"A La femme a döntéshozó, értelmiségi, véleményformáló nők magazinja. A La femme nekik és róluk szól. La femme magazin, la femme, lafemme.hu, lafemme"
« vissza nyomtatás

Kaposvári örömök

2012. augusztus 14 - 20. között harmadik alkalommal kerül megrendezésre a Kaposvári Nemzetközi Kamarazenei Fesztivál.

A korábbi rendezvények a vártnál is nagyobb tömegeket vonzottak, hiszen eddig összesen 30 ezer látogatója volt a teltházas koncerteknek. 2012-ben ismét nemzetközi és hazai komolyzenei nagyságok lépnek színpadra a Kokas Katalin művészeti vezető által összeállított programban.

 

 

A 2012-es eseményen is a világ legnépszerűbb és legnagyobb zeneművészei lépnek fel és merőben új oldalukról mutatkoznak meg. A legtöbb zenész eddig szólistaként jelent meg a világ zenei színpadain, de ezen a fesztiválon kamarazenészként muzsikálnak együtt.

 

A fesztivál néhány fellépő művésze:

Kocsis Zoltán, Kelemen Barnabás, Pekka Kuusisto, Ivry Gitlis, Jose Gallardo, Anneke Boeke, Anna Ibragimova, Tokody Ilona, Jonathan Cohen

 

A rendezvény fő helyszínéül a Szivárvány Zeneház szolgál majd, amely épület átlagban 550 férőhellyel rendelkezik. A korábbi  rendezvények  tapasztalatai alapján a szervezők abban bíznak, hogy az augusztus 14-20. közötti időszakban ismét teltházas koncertek lesznek, hasonlóan a korábbiakhoz, napi két komolyzenei eseménnyel.

 

A klasszikus zenei programokat műismertetők, film klub, könnyűzenei koncertek és egy nagyszabású kortárs kiállítás színesíti majd.

 

A fesztivál kezdetéig érdemes az esemény honlapját látogatni és a facebook csoportjához csatlakozni, hiszen ezeken a helyeken folyamatos és újabb információkkal lehetnek gazdagabbak az érdeklődők.