"A La femme a döntéshozó, értelmiségi, véleményformáló nők magazinja. A La femme nekik és róluk szól. La femme magazin, la femme, lafemme.hu, lafemme"
« vissza nyomtatás

Fiatal magyar tervező a világhír küszöbén

Kirilla-Molnár Lilla kollekcióját is beválasztották a divatvilág ugródeszkájának számító Graduate Fashion Week programjába.

 

Vasárnap este Londonban 25. alkalommal rendezik meg azt a többnapos rendezvénysorozatot, amelyen nemcsak a legnevesebb angol, hanem a nemzetközi divatiskolák legjobb végzősei is bemutatkozhatnak. Ezen az eseményen fedeztek fel több, ma már híres divattervezőt, mint Stella McCartney, Antonio Berardi, és itt figyeltek fel a Burberry kreatív igazgatójára, Christopher Bailey-re is.

 

A 23 éves magyar lány, Kirilla-Molnár Lilla a londoni Istituto Marangoni hallgatója, már a gimnázium utolsó két évében tudatosan készült pályájára, és Borszéki Zita divattervező javaslatára a Felszabtér Rajziskolában fejlesztette rajztudását. Több ország egyetemére sikeresen felvételizett, végül Londont választotta, mert úgy gondolta, hogy a divat fővárosa kínálja számára a legtöbb lehetőséget. Féléves szakmai gyakorlatát a Monreal London luxussportruhákat tervező cégnél töltötte, ahol a tervezés mellett egy fiatal brand márkaépítésébe is betekintést nyert. A most vasárnap nemzetközi porondon debütáló LILLA KIRILLA márka „Stay afloat” kollekcióját a klímaváltozás inspirálta. A fiatal magyar tervezővel legújabb kollekciójáról, a környezettudatos divat előretöréséről és a Graduate Fashion Weekről beszélgettünk.

 

 

Mit jelent számodra, hogy részt vehetsz egy ilyen rangos divateseményen?


Hatalmas megtiszteltetés, hogy egy független zsűri erre a kiemelt eseményre delegálta a kollekciómat. A végső döntést többkörös kiválasztás előzte meg, tulajdonképpen csak egy hete tudom, hogy vasárnap az én munkám is kifutóra kerül. Izgatott vagyok, mert ez az első divatbemutatóm, amelynek minden pontjáért én felelek, a modellpróbáktól a legkisebb részletek megtervezéséig. Biztonságot ad, hogy az iskolám ezekben a napokban is támogat, keretet ad az elképzeléseim megvalósításának, hogy vizuálisan tökéletes legyen a bemutatóm.  

Van bennem várakozás, hiszen ez az esemény arról szól, hogy a divatházak és divatlapok kíváncsiak a frissen végzett generációra. Nemrég tudtam meg, hogy a nemzetközi Istituto Marangoni többek között az én munkámat nevezte a „Legjobb kollekció” díjra. Ez azzal a kiváltsággal jár, hogy a többnapos rendezvényen az iskolát képviselő kiállítás részeként végig láthatók lesznek a ruháim. Vannak titkos reményeim, hogy talán felfigyelnek rám, és esetleg munkalehetőséget is kapok. Jól jönnének a tapasztalatok a most debütáló saját márkám, a Lilla Kirilla jövőjének alakításához.

 

Honnan merítesz ihletet a kollekciókhoz?

 

Ez nagyon változó, általában egy meghatározó gondolat vagy jelenség a kiindulópont, ami köré egy koncepciót építek. Nagyon élvezem, ahogy hosszas kutatómunkával, kísérletezéssel egyre sokrétűbbé, gazdagabbá válik az eredeti elképzelés. Inspiráló hatással vannak rám a kiállítások, London nagyon nagy előnye, hogy rengeteg kiállításra eljutok.  

 

Van példaképed a tervezők között?


