"A La femme a döntéshozó, értelmiségi, véleményformáló nők magazinja. A La femme nekik és róluk szól. La femme magazin, la femme, lafemme.hu, lafemme"
« vissza nyomtatás

A vonzalom tudománya

A vonzalom, akárcsak a szerelem, mindig is egyfajta misztikus jelenségnek számított az emberiség életében. De vajon kinek mitől szép a szép?

Bár szeretjük azt hinni, hogy tudjuk, mi az, ami valakiben megfog bennünket, valójában számtalan olyan láthatatlan erő munkálkodik a felszín alatt, amely meghatározza, hogy az ellenkező nem tagjai közül kit tartunk vonzónak és kit nem. Természetesen több tényezőt is figyelembe veszünk (tudatosan vagy tudat alatt), amikor párt választunk, beleértve a személyiségjegyeket, az érdeklődési kört, az értékeket, valamint a fizikai megjelenést. Ám amikor pusztán az azonnali és reflexszerű fizikai vonzalomról van szó, leggyakrabban nem tudjuk, pontosan mi is volt az, ami ellenállhatatlanná tette szemünkben a másikat. Bár az évek folyamán nem kevés tudományos magyarázat és kutatási eredmény látott napvilágot a szexuális társ kiválasztásában szerepet játszó faktorokról, az ösztönös biológiai vonzalom még mindig tartogat feltáratlan területeket.

És hogy mi történik akkor, amikor meglátunk valakit, aki azonnal megtetszik nekünk? A humán biológiának és az evolúciós pszichológiának van néhány lehetséges válasza erre a kérdésre!

 

Szerelem első szippantásra


A feromonok tulajdonképpen olyan illatokat tartalmazó kémiai vegyületek, amelyek az izzadságban, valamint más testnedvekben találhatók. Az állatoknál ezek tehetők felelőssé a vonzalom kialakulásáért, egyes kutatások szerint azonban jelentőségük az embereknél sem elhanyagolható. A Reactions Everyday Chemistry című videója szerint az úgynevezett „releaser” nevű hormon például fontos szerepet játszhat a szexuális vonzalom létrejöttében. A Scientific American szerint a kutatók arra jutottak, hogy létezik egyfajta kommunikáció tudat alatt, melyet a különböző kémiai jelek befolyásolnak. Az egyik vizsgálatban a női résztvevőknek férfiak izzadsággal átitatott pólóit kellett megszagolniuk. A kutatók azt találták, hogy a nők csupán az illat alapján képesek voltak meghatározni, mennyire szimmetrikus egy férfi arca. Ám ennél is érdekesebb, hogy a kísérleti alanyok általában azoknak a férfiaknak az illatát preferálták jobban, akik magasabb tesztoszteronszinttel rendelkeztek. Különösen igaz volt ez a megállapítás a vizsgálatban részt vevő nők termékenységi időszakának csúcsán.

 

Szimmetria


Charles Darwin szerint a szépségnek nincsenek egyetemes normái, hiszen az említett kérdés minden esetben kultúrafüggő. Egyes kutatások azonban arra utalnak, hogy léteznek univerzális jelzések a szépséggel kapcsoltban, melyek minden emberre egyformán igazak. Ilyen például az arc szimmetriája. A szimmetrikus arc egyfajta biológiai hirdetés az ellenkező nem számára, amely arról árulkodik, hogy a potenciális partner jó génekkel van megáldva. A kutatók úgy vélik, a szimmetriában bekövetkező kisebb-nagyobb eltérések DNS-hibákra, általános rossz egészségi állapotra, fejlődési problémákra, cigaretta- vagy alkoholhasználatra utalhatnak. Az arc szimmetriáját egyúttal gyakran kapcsolják a barátságossághoz, az extraverzióhoz, valamint a lelkiismeretességhez. Talán ez a magyarázata annak is, hogy miért kötnek könnyebben kapcsolatokat a szép emberek, és miért jutnak előnyhöz a munkaerőpiacon.

