Ilha da Queimada Grandét, vagy ahogyan a helyiek emlegetik, Kígyó-szigetet, manapság csak úgy ismerjük, mint a világ legveszélyesebb helyét, itt él ugyanis a Föld legmérgesebb kígyófaja, az arany lándzsakígyó. A viperafélék családjába tartozó kígyó kizárólag ezen a területen őshonos, és természetvédelmi státusza szerint a súlyosan veszélyeztetett kategóriába tartozik. Kutatók becslése szerint ezen a területen egy négyzetméterre körülbelül öt kígyó jut. Az atlasobscura.com szerint az arany lándzsakígyó felelős Brazíliában a halálos kimenetelű kígyómarások körülbelül 90 százalékért. Az említett kígyók több mint fél méter hosszúra is megnőhetnek, és olyan gyorsan ható mérget bocsátanak ki, mely megolvasztja a húst a harapás körül. A brazíliai kormány a halálos balesetek elkerülése érdekében nemrégiben betiltotta a látogatást a szigeten.

 

Danakil-sivatag, Etiópia


A Danakil-mélyföld, más néven Afar-medence olyan, nem mindennapi világnak ad otthont, amelyet egyesek a Föld legzordabb helyének neveznek. Nem véletlenül: a kénes hőforrások, sós mocsarak e vidéke ugyanis bolygónk legforróbb és egyben legszárazabb pontja, emellett geológiailag az egyik legaktívabb területe. Az átlaghőmérséklet 35 fok körül mozog, napközben általában elérheti az 50 fokot is. Mégis azon keveseknek, akik Etiópia eme távoli északnyugati sarkába látogatnak, a Danakil-mélyföld kettős jutalmat tartogat: kalandtúrát egy bámulatos, ritka természeti jelenségekben gazdag tájon, és bepillantást az afar emberek életébe, akik képesek boldogulni ezen a rendkívül száraz vidéken. Danakil legalacsonyabb pontja, Dallol 116 méterrel a tengerszint alatt fekszik, és leginkább a kén, vas-oxid és más ásványi anyagok kombinációjából született lerakódásokról híres, amelyek együtt a szivárvány minden színében pompázó, lenyűgöző természeti jelenséget, úgynevezett hidrotermális mezőt alkotnak. Nem árt óvatosnak lennünk, ha a Föld ezen pontjára tévedünk, a területen bugyogó habos, zöldes víz a benne lévő savnak köszönhetően komoly balesetek, égési sérülések okozója lehet. Az ivóvíz ritka és értékes kincs, nem meglepő módon ugyanis a gőzölgő kénes medencék vize nem iható az ember számára. Csupán nagyon kevés tiszta vizű forrás található a területen, a csapadék pedig hihetetlenül ritka jelenség.

 

Madidi Nemzeti Park, Bolívia


Mi, emberek megszoktuk, hogy a tápláléklánc legtetején állunk, a trópusi esőerdőben azonban mi magunk válhatunk prédává. Bár első látásra a Madidi Nemzeti Park igazán festői vidék, valójában ez a terület a gyanútlan utazó számára számtalan veszélyes meglepetést tartogathat. A nemzeti parkban él ugyanis a világ legmérgezőbb és legagresszívabb faunája a világon. Elég csak hozzáérnünk egy-egy gyanús külsejű növényhez vagy lepkéhez, máris súlyos trópusi fertőzések áldozatává válhatunk! Ezt bizonyítja a fotográfus Joel Sartore esete is, aki 2000-ben azért utazott a parkba, hogy vaddisznókat fotózzon, és a saját bőrén tapasztalhatta meg az esőerdő veszélyeit. Az első napokban Sartore megérintett egy molyt, majd letörölte az izzadságot az arcáról, a következő néhány órában pedig a kezén és arcán egyaránt égető fájdalmak kínozták. Nyolc héttel az után, hogy hazatért, a jobb lábán lévő seb hirtelen nőni kezdett. Később kiderült, hogy a problémát húsevő vírus idézte elő.

 

A Madidi Nemzeti Parkot 1995-ben hozták létre az Andok és a Tuichi folyó közötti területen. A rekordszámú állatfajnak és növénynek otthont adó park nem csupán az egyik ökológiailag legszínesebb pont a Földön, de Bolívia egyik legkiterjedtebb védett területe is. A Wildlife Conservation Society szerint a világ madárfajainak nem kevesebb mint 11 százaléka él a területen, emellett több mint 200 emlősfaj,  300-féle hal, és legalább 12 000 fajta növény színesíti a területet. Jaguárok, pumák, pápaszemes medvék, rózsaszín folyami delfinek, és a nemrég felfedezett titi majom csupán néhány azon állatok közül, amelyekkel egy dzsungeltúrán összefuthatunk. Ez a gyönyörű vidék topográfiailag is hihetetlenül változatos, a hófödte hegyektől a köderdőkön át egészen a trópusi dzsungelekig mindenféle táj megtalálható a parkban. Az itt élő számtalan rovar különböző mérgeket fejlesztett ki védekezésül, hogy megóvja magát ebben a kegyetlen trópusi környezetben. Így például a molyok mérgezők, a homoki legyek pedig leishmania-fertőzést okozhatnak.

 

Nátron-tó, Tanzánia


Bár első látásra a Nátron-tó környéke földönkívüli tájnak tűnhet, valójában ez a szürreális vidék Tanzániában található. A tóval kapcsolatban számtalan hátborzongató kép látott napvilágot, melyeken látszólag kővé dermedt állatok úszkálnak a felszínen. A magyarázat azonban egyszerű. Ez a tó ugyanis a világ leglúgosabb tava, pH-értéke elérheti a 9-10,5 értékeket is, így a vele kapcsolatba kerülő élőlények szinte azonnal elpusztulnak. Nyilvánvaló okok miatt az úszás szigorúan tilos a vízben, az erős hidrogén-szulfid szagának következtében pedig valószínűleg nem sokáig élvezhetjük az egyedülálló táj látványát. A vízben lévő nátrium-karbonát, valamint a különböző ásványi anyagok a környező hegyekből jutnak be a tóba. Előbbi egyfajta tartósítószerként is funkcionál, így gyakorlatilag konzerválja a szikes vízben elpusztult állatokat.

 

Mount Washington, USA


A Mount Washington csúcsán lévő terület a világ egyik legszelesebb helye a Földön. A legnagyobb mért szélsebesség 327 km/óra. Nem az erős szél azonban az egyetlen probléma ezen helyen, a fagyos hőmérséklet ugyanis akár mínusz 40 fok alá is leeshet. Szerény magassága (1917 méter) ellenére Mount Washington az egyik leghalálosabb csúcs a világon. Itt az emberi szervezetre ható erő hasonló ahhoz, amit a Mount Everest csúcsán is megtapasztalnak a hegymászók.