Nagyon sok a híres tervező, akik folyamatosan fantasztikus kollekciókkal jelentkeznek. A pályaválasztás idején Alexander McQueen és Jean Paul Gaultier volt rám a legnagyobb hatással, tavaly volt szerencsém mindkét tervező életmű-kiállítását megnézni, lenyűgöző élmény volt. Ők a mai napig nagy kedvenceim, mostanában pedig az antwerpeni Ann Demeulemeester és Haider Ackermann munkái tetszenek nagyon. A rájuk jellemző vagány, de nőies vonalat érzem én is magaménak, ezért is jelentkeztem a Haider Ackermannhoz gyakorlatra. Hihetetlen, de 3 hónapig részt vehetek a jövő nyári kollekció kialakításában.

 

Az általad megálmodott ruhák gyakran utalnak híres művészek, illetve festők munkára. Mely művészek voltak hatással a kreációidra?  


Az egyik tavalyi kollekcióm az „Art & Fashion Interface” témája a művészet és divat találkozása volt. Irányítottan kaptunk egy tervezőt vagy brandet, és az volt a feladatunk, hogy válasszunk ki egy művészt, és valósítsuk meg kettejük elképzelt együttműködését. Én Egon Schielét választottam, mert régóta nagy hatással van rám a művészete. Mindig nagyon tetszett nemcsak a festményeinek hangulata, színvilága, hanem az őszintesége is, a részletek kidolgozásáról nem is beszélve. Igazi kihívás volt a tervező és a művész között megtalálni azt a közös vonulatot, amely a saját stílusommal együtt egy egész kollekcióban működni tud. Nagy öröm volt, hogy ezt sikerült úgy megvalósítanom, hogy a művész-brand-tervező hármasára jellemző stílusjegyek is megmaradtak.

 

Most vasárnap a „Stay Afloat”című környezettudatos kollekcióval mutatkozol be a Graduate Fashion Weeken. Véleményed szerint miért olyan fontosak manapság a környezettudatos kollekciók?


A kollekciót a globális felmelegedés és a tengerszint emelkedése inspirálta, azt gondolom, hogy ez napjaink meghatározó problémája. A divatban sok olyan kezdeményezés figyelhető meg, amely a környezettudatos gondolkodásra hívja fel a figyelmet. Egyre több tervező, például Stella McCartney, zárkózik el az állati eredetű anyagok használatától. Christopher Raeburn egy újabb szintet képvisel azzal, hogy újrahasznosított anyagokkal dolgozik. A fenntartható fashion mozgalom a környezetbarát alapanyagok használatában gondolkodik, az ún. „Biocouture” pedig odáig megy, hogy kombucha baktériumból állítana elő vegán bőrt a divattervezők számára.

A divatipar sajnos hatalmas mennyiségű „hulladékot” termel, nagyon jó volna, ha itt is jobban megjelenne a környezettudatosság. Az anyagválasztáson kívül arra törekedhetünk, hogy egy kollekció előállításakor minél kevesebb anyag felhasználásával dolgozzunk.

 

 

Mesélnél a munkafolyamatról, milyen kutatásokat végeztél a kollekcióhoz?  


Ha a jövő a kérdés, akkor nem kerülhetők meg a környezeti problémák, ezért kezdtem el a globális felmelegedés hatásait kutatni. Különböző cikkeket olvastam az előrejelzésekről, a várható negatív hatásokról, az érintett területekről és elég fenyegető víziókat a tengerszint emelkedésről. Három irányból is megközelíthetőnek éreztem a témát, az elsivatagosodás, a jégkorszak és a tengerszint-emelkedés egy-egy vonalat képviselt. Három körben terveztem, először 10, majd 30 és végül egy 16 darabos kollekció készült papíron, ami az elején még sok „felfújható” elemet, a vízi túlélésre vonatkozó direkt utalásokat tartalmazott.   

 

Ennek a folyamatnak az eredménye végül egy hordhatóbb, szolidabb, finom utalásokkal megvalósuló 6 darabos kollekció, amely most kifutóra kerül. A vezérmotívumot a mentőmellények és mentőövek figyelemfelkeltő sárga és piros színei, a jellegzetes csatok, pántok használata adja, a szürke, a sötétkék és a fekete pedig a tomboló tengert idézi.