Nem csupán a külső hatások – UV-sugárzás, hőmérséklet-változás, szennyeződések, kemikáliák – teszik próbára, de mi magunk is folyamatosan ellene dolgozunk. A nem kiegyensúlyozott táplálkozás, a stressz, egészségtelen szokásaink mind a bőröregedés jeleinek – fakó arcbőr, elszíneződések, apróbb-nagyobb ráncok – korai felbukkanását eredményezhetik. A hatásokat, melyek a bőrelváltozások mögött állnak, a legújabb kutatások egyetlen kifejezéssel illetik: exposome.
A fogalom – exposome – 2005-ben bukkant fel először, egy olyan új tudományos koncepció elnevezéseként, amely új szempontból vizsgálta a bőr és a környezeti hatások összefüggését. Az exposome kifejezés magában foglal minden olyan, bőrünket érintő hatást, amely nem a genetikához kötődik. Ide tartoznak az egyes időjárási viszonyok, az UV-sugárzás, de a stressz, a dohányzás, az étrend, az alvásminőség is. Ez a szemlélet egészen új típusú kutatásokat indukált, hiszen nem egy-egy bőrkárosító elemre koncentrált, hanem egészében, egyfajta holisztikus szemléletet képviselve értelmezte az emberi bőrfelületet, és kereste a bőr szépsége megőrzésének lehetőségeit.
Az exposome-nak kitett bőr folyamatosan károsodik, még akkor is, ha mindent megteszünk a szépségének megőrzéséért. A környezeti hatásoknak kitett felület – főleg az oxidáció és a gyulladás következtében – módosul, ami a minőségén is meglátszik. Egyszóval a bőröregedés elkerülhetetlen. Mindez először a szárazabb bőrrel, tompa, egyenetlen arcszínnel kezdődik, majd foltok jelennek meg, a bőr elveszíti feszességét és a ráncok bevésődnek. Hogy mindez milyen mértékben és milyen életkorban válik kritikussá, a genetikai adottságokon felül természetesen az életformánkon múlik. Az egészséges, önmagunk gondoskodására is figyelmet fordító hozzáállás pedig azt is jelenti, hogy védjük, és tápláljuk bőrünket.
A Vichy az elsők között tanulmányozta az exposome területét. A kutatások célja az volt, hogy a tapasztalatok segítségével olyan krémet fejlesszen ki, melyben az exposome-nak kitett bőr a legkomplexebb ellenállást tudja kifejteni – a lehető legtöbb negatív tényezőt figyelembe véve. Az évekig tartó munka végül a Slow Âge termékcsaládban érte el eredményét.
Milyen összetevők teszik lehetővé a komplex ellenálló hatást és a teljes körű bőrtáplálást? A termékek megalkotásakor a Vichy laboratóriuma a probiotikus eredetű Bifidus, a széles spektrumú UV-szűrők, az ásványi anyagokban gazdag Vichy termálvíz és az antioxidáns hatású baicalin erejére támaszkodott.
Mindegyik összetevő más-más módon járul hozzá bőrünk megóvásához, szépségének megőrzéséhez. A széles spektrumú UV-szűrők védik a bőrt az UV-sugárzás káros hatásaitól, amely akár 80%-ban is felelős lehet a bőröregedésért jeleiért. A probiotikus eredetű Bifidust és a Vichy termálvizet tartalmazó összetételek erősítik a bőrt, enyhítik a bőrszárazságot, és csökkentik a bőr érzékenységét a környezeti hatásokkal szemben. Az bőr számára nélkülözhetetlen vitaminokról és antioxidánsokról a baicalin gondoskodik, mely elsősorban az oxidációs reakcióra hat. Ez a különleges összetevő a hihetetlen ellenállóképességű Scutellaria baicalensis nevű növény gyökeréből származik. A gyökérből kivont baicalin kiemelkedő antioxidáns tulajdonságainak köszönhetően lehet egyik kulcsösszetevője a Vichy új termékcsaládjának.
A külső környezeti hatások (exposome) és bőröregedés összefüggéseinek kutatásából született meg 2016-ban a Slow Âge Fluid, amit 2017 tavaszán két újabb különleges termék követett. A Slow Âge nappali arckrém segíti egységesíteni az arcszínt és védeni a bőrt az öregedés napfény okozta jeleitől. Annak érdekében, hogy az UV-szűrők szokványos zsíros érzését és fehér hatását kiküszöböljék, a formulája speciális viaszt tartalmaz, mely fokozza a felszívódását. A krémet kipróbálók közül többen hangsúlyozták ennek előnyeit. „Sok krémet kipróbáltam már – meséli Lovasné Holode Marianna, akinek sok kellemetlen élménye volt már a nehezen felszívódó arckrémekkel. – De ez a Vichy-krém meglepően könnyen szívódik fel, nem marad utána zsíros a bőröm. Nagyon könnyen kezelhető, az állaga is finom, könnyed. Tényleg sok krémet próbáltam már, és kellemetlen érzés volt, hogy egész nap éreztem, van valami az arcomon. Ez nem ilyen volt.” A krémet elsőként kipróbálók tapasztalatai szerint a Slow Âge-nek valóban nagy előnye a könnyű kezelhetőség, az egyenletes és teljes körű hidratáló hatás. „Postai kézbesítőként dolgozom – mesélte Müller Mónika, aki megosztotta tapasztalatait az arckrémről –, tehát sokat vagyok odakint, az időjárásnak is ki van téve a bőröm. Meg is lepődtem, hogy milyen egyenletesen hidratált, egész napon át. Nem volt száraz a bőröm, nem éreztem, hogy feszül.”
A bőr táplálása, otthoni kezelése a gondosan válogatott összetevőknek köszönhetően, a könnyű kezelhetőség miatt egyszerű napi feladat. Sokak számára a Slow Âge nappali krém hosszú kísérletezésre tett pontot. Akárcsak Szamosi Katalin esetében, aki dehidratált, fakó bőrére keresett megoldást. „Gyógymasszőr vagyok, rengeteg nőpácienssel dolgozom, sok tapasztalatom van ez irányban. Nagyon sok tanácsot meghallgattam, nagyon sok krémet kipróbáltam már. Tudom, hogy csodák nincsenek, a ráncok nem tűnnek el csak úgy, varázsütésre. De ha nem száraz a bőr, a ráncok sem olyan mélyek. Ez a krém bármelyik, akár méregdrága kencénél is jobban szolgálta azt, amit én elvárok egy arckrémtől. Nem száraz a bőröm, nem vízhiányos, és ha tükörbe nézek, már látom a változást. Határozottan azt gondolom, hogy jó ez a krém. Én szeretem.”
A nappali arckrém mellett a Vichy másik újdonsága a Slow Âge szemkörnyékápoló, mely a probiotikus bifidusnak, a ginkgo bilobának, valamint az energizáló koffeinnek köszönhetően korrigálja a szem alatti karikákat és a szarkalábakat, továbbá védi a szemkörnyéket a külső hatásoktól.