"A La femme a döntéshozó, értelmiségi, véleményformáló nők magazinja. A La femme nekik és róluk szól. La femme magazin, la femme, lafemme.hu, lafemme"
« vissza nyomtatás

A bűvös 7

Egy szám, főleg ha egyjegyű, átlátható mennyiséget jelöl. Ha azonban hozzáadjuk a rárakódott jelentésrétegeket, könnyen határtalan világba csöppenünk.

Hét meztelen nő és hét apáca tart azonos irányba egy világhírű francia fotón. A csupasz plakátlányokat pórázra kötött kígyó vezeti, alattuk fekete ruhás szerzetesnők haladnak el az utcán. René Maltête Hét főbűn című, 1960-as alkotása önmagában is humoros, de az a mindent átölelő szimbólumrendszer, amelyre a kép üzenete épül, húsba vágóvá teszi a felvételt. A fotón nem egyértelmű, hogy kit látunk bűnösnek: az almától mind messzebb kerülő, ezzel arányosan fehérebb testű lányokat vagy az egyre hajlottabb apácákat. Kétértelmű, hogy a szerzetesnők részt vesznek-e abban a sétában, amelyet a fickándozó kígyó irányít, vagy pedig a „hét erény” és Jézus jegyében inkább egy ígéretesebb világba vezetik híveiket. Nem túl sok jóval biztat, ha megszámoljuk őket: heten vannak, mint a gonoszok.

 

Mesék


A fotó abban az évben készült, amikor a mozik bemutatták A hét mesterlövészt. A nemrég felújított klasszikus westernfilm a japán Kuroszava A hét szamuráj című opuszára épült. Mindkét műben azért hoz áldozatot a hét fegyverforgató, hogy az elesetteket megvédje az erőszaktól. A hatvanas évek igazságért küzdő, törvényeken kívül vagy inkább felett élő ikonikus hőse volt – és mai napig az – a 007-es ügynök, James Bond. A hidegvérű gyilkos, élvhajhász, akinek a hét főbűnt erőteljesen súroló tulajdonságai feloldódnak

A HÁT MESTERLÖVÉSZ
A hét mesterlövész az elesettekért száll harcba, a 007-es ügynök a világot akarja megmenteni újra és újra.
világmegmentő küldetéseiben. A jó és a rossz nem válik egyértelműen szét, kicsit távolabb kell lépnünk, hogy rálássunk a mintázat egészére.

 

 

A hetes szám talán ettől az állandó kettősségtől olyan ijesztő. Egyszerre értelmezhetjük
pozitív és negatív mezőben, jelentése ugyanabban az időben távoli és közeli. A magyar hagyományokban büszkék vagyunk a hét vezérre, akik a Kárpát-medencébe vezették törzseiket, majd sakkban tartották fél Európát. Népmeséinkben a legnagyobb ellenfél a hétfejű sárkány, zavarba ejt a hétpróbás gazember, hetedhét országon túl lapul a hétpecsétes titok, ott, ahol hét nap hét évet ér. A hős, aki akár hetedik gyerek is lehet, vagy épp hét esztendeig szoptathatja anyja, hétmérföldes csizmában jut el a hetedik határba, hogy majd hét országra szóló lakodalmat csapjon a mese végén. Az európai néphagyományban sincs másként, Hófehérkére a hét törpe vigyáz, a farkas hét kecskegidát akar felfalni, ahol a legkisebbnek köszönhetően mindenki megmenekül. A hetes szám hol a főhős, hol az ellenség oldalán áll.

 

A teljes cikk a La femme 2016. nyári számában olvasható.