"A La femme a döntéshozó, értelmiségi, véleményformáló nők magazinja. A La femme nekik és róluk szól. La femme magazin, la femme, lafemme.hu, lafemme"
« vissza nyomtatás

Közös könyv ‒ közös siker

2013-ban találkozott először Szabó Imola Julianna és Kele Dóri, majd egy közös könyv lett találkozásuk gyümölcse.

Imola kisfia még édesanyja mellkasán „csüngött”, aki mindeközben felolvasást tartott… Az, hogy a család és az írás mellett a vizualitás területe sem áll távol tőle, nagyon izgalmas volt az irodalmi projektjét fontolgató Kele Dóri számára.

 

Nem véletlen, hogy Szabó Imola és Kele Dóri figyelemmel kísérte egymás munkáját, és amikor Imola a József Attila Kör egy projektjéhez készített grafikákat, az Kele Dóri számára is nagyon izgalmasnak tűnt. „Az volt a feladatunk, hogy képmontázsok segítségével népszerűsítsünk fiatal irodalmárokat és munkáikat” – mondja Imola. Arról is mesél, hogy Gaborják Ádám, a JAK akkori elnöke látta meg ebben a fantáziát, összegyűjtöttek tehát tíz olyan írót, akik a közelmúltban kötetet jelentettek meg, és elindult egy sorozat. Az InstaVersek gondolata már ekkor formálódott Dóri fejében, abban azonban csak a sorozatot látva vált biztossá, hogy Imola lesz az ideális társ, az egész projekt vizuális szakértője, hiszen annyira egy hullámhosszon mozogtak.

 

 

 

Imola kitörő lelkesedéssel fogadta az ötletet, holott akkor még valóban csak egy ötlet volt, sok lelkesedéssel, de annál több bizonytalansággal, hogy mi is lesz ebből. „Megfogalmaztam egy hívószót, Imola pedig beillesztette a saját világába. Azóta sem dolgoztam ilyen jó grafikussal” – mondja Dóri. A recept igen egyszerű volt, csak éppen nagyon sok olvasás állt mögötte: egy-egy versrészlethez egy vizuálisan igen erős, a két alkotó által kitalált és megvalósított fotó társult, amelyet maguk készítettek a körülöttük talált tárgyakból.

 

Kele Dóri

II. évad

Mentor: Rácz Zsuzsa

Az ELTE-n belecsöppent a főváros irodalmi életébe. Önálló előadói műfajra talált: néhányadmagával elindították az InstaVerset, a képbe komponált, szétküldhető, verses üzenetet. 2014 novemberében az első InstaVers Kortárs Irodalmi Fesztivált is megrendezték. A program óta volt egy közös reklámja a Vodafone You-val, dolgozott a TEDxYouth csapattal, a Magyarországi Észt Intézettel, az Írók Boltjával, a Líracsúcs irodalmi fesztivállal, a Theodora ásványvízzel, a Libri-csoporttal. Megjelent a saját InstaVers könyve, shortlistes lett vele a Média Design díjon, és alkotótársaival megalkották Magyarország első kétdimenziós verseskönyvét.

Három-négy év után a közös munka egy könyvben csúcsosodott ki. Rengeteg rajongót gyűjtöttek az évek alatt. Tizenegyezer kedvelővel a hátuk mögött nem is csoda, hogy elkelt az InstaVers című könyvből csaknem háromezer példány, ez hatalmas teljesítmény a mai világban, főleg úgy, hogy mindenféle kompromisszum nélkül kerülhetett bele a kortárs irodalom legjava. Amikor arról kérdezem őket, hogy a könyvnek egyáltalán hol a helye a mai korban, Dóri ragadja magához a szót: „a könyv a reneszánszát éli, hasonlóan működik, mint a polaroid gép, amely visszatért a köztudatba, ahogy lassan a könyv is visszanyeri eredeti küldetését, mert ha mindenki a telefonját nyomkodja, sokak számára éppen az ellenkezője lesz a menő”.

 

Harmóniateremtés


 Mindketten az irodalom világából érkeztek, más-más háttérrel. Imolát édesapja korai halála után édesanyja egyedül nevelte, nagy szeretetben. A 33 éves Imola fő célja, hogy megteremtse családja számára a harmóniát. Két gyermeke áll nála az első helyen, de azért mindig szakít időt az irodalomra, csak éppen nem választja el a két tevékenységet, gyermekei sokszor elkísérik felolvasásaira. „Amikor a lányom egy előadásom után megdicsért, tudtam, ezt már nem csak magamért, hanem értük is csinálom, hogy büszkék lehessenek rám” – mondja.

 

És habár szabadkozik, hogy a család az első, amikor arról beszél, hogy Dórival közös könyvüket még a hétvégeken is egyengetni kellett, hiszen mindketten munka mellett foglalkoztak a projekttel, azért rögtön tudjuk, van a háttérben egy biztos pont, a férje, aki mindenben támogatja: informatikusként dolgozik, de sok projektben alkotótársak is. Akárcsak az életben, ahol mindketten a közös egyensúlyra törekednek. Ha valamelyikük többet dolgozik, a másik vesz vissza a feladataiból, és fordítva. Hétköznapi csapatmunka ez. Az aranyszabály viszont megingathatatlan: „Fontos, hogy ott legyek minden iskolai rendezvényen, hogy a hiányomat semmilyen körülmények között ne érezhessék. Valóban jelen legyek az életükben.” Finoman szólva is zsonglőrködnie kell így az idejével, miközben nívós lapokban publikál, borítókat tervez, közben pedig új kötetét írja, apja tragikus halála nyomán a képzeletbeli megöregedésről.

 

InstaVers


Szabó Imola számára nagyon jókor jött az a fajta visszajelzés, amit a La femme 50 tehetséges magyar fiatal programjában kapott. „Akkor éppen bezárva éreztem magam a saját szubkultúrámba, ez a program viszont megerősített abban, hogy a dizájn felé mozduljak – meséli Szabó Imola, akinek addigra két könyve jelent meg, a Varratok, illetve a Kinőtt szív című felnőtt mesekönyv. Az 50 tehetséges magyar fiatal program sokat segített az akkor még csak tervezett InstaVers című könyv sikerében is, hiszen így olyanokhoz is eljuthatott az ötlet, aztán később a kötet, akikhez egyébként aligha.

 

Szabó Imola Julianna

II. évad

Mentor: Krizsó Szilvia

Versírással foglalkozott, a táncművészeti főiskolán diplomázott. Varratok címmel 2014-ben megjelent kötetében versprózáit gyűjtötte össze, a mű bekerült az Írók Boltja könyvösztöndíj-programjának első három helyére, és a kulter.hu összeállításában 2014. legszebb könyvei közé. A dizájnban, a drámaírásban is új utakra lépett, Aranyvackor-díjat nyert Júlia, a bársonynyúl című könyvtervével. Az Okuláré Projektben első helyezést kapott drámája, és Molnár István-különdíjat kapott egy fotós-dizájn tervre, a Kinőtt szív pedig Szép Könyv díjas lett. 2016-ban elnyerte a JAK és az Írók Boltja Könyvösztöndíját.

 

Kele Dóri Kaposvárról költözött a fővárosba egyetemistaként, nem elégedett meg ugyanis azzal, hogy több nyelven beszél, az ország legjobb egyetemére, az ELTE-re akart kerülni. Budapestre költözése után sokszor volt egyedül, ideje nagy részét olvasással töltötte, majd magával ragadta a kortárs irodalmi élet és a hozzá kapcsolódó rendezvények, felolvasások. A szülei folyamatosan segítették és támogatták az InstaVers projekt alatt annak ellenére is, hogy az elején nem értették, nem tudták, hova fog kifutni ez a történet. Mára elvégezte az egyetemet, a diploma után pedig egy nemzetközi projekt kommunikációját fogja össze, ahol négy nyelv ismerete mellett a közösségi médiában szerzett tapasztalata is sokat segíti. Azt mondja például, hogy generációjának elengedhetetlen a minőség, a precíz munka. „A fiatalok számára fontos, hogy ne csak szép legyen egy kötet, a számukra értelmezhető érzelmeket, egzakt érzéseket feldolgozó szövegeket kedvelik, például amikor kortárs költők ma is jelen lévő problémáikat dolgozzák fel, írják le” – adja meg a népszerűség kulcsát a beszélgetésünkkor éppen 24. életévét töltő költő.

 

Tehetségprogram


 Sokat segített a karrierterveik alakításában az a rengeteg pozitív élettörténet is, amit a mentorprogram során hallottak. Imolát például meglepte, hogy ennyire őszintén beszéltek hozzájuk, például amikor Böszörményi Nagy Gergely arról mesélt, mennyire fontosak számára a gyerekkori barátok, Dórinak pedig legfőképp Beke Zsuzsa, a Richter Gedeon kormányzati kapcsolatok és PR-vezetője és az egykori pedagógus, ma már érzelmi intelligenciára oktató Kósa Erika, akit jelenleg Magyarország egyik leggazdagabb nőjeként tartunk számon. Dóri ráadásul a program kapcsán jött rá, hogy mi lesz a hivatása, azt követően tudatosult benne, hogy a közösségi médiával, a kommunikációval szeretne foglalkozni, és mostanra azzal is tisztába jött, hogy ez nem csupán szórakozás, hanem valódi munka, amit tisztelnie, becsülnie kell: „A program az önbizalmat, az önmagamba vetett hitet adta vissza.”

 

A sikerek ellenére egy percre sem feledkeznek meg arról, miért is terveznek, írnak, gyártanak koncepciót: „Volt egy barátom, aki megkérdezte, minek örülnék jobban: ha a könyvről száz blogbejegyzés, értékelés, Instagram-poszt, üzenőfali bejegyzés születne, vagy ha minden héten írnának róla az Élet és Irodalomban? Kis gondolkozás után rávágtam, hogy az előbbi, hiszen a könyv azoknak szól, akik éppen most találkoznak a kortárs irodalommal, azért, hogy ez a találkozás hosszú távra szóljon” – mondja Dóri.

„Ez a könyv híd lett a fiatal online generáció és azok között, akik rendszeresen könyvet olvasnak” – mondja Imola. Dóri zárja: „A projekt maga pedig híd az olvasók és az irodalom között.”

 

(Főoldali fotó: Bach Máté)