A megfoghatatlan varázs

Ha egy filmről csak annyit tudunk, hogy játszik benne, általában ez a reakció: „Á, igen, Cate Blanchett!” Ami annyit tesz: ha ő benne van, akkor valami igényeset kapunk. Még ha végül mégsem tetszik a film, vagy úgy jövünk ki a moziból, hogy a felét sem értettük, akkor is biztosak vagyunk abban, hogy bennünk van a hiba, hiszen ha ő igent mondott a szerepre, akkor ebben a filmben lennie kell valaminek. Igen, mert Cate jó színésznő…

 

 

A hölgy persze, kissé régimódi is. És ez ezúttal – bók. Az ausztrál különlegesség nemcsak a klasszikus Hollywood-glamourt szórja, bárhol is jelenjék meg, hanem ugyanannak a tökéletes tudásnak birtokosa, mint a régmúlt színésznői. Egy kicsit ő maga is amolyan „nem egészen eviláginak” tűnik, úgyhogy A gyűrűk ura beli figurát, a tündekirálynő Galadrielt magától értetődően hisszük el neki. Még akkor is, ha azon azért elgondolkodunk, hogy akkor ő most voltaképpen Liv Tyler tündenagyanyja volna…

 

URALKODÓNŐ

Ő sem evilági figura. A tündérkirálynő Galadrielt magától értetődően hisszük el neki.

Persze a királynői szerep nem csak itt talált rá. Legyen az a legendás I. Erzsébet vagy a filmvászon királynője, Katherine Hepburn (Aviator, Leonardo DiCaprióval) – Cate mindig megmutatja a hatalmas asszonyok törékeny oldalát is. Méghozzá úgy, hogy hihetetlenül szenvedélyesen játszik, már-már hipnotikus intenzitással. Tom Tykwer rendező (közös filmjük a Heaven, magyarul: A gyilkosok is a mennyországba mennek) azt mondta róla: „Cate az a jéghegy, amelyik a Titanicra vár”.

 

És ha visszatekintünk a kezdetekre, na ő nem szappanoperákban indult a világhír felé. „Soha! – mondja erről. – Én színésznő vagyok!” Talán egy kissé nagyképű reakciónak tűnik ez, de valójában „csak” annyi áll mögötte, hogy Cate rendkívül komolyan tekint a hivatására. Soha, semmit nem vesz félvállról. Ezt az útravalót kapta korán elvesztett, de máig példaképének tartott édesapjától, Robert Blanchett-től. Tőle örökölte megvetését az erőszak minden formájával szemben is, legyen szó akár csak valami erőszakos sportról – még akkor is, ha emiatt sutba dobott egy kezdőkori lehetőséget, amikor egy egyiptomi utazás során felkínált aprócska filmszerepre azért mondott nemet, mert szerepe szerint egy amerikai bokszoló csodálóját kellett volna alakítania.

 

 

A TÖRÉKENY NŐ

Amikor rátalált a királynő szerepkör – I. Erzsébet – megmutatta a hatalmas uralkodó törékeny asszonyi voltát is.

Az ausztrál színiakadémia elvégzése után azért mégis megtalálta saját útját a kamerák elé. Shekar Kapur rendező az egész világot felforgatta, hogy egy fiatal, osztályon felüli tehetséget találjon I. Erzsébet szerepére. És talált egy ismeretlen színházi színésznőt. Cate olyan tökéletesen formálta meg a szélhámosokkal, udvari intrikákkal és szerelmi fájdalommal küzdő ifjú uralkodónőt, hogy csak egy hajszálon múlt az Oscar-díja. (Gwyneth Paltrow vitte el a Szerelmes Shakespeare-ben jóval szerényebben megformált figurájáért.) Mindez 1998-ban történt, és előtte csak néhány kisebb filmben mutatta meg tudását, bár az 1997-es Oscar and Lucinda (magyarul Játék és szenvedély) briliáns párost hozott össze: Cate Blanchett és Ralph Fiennes játszott együtt. Ez a film 1 768 946 dollárt hozott a készítők konyhájára csak Ausztráliában. Az összeg 2009-es árfolyamon 2 458 835 dollárnak felel meg.

