"A La femme a döntéshozó, értelmiségi, véleményformáló nők magazinja. A La femme nekik és róluk szól. La femme magazin, la femme, lafemme.hu, lafemme"
« vissza nyomtatás

Csak barátok?

Valóban létezik férfi-nő barátság, vagy igaz a mondás, és barátokból lesznek a legjobb szeretők?

A plátói szerelem közkedvelt téma nem csupán a romantikus filmekben, de a romantikus regényekben és a tündérmesékben is. Példaként reggelig tudnánk sorolni a filmcímeket, és valószínűleg nem véletlen, hogy a legnézettebb amerikai tévésorozatok is erre a formulára építenek. Hollywood értelmezésében a fiú-lány barátságok tünékeny jelenségek, sosem lehetnek tartósak. Általában szerelemmel vagy szexszel végződnek, máskor pedig egyszerűen kiüresednek és megszakadnak. De vajon mennyi az igazság az álomgyár meséjéből, és hogyan vélekedik a kérdésről a tudomány?

 

Plátói szerelmek, vagy igaz barátságok?


Kapcsolatunk az ellenkező nemmel a kor előrehaladtával jelentős változásokon megy keresztül. Kezdetben előszeretettel tömörülünk nemek szerint csoportokba: a lányok babáznak, a fiúk autókkal játszanak, a lányok menekülnek a fiúk elől, a fiúk kicsúfolják a lányokat. Idővel aztán szép lassan elkezdünk egymásra másképp tekinteni, és a csúfolódás bókolásba csap át, a barátságokból pedig szerelmek lesznek. De talán nem feltétlenül kell mindig így lennie,  sokan a saját életük példája alapján esküsznek, hogy létezhet vonzalom és szexuális érdeklődés nélkül is őszinte, mély kapcsolat az ellenkező nemmel. A medicaldaily.com szerint a párkapcsolatokhoz hasonlóan a barátságok is a kémián alapszanak. A legtöbb esetben olyan kollégákat, iskolatársakat, vagy éppen ismerősöket szemelünk ki barátainknak, akikkel jól érezzük magunkat, és akikkel érdeklődési körünk is hasonló. De valóban fenntartható ilyen körülmények között a barátság férfiak és a nők között?

 

 

A kérdés látszólag a tudóstársadalmat is megosztja. Az egyik legkorábbi plátói kapcsolatokkal foglalkozó tanulmányt Guerrero és Chavez készítette 2005-ben. Arra jutottak, hogy négyféle férfi-nő barátságtípus létezik: kölcsönös vonzalom (minkét fél többet szeretne barátságnál), szigorúan plátói (egyik fél sem szeretne romantikus kapcsolatba bonyolódni), egyoldalú vágyódás (az egyik fél romantikus kapcsolatot szeretne, de tart a visszautasítástól), elutasított románc (az egyik fél tart attól, hogy a másik többet érez iránta, mint barátságot). Guerreo és Chavez óta persze több tucat érdekes kutatás született a témában. A Journal of Social and Personal Relationships című szaklapban megjelent tanulmány szerint a férfi-nő kapcsolatok folyamatosan változnak, és a felek egyre gyakrabban látnak egymásban barátot, vagy éppen bizalmast. A kutatási eredmények azt mutatták, hogy minél kevésbé van jelen a fizikai vagy szexuális vonzalom a kapcsolatokban, általában annál tartósabbak a barátságok is.

 

A Harvard Egyetem 2012-es vizsgálata némileg ellentmond ennek az eredménynek. A tudósok arra a következtetésre jutottak, hogy a férfi-nő barátságok többségében, ha alacsony fokú is, mindig felfedezhető némi vonzalom. Mint kiderült, a férfiak számára különösen nehéz a határokat tiszteletben tartani. Az említett jelenség hátterében a kutatók szerint evolúciós okok rejlenek. A férfiak erőteljesebb készítetést éreznek arra, hogy nő barátaikkal magasabb szintre emeljék kapcsolatukat. Evolúciós szempontból ugyanis úgy vannak kódolva, hogy a fajfenntartás érdekében kihasználjanak minden szaporodási lehetőséget. Az evolúciós elméletek szemszögéből tehát a férfiak legtöbbször azért bonyolódnak bele ilyen jellegű kapcsolatokba, mert ezáltal több lehetőségük lesz a szaporodásra, ami evolúciós szempontból előnyt jelent számukra. Az evolúciós pszichológusok szerint azonban nem csupán a férfiakat, de a nőket is komoly haszonnal kecsegteti a férfiak barátsága. David M. Buss evolúciós pszichológus úgy véli, hogy az ellenkező nemű barátoknak többféle funkciójuk lehet. „Ellenkező nemű barátainknak is vannak barátaik, akik potenciális szexuális vagy üzleti partnert jelenthetnek, és hozzájárulhatnak társadalmi státuszunk javításához is – nyilatkozta a szakember a telegraph.co.uk-nak, majd hozzátette: – A nők gyakran egyfajta védelemforrást látnak férfi barátaikban, de olyan is előfordul, hogy tartalék társként tekintenek rájuk, ha elsődleges szerelmi kapcsolatuk zátonyra futna. Ezek a folyamatok természetesen teljesen tudat alatt zajlanak, a háttérből irányítanak minket az evolúciós sakkjátszmában.”

