"A La femme a döntéshozó, értelmiségi, véleményformáló nők magazinja. A La femme nekik és róluk szól. La femme magazin, la femme, lafemme.hu, lafemme"
« vissza nyomtatás

Borgos Anna–Szilágyi Judit - Nőírók és írónők

Kétségtelen, hogy a Nyugat folyóiratban publikáló nők többségét valamilyen érzelmi szál is fűzte, fűzhette a nyugatos írókhoz, szerkesztőkhöz.

Az is tény, hogy számarányuk az írással jelentkező férfiakénak mindössze két százaléka volt, megjelenésük a magyar irodalomban mégis jelentős – magyarázta a Petőfi Irodalmi Múzeumban rendezett telt házas tavaszi író-olvasó találkozóján e nagyszerű kötet két irodalomtörténész (és Borgos Anna révén ráadásul pszichológus) szerzője. Kötetükben annak a tíz írónőnek a pályáját rajzolják meg Kaffka Margittól Török Sophie-ig, akik a leggyakrabban jelentek meg műveikkel a három évtizedet megért legjelentősebb magyar irodalmi folyóiratban. Sorsuk egyben példázza a nők társadalmi helyzetének fokozatos megváltozását is a XX. század első felében, hiszen az íráshoz a tehetség, a mondanivaló és a szándék mellett már szükség volt némi szabadidőre, anyagi és szellemi függetlenségre is! (Noran Könyvesház)