„Van valami egészen varázslatos időtlenség a játékában!” – áradozott Shekar Kapur. Cate pedig jól érzi magát a vászon királynőjének szerepében. Nincs is arra szüksége, hogy népszerűségét a bulvárlapok oldalain erősítse: „Érzem a nyomást, hogy majd’ minden újságíró azt várja, meséljek vicces sztorikat a gyerekeimről, milyen mókásak vagy éppen milyen zseniálisak is az én fiacskáim. Közben pontosan tudom, hogy ezek a történetek rettentően untatják az embereket. Úgyhogy nem is mesélek. Ennek pedig az az eredménye, hogy a bulvárlapok szemszögéből nézve rémesen unalmas életet élek."

 

A színésznő nem csak a nézőket és a rendezőket ejti ámulatba, hanem a színészkollégákat is. 2003-ban, a Missing (Eltűntek) forgatásán dolgozott együtt a karrierjét ugyancsak színházban kezdő Val Kilmerrel. A színész a mai napig rajong Cate-ért: „Nemcsak a szövegemet felejtettem el, amikor ott volt, hanem a világ is szétesett, fogalmam sem volt többé arról, hogy egyébként egy film jelenetében vagyok. Csak álltam ott mozdulatlanul, és őt bámultam.”

 

 

Persze, nőből van, és nem „csak” színésznőből. Szó szerint földöntúlinak tűnt a Givenchy Couture extravagáns ruhájában, amelyet az Oscar-átadón viselt. A Givenchy vezető tervezője, Riccardo Tisci különleges és költséges kreációiról híres. Cate Blanchett pedig tudja, hol van az a határ, amit ha átlép, nem a közönségeshez, hanem a rendkívülihez jut. A gyöngyökkel kivarrt, varázslatos ruha a 83. Oscar-est egyik legfeltűnőbb darabja volt a vörös szőnyeges felvonuláson. A finom rózsaszín egészen különlegesen világította meg a színésznő napfényt sosem látó sápadtságát. A vállakat hangsúlyozó neonsárga gyöngyberakás és a keresztpántokkal mély kivágást alkotó hátrész vonzott minden tekintetet.

 

Cate Blanchett tényleg rajong a divatért. Egy-egy fotózás kedvéért boldogan bújik luxus-ruhába, legyen az Dior, Armani vagy az említett Givenchy. Daphne Merkin, a New York Times Style Magazine divatrovatának vezetője szerint Cate olyan biztonsággal közlekedik ebben a világban, akár egy divatmagazin főszerkesztője. „Nem hiszem, hogy sokat gondolkodna, mit vesz fel. Egyszerűen villámgyorsan és jól dönt, és döntéséhez mindig hű marad. Azt viseli, amiben igazán jól érzi magát.”

 

 

 

Ez persze nem azt jelenti, hogy a háromgyermekes anyuka a játszótérre is Armaniban menne. Akkor farmer, póló, tornacipő és egy naptól védő kalapka van rajta, semmi smink. Talán ekkor a legszebb, mert az arcán sugárzik a családi boldogság. 1997-ben, tehát még világkarrierje előtt, ment férjhez az ausztrál Andrew Upton forgatókönyvíróhoz. Első gyermekük egyéves volt, amikor a mamát a világ 50 legszebb asszonya közé választották, és hirtelen az A-kategóriás színésznők között találta magát. A házasság túlélte az első sikereket. És túlélte a szenzációsabbnál szenzációsabb filmpartnerek megjelenését is. Cate együtt játszott Ralph Fiennesszal (Játék és szenvedély), Leo DiCaprióval (Aviator), Brad Pitt-tel (Bábel, Benjamin Button különös élete), partnere volt Matt Damon és Jude Law (A tehetséges Mr. Ripley), George Clooney (A jó német), Harrison Ford (Indiana Jones és a kristálykoponya királysága). Azután hazament, hogy sokkal átlagosabb külsejű férjével és fiaikkal töltse napjait, boldogan.

