"A La femme a döntéshozó, értelmiségi, véleményformáló nők magazinja. A La femme nekik és róluk szól. La femme magazin, la femme, lafemme.hu, lafemme"
« vissza nyomtatás

Amíg az angyalok dolgoznak

A karácsony közeledtével újra felcsendülnek a dallamok a Csokikoncerten.

Az In Medias Brass Quintet gyermekeknek szóló koncertjére várják azokat, akik szeretnék, ha a kicsik jól érezzék magukat, ameddig az angyalok a tökéletes ünnep előkészítésén dolgoznak odahaza. A Millenáris Fogadóban tartandó koncert jó kikapcsolódást nyújthat az ünnepi készülődés közepette. Gyermekeikre és énekhangjukra biztosan szükség lesz, hiszen néhány új és régi karácsonyi dallamot garantáltan hazavisznek majd a szokásos csoki mellett.

 

 

A Csokikoncertek olyan családos zenebarátoknak szólnak, akiket érdekel a klasszikus zene, és nem szégyellik feltenni kérdéseiket. A koncertsorozat hagyományosan minden hónap harmadik vasárnapján a Millenáris Fogadóban várja az apró vendégeket, akik az ingyenes program keretében zenei ismeretekkel és csokival gazdagodhatnak. A koncerteket Lukácsházi Győző zenepedagógiai előadásai egészítik ki, melyek interaktív módon vezetnek be a zene világába.

 

Koncert december 23-án

 

Karácsony közeledtével az idei év egyik Klassz tehetsége, az In