 

A szociális tanuláselmélet némileg másképp vélekedik a kérdésről. Eszerint ha a férfi-nő barátságokat valóban szexuális vágyak irányítják, az azért van, mert ezt látjuk a médiában is. A népszerű televíziós műsorok és filmek ugyanis azt sugallják, az ellenkező nemű barátságok végső célja, hogy párra találjunk.

 

A barátság meghatározása


A helyzetet csak nehezíti, hogy férfiak és nők teljesen eltérően gondolkodnak a barátság fogalmáról, és elvárásaik is mások ezen a téren.  Legalábbis erre jutottak tudósok a Journal of Social and Personal Relationshipsben megjelent 2010-es tanulmány alapján. A kutatás szerint, míg a nők kapcsolataikban nagy hangsúlyt fektetnek a bizalomra, a hűségre, az őszinteségre és az összetartozásra, addig a férfiak olyan tulajdonságok alapján választanak barátokat, mint az anyagi helyzet, az egészség, az attraktivitás és az intelligencia. Ezek a különbségek már iskoláskorban is megmutatkoznak. A fiatal lányok sokkal többre értékelik baráti kapcsolataikat, mint a velük azonos korú fiúk. Gyakrabban nyílnak meg barátaik előtt, és jobban odafigyelnek mások érzéseire, illetve szükségleteire is. A gyerekek szemszögéből mégis egészen érdekes kutatási eredményeket láthatunk. Kovacs, Parker és Hoffman 1996-os kutatása szerint az ellenkező nemű gyerekkori barátok megléte a későbbiekben pozitív hatást gyakorolhat társadalmi életünkre. A tanulmány készítői arra jutottak, hogy azok a gyerekek, akiknek lány és fiú barátaik egyaránt voltak az iskolában, később jobban tudtak alkalmazkodni környezetükhöz, és erősebb szociális képességekkel rendelkeztek.

 

 

A vonzalom legyőzhető


A fenti vizsgálati eredményeket figyelembe véve azonban nem csoda, hogy a különböző nemek képviselői gyakran képtelenek közös nevezőre jutni, és hajlamosak félreértelmezni egymás gondolatait, illetve szándékait. Ez azonban nem jelenti azt, hogy kellő erőfeszítéssel és tudatossággal ne lehetne az ellenkező nemű barátainkkal megőrizni plátói viszonyunkat. A kutatások tanulsága, hogy a férfiak nagyobb valószínűséggel táplálnak vonzalmat női barátaik iránt, ami időnként nehézséget okozhat a felek számára. Senki sem mondta azonban, hogy ennek ellenére ne lehetne fenntartani a plátói kapcsolatot. A Wisconsin-Eau Claire Egyetem tanulmányából kiderül, hogy bár az ellenkező nemű barátok gyakran tápláltak egymás iránt romantikus érzelmeket, ez mégsem akadályozta meg őket abban, hogy kerüljék a szexuális kapcsolatot. A felek a vizsgálat során romantikus érzéseik ellenére is „csak barátként” beszéltek egymásról.

 

Természetesen a szexuális érdeklődés időnként problémákhoz vezethet, ez azonban nem feltétlenül jelent ultimátumot a baráti kapcsolatban. A Journal of Social and Personal Relationships 2000-ben megjelent tanulmányában több mint 300 főiskolai hallgatót kérdeztek meg a férfi-nő barátságokról. A megkérdezettek 67 százaléka számolt be szexuális kapcsolatról ellenkező nemű barátjával, azonban 56 százaléka ezeknek a pároknak úgy döntött, hogy barátságukat mégsem emelik magasabb szintre. A medicaldaily.com szerint a sikeres férfi-nő barátságok titka a kommunikációban és a határok tiszteletben tartásában rejlik.

 

A pszichológusok szerint teljesen normális, ha valakit vonzónak látunk, elvégre emberek vagyunk. Ez az érzés azonban gyakran valóban nem több egyszerű vonzalomnál, vagyis nem feltétlenül jelenti azt, hogy egymásnak szánt minket a sors, és érdemes felrúgni érte a jól működő barátságot. A lényeg tehát, hogy tisztázzuk magunkban az érzéseinket, és állítsunk fel határokat, amelyeket, ahogyan lány-lány, vagy fiú-fiú, úgy fiú-lány barátságaink során sem lépünk át a későbbiekben.