 

Férfias jegyek

 

Az evolúciós pszichológia területéről számtalan kutatás kimutatta, hogy a nők általában jobban preferálják a férfias külsejű férfiakat. Az olyan maszkulin jegyek ugyanis, mint a széles váll vagy az erős áll, jó egészségi állapotról árulkodnak. Kiderült azonban, hogy ez a megállapítás sem mindig állja meg a helyét. Az Aberdeen Egyetemen végzett kutatás szerint a kérdésben kiemelt jelentősége van a kontextusnak. A vizsgálatban arra jutottak, hogy míg azok a nők, akik szegényebb környezetből származnak, a maszkulin férfiakat részesítik előnyben, addig a fejlettebb területekről érkező hölgyek inkább a feminin vonásokkal megáldott partnereket kedvelik jobban.

A kutatók mindezt azzal magyarázzák, hogy a magasabb életminőség a nők számára egyúttal azt is jelenti, hogy kevésbé vannak rászorulva partnerük erejére, így utódaikat izmos férfiak nélkül is biztonságban tudhatják.  

 

A Biological Sciences szaklapban megjelent tanulmány szintén érdekes eredmény hozott. Eszerint a férfiak ujjait nem csupán az elkötelezettségről árulkodó jegygyűrű miatt érdemes figyelni. A kutatók úgy vélik, hogy az ujjak hossza árulkodhat a tesztoszteronszintről is. Vagyis minél hosszabb a gyűrűsujja egy férfinak, összehasonlítva a mutatóujjával, annál több tesztoszteron van jelen a szervezetében. Ez azért olyan fontos, mert a magas tesztoszteronszintet általában a fokozott termékenységhez, a jó szív- és érrendszeri állapothoz, valamint a jó génekhez szokták kötni. Ám mielőtt elkezdenénk keresni a hosszú gyűrűsujjú férfiakat, érdemes figyelembe vennünk az Oxfordi Egyetemen végzett kutatást. Eszerint ezek a férfiak egyben csalfábbak is. Azok viszont, akiknek az ujjai hasonló hosszúságúak, nagyobb valószínűséggel keresnek hosszú távú kapcsolatokat, és hűségesebbek is párjukhoz.

 

Nőies vonások


Az árulkodó jeleket azonban nem csupán a nők, de a férfiak is képesek dekódolni. Egyes kutatások szerint például a feromonoknak köszönhetően megérzik, ha egy nő termékeny időszakában van. A Newcastle-i Egyetem egy 2004-es kutatása szerint a nők arca vonzóbbnak mutatkozik az ellenkező nem számára a ciklusuk legtermékenyebb pontján. A vizsgálatban 125 férfit kérdeztek meg. A résztvevőknek vonzalom alapján kellett értékelniük két különböző képet ugyanarról a személyről. Mint az kiderült, a férfiak közel 60 százaléka vonzóbbnak értékelte azt a fotót, melyen a nő termékenységének csúcsán volt látható.

 

A Manchesteri Egyetem tanulmánya szerint a nők telt ajka hipnotikus erővel hat a férfiakra. A kutatás során a kísérleti alanyok szemmozgását vizsgálták. Arra jutottak, hogy amikor a képeken szereplő nők rúzst viseltek, a férfiak hét másodpercen keresztül nézték az ajkukat, és csupán 0,95 másodpercet szántak a szemükre, 0,85 másodpercet pedig a hajukra. Ez alapján a kutatók úgy vélik, hogy a telt, illetve kirúzsozott ajkak vonzóbbak a férfiak számára.

 

A személyiség varázsa

 

Persze a vonzalom szempontjából nem csupán a külső, hanem a belső értékek is lényegesek lehetnek. Azzal például, hogy kedvesek vagyunk, vonzóbbá válhatunk a másik nem szemében. A kínai Huazhong Egyetemen végzett vizsgálat bebizonyította, hogy a pozitív személyiségjegyek növelhetik az arc vonzerejét. A kutatók szerint, ami jó, az szebb is, és a folyamat leginkább a marketingben is használatos „halo-hatáshoz”, vagy más néven „holdudvarhatáshoz” hasonlítható. Ez az a folyamat, amelynek során egy személy pozitív vagy negatív jellemvonásait kiterjesztjük a személyiségének más területeire is. Így tehát a rokonszenves belső jegyek az arcvonásokon is megmutatkozhatnak.