"A La femme a döntéshozó, értelmiségi, véleményformáló nők magazinja. A La femme nekik és róluk szól. La femme magazin, la femme, lafemme.hu, lafemme"
« vissza nyomtatás

Hároméves a La femme

A La Femme magazin 2012. június 7-én ünnepelte születésnapját a Zelnik István Aranymúzeumban.

Mintha tegnap történt volna. Tényleg.

Pedig 2009 januárjában találkoztam először a Silver Kiadó vezetőjével, Barta Zsolttal egy városligeti étteremben. Elmondta, hogy szeretne kiadni egy női magazint, prémium tartalommal és megjelenéssel.

 

 

Régi vágyam vált valóra. Mindig az értelmes – nem feltétlen felsőfokú végzettségű, igényes – nem feltétlen tehetős, a világra nyitott – nem feltétlen a világot bejárt olvasókhoz szerettem volna szólni. Az ilyen nők viszik előre a világot. Történjék bármi, válság ide vagy oda.

 

JÚNIUS ELEJÉN A DR. ZELNIK ISTVÁN ÁLTAL ALAPÍTOTT ARANYMÚZEUMBAN TALÁLKOZTUNK ISMÉT.
Június elején a dr. Zelnik István által alapított Aranymúzeumban találkoztunk ismét.

Hamar megállapodtunk a leendő magazin alapelveiben, már „csak” a munkatársakat kellett megtalálnunk. Számomra egyértelmű volt, hogy a művészeti vezető csak Lindner Ágnes lehet, akit a Nők Lapjánál ismertem meg. Ő közben Franciaországba költözött, de – online – szívesen vállalta a feladatot. Munkája magáért beszél. Nem én mondom, hanem az olvasóink, hogy a La femme az ország legelegánsabb, legstílusosabb magazinja!

 

A sikeres laphoz persze még sokan kellettek. Nagyszerű fotósok: a mindenki által ismert Nánási Pál, aki portréban, divatban verhetetlen, Horváth Dániel, aki művészi kompozíciókká varázsolja a parfümöket, és Szabó Zoltán, aki a kerekasztal-beszélgetés alanyait fotózza, négy embert együtt, nem semmi! Jobb kezem pedig Kreisz Ildikó, aki mindent fejben tart és intéz, Nádasi Tibor, régi barátom, olvasószerkesztőnk pedig szigorúan figyel arra, hogy se én, se munkatársaim ne kövessünk el tárgyi, nyelvtani hibákat írásukban.

És persze az újságírók, írók. Büszke vagyok, hogy országosan ismert és elismert alkotókat sikerült megnyernem a La femme számára, a teljesség igénye nélkül:

Berényi Mariann, Becze Szilvia, Mörk Leonóra, Karafiáth Orsolya, Betlen János, Veiszer Alinda, Vadas Zsuzsa, Vass Virág. Ők állandó munkatársaim, de minden lapszámban feltűnnek új alkotók, írók is. A kulturális rovatok avatott szerkesztője Falus Tamás, a Gourmet ajánlatait a kiváló gasztronómiai szakember, Mautner Zsófia állítja össze.

 

 

A már megjelent 13 lapszámban megszólaltattuk a magyar művész-, tudós- és üzleti világ legkiválóbbjainak többségét, nőket és férfiakat. Az ország Kossuth-, Széchenyi-, Prima Primissima díjas büszkeségeit. Szívesen vették a La femme felkérését. Közel 100 nagyszerű művész, tudós, üzletasszony és üzletember beszélgetett velünk a lap hasábjain őszintén és nyíltan.

Remélem, nem túlzok, ha azt mondom, ők immár a barátaink is. Megtiszteltek jelenlétükkel az első, második, majd harmadik születésnapunkon. Tavaly szeptemberben Az 50 legbefolyásosabb

KÉPGALÉRIA
Képgaléria
magyar nő című különszámunk alkalmából őket, a kiváló magyar hölgyeket ünnepeltük, a névsor elkápráztató, élén Törőcsik Marival, Udvaros Dorottyával, Koncz Zsuzsával…

 

Június elején a dr. Zelnik István által alapított Aranymúzeumban találkoztunk ismét. A baráti beszélgetéseken túl összejövetelünkön szóba került a fiatal tehetségeket felkaroló kezdeményezésünk is. Ebben a nagyszabású tervben kitűnő barátaink egyfelől zsűriző, másfelől mentori szerepet vállaltak, de a részleteket csak a La femme őszi számában áruljuk el!

 

A képek magukért beszélnek, szép este volt.