 

A FELESÉG

Még világkarrierje előtt ment férjhez az ausztrál Andrew Upton forgatókönyvíróhoz. A házasság túlélte a sikereket és a szívdöglesztő filmpartnereket is.

Saját bevallása szerint nagyon sokat változtatott rajta az anyaság, bár amikor éppen babázott, csak azt érezte, sokkal kevesebbet alszik, mint korábban. Munkájába visszatérve pedig a félelem lett úrrá rajta, hogy nem lesz képes megfelelően felkészülni a szerepekre, hiszen amíg korábban „üres fejjel és lélekkel” olvasta a színdarabokat vagy a forgatókönyveket, és a tanulás folyamata töltötte ki benne ezt az űrt, most minden gondolata gyermekei körül forog, tehát sehova nem fér el a munka. De természetesen nem így történt. „Azt vettem észre, hogy ösztönösen a lényegre koncentrálok. Tehát a változások jó irányba tereltek, amint elébük álltam, kiaknáztam a lehetőségeket, és nem akartam többé küzdeni a saját életem ellen. Egy olyan kreatív környezetben, amelyben dolgozom, az ember folyton kételkedik és kétségbeesik, vajon a múzsa időben megérkezik-e. A családi élet viszont megóv ettől az őrülettől, egyszerűen azért, mert nincs időm ezekkel a babonákkal foglalkozni.”

 

Cate és családja unalmas életét Sydney-ben tengeti, ahol férjével valóban nem számítanak hollywoodi sztároknak, sokkal inkább a város színházi életének jelentős szereplőiként tekintenek rájuk. Személyükben tisztelhetjük ugyanis a Sydney Theater Company művészeti vezetőit. „Bemegyünk a városba, a fiúkat elvisszük óvodába, iskolába, aztán dolgozni megyünk. Délután elhozzuk őket, és éljük az ausztrál átlagemberek békés, rendszerezett életét."

 

 

A színésznő nemcsak mint művészeti vezető maradt hű a színházi gyökereihez. Monumentális filmprodukciók ide vagy oda, a mai napig játszik is színházában, sőt ezt tartja „igazibb” produkciónak. A színház jelentőségét nem csak az azonnali, és egyszeri élmény adja, hanem az is, hogy mindezt az emberek együtt élik át - mondja. „Persze, együtt megyünk moziba is, mondhatják erre. Igen ám, de a színházban ott van még a színészek és a közönség közötti interakció, na és az előadás elő- és utóélete a színház folyosóin.”

 

A díva időről időre előbújik azért belőle. Nagyon élvezi privilégiumát, hogy a legnevesebb divatdiktátorokkal dolgozhat együtt. Kedvencei persze azok, akik a művészvilágot is támogatják. Mint ilyen, kedvence Giorgio Armani, aki Cate társulatának első támogatója lett, és azóta is tart a közös munka. Munka, mert a divatguru nem csak anyagilag segít. 2008-ban Cate rendezte színházában a Joan Didion könyvéből született, The Year of magical Thinking című színdarabot, Armani pedig megálmodta a kosztümöket. „Tökéletes együttműködés” – mondja lelkesen a színésznő.

 

Kalandor, a szó legszebb értelmében. Különleges, színes, és végtelenül egyszerű élete van. Az idő múlása persze számára is feltűnő. Ha másért nem, hát azért, mert már tizennégy éve házas. Az életkorán is elgondolkodik néha, május 14-én lett 42 éves. „Épp ebben a korban érzik a színésznők, hogy valami kezd véget érni, talán az egész szakmai élet. De ma már nem szoktak ettől kétségbe esni. Produkciós céget alapítanak, vagy épp forgatókönyveket írnak. Én viszont hiszek abban, hogy a nekem való feladatok megtalálnak.”