"A La femme a döntéshozó, értelmiségi, véleményformáló nők magazinja. A La femme nekik és róluk szól. La femme magazin, la femme, lafemme.hu, lafemme"
« vissza nyomtatás

Szelet várnak a Balatonon

Várhatóan háromezernél is több sportoló vág neki a 155 kilométeres távnak az idei Kékszalag Raiffeisen Nagydíjon.

A Kékszalag ma már több mint egy vitorlásverseny. A Balatont megkerülő nemzetközi távolsági regattát számos kulturális és gasztronómiai program kíséri, melyek már július első napján elkezdődnek – hangzott el az eseményt felvezető sajtótájékoztatón.

„Hazánk legismertebb vitorlásversenyén több mint 30 különböző kategóriában mérhetik össze tudásukat a vitorlázók. A sportolók motivációja a táv teljesítésében más és más, de közös bennük a sportágunk és a természet iránt érzett tisztelt, elkötelezettség. Kiemelten fontosnak tartjuk, hogy a Kékszalag Nagydíjon a történelmi múlttal rendelkező klasszikus hajóktól, egészen a legkorszerűbb technológiákkal rendelkező vitorlásokon át, mindenki egyaránt képviseltesse magát. A tókerülő versenyére való felkészüléshez elengedhetetlenek az újítások, melyeknek köszönhetően a hazai hajóipar folyamatosan fejlődik az elkötelezett innovátorok és fejlesztők révén. Szeretném megköszönni támogatóinknak, hogy mellettünk állnak és támogatják a Szövetség munkáját” – nyitotta meg a sajtótájékoztatót Haranghy Csaba, a Magyar Vitorlás Szövetség elnöke.

 

„Az 55. Kékszalagon nagyon izgalmas versenyt várunk. A digitális technológia, a felkészültség és a jó döntések egyaránt nagy szerepet játszanak a győzelemben, a végeredmény akár az utolsó percekben is változhat. A Raiffeisen Bank örömmel támogatja a Kékszalagot, hiszen értékeink közösek, bankként mi is innovatív, digitális megoldásokkal járulunk hozzá ügyfeleink pénzügyi sikereihez” – mondta Zolnai György, a Raiffeisen Bank Zrt. vezérigazgatója.

 

Az egyhetes programsorozatra mindenkit várnak, kicsiket és nagyokat egyaránt! A Magyar Vitorlás Szövetség évek óta arra törekszik, hogy a Kékszalag Fesztivál versenyek és programok színes kavalkádja a legkiválóbb szórakozási élményt nyújtsa mindenki számára. Azt vallják, hogy a Kékszalag mindenkié!

 

Az 55. Kékszalag Raiffeisen Nagydíjra az online nevezés elkezdődött, személyesen majd július 5-én szerdán 11:00 és 20:00 óra között lesz ra lehetőség a Kékszalag PORT-ban. Az ünnepélyes díjkiosztó július 8-án 18:00-kor a Balatonfüredi Gyógy téren lesz, melyet utcabál követ.