Vágtázó lovak hátán

Lázasan is dolgozni, öt-hat nyelven beszélni, ezernyi emberrel találkozni, nevetni, majd elbúcsúzni, és megint útra kelni. Az is normális, hogy otthonuk egy lakókocsi és a nagyvilág. Ilyen a cirkusz…

Richter Flórián az a Richter: édesapja, Richter József alapította a Magyar Nemzeti Cirkuszt, amelyet most az öccse vezet, ő pedig saját társulatot verbuvált, a Richter Flórián Cirkuszt. A név – Richter Cirkusz – már kétszáz évvel ezelőtt is jól csengett: az 1821-ből származó első feljegyzések szerint a Brandenburgi kapunál állították fel Richterék a sátrukat. A 39 éves Flórián két tekintélyes nemzetközi díjjal a zsebében már nem akrobatikázik lóháton, inkább az állatok mellől irányít, idomít, tanít és tanul.

Véget ért a téli szünet. Kipihenték magukat?

Március közepétől október végéig tart a magyar turné, télen nincsenek előadások. Vagyis igen: karácsonykor általában külföldön vagyunk. Eddig kilencszer léptünk fel Amszterdamban, a Királyi Cirkuszban. Olyan gyönyörű, mint a mi Operánk. Beatrix hercegnő előtt lépünk fel, aki ismeri a lovainkat, a családot. A múltkor is azt mondta: „Ezek az én lovaim – mivel frízekkel dolgozom –, de hogy csinálod ezt velük?”

Gondolom, sokan szeretnék tudni, hogyan csinálja.

Sokan kérik, mondjam el, hogyan tanítom a lovakat. De egy orvos el tudja mondani, hogyan műt? El tudom mondani, hogyan kell festeni, de attól még nem leszek festő. Egy élet munkája van benne: a különböző szituációk más és más rálátást, szempontokat, tapasztalatot igényelnek, de legfontosabbak az emberek, akik már régóta ezt csinálják, és látják a hibákat. Egy mutatvány nagyon összetett.

Kilencévesen állt először közönség elé. Ez igazából meglep. Hogyhogy nem korábban? Hiszen beleszületett a cirkuszba.

Éppen Japánban voltunk, a Hagenbeck nevű cirkusznál dolgoztunk, akikkel Dél-Koreát is megjártuk. Édesanyám eltörte a lábát, és be kellett ugranom helyette a lovasakrobata-csoportba. Folyamatos edzésben voltam, mindig ott voltam a próbákon. Ez 1986-ban történt, azóta folyamatosan porondon vagyok. Ha nincs ez a baleset, talán még 1-2 évet vártam volna.

A törés mit jelent egy akrobata számára? Óvatosabb lesz, esetleg elkezd félni?

A balesetek benne vannak a pakliban. A mi esetünkben ez azért nehezebb és veszélyesebb, mert mi vágtázó lovak hátán adjuk elő a mutatványokat. Lóval és elefánttal dolgozunk. Az állatoknak is különböző napjaik vannak, különböző energiával dolgoznak, néha fáradtabbak, néha frissebbek. A talaj minősége is számít: nem mindegy, hogy földön, salakon, betonon vagy füvön fut a ló, mert teljesen más a járása, máshogy adja az ütemet, más a sebessége, változik a centrifugális erő. Az elméletet a suliban megtanuljuk, de a bőrünkön érezzük a fizika törvényszerűségeit, főleg, ha zuhanunk.

Úgyhogy már az elején megtanult jól esni?

Ha esünk, az már nem jó. Nálunk az a jó, ha ugrunk, ha az utolsó pillanatban mi lökjük el a lovat, mert akkor tudjuk magunkat stabilizálni, irányítani a levegőben. Ha már esünk, ha úgy botlik meg a ló, mintha elrántanák a lábunk alól a talajt, akkor van a baj.

A teljes cikk a La femme 2017. tavaszi számában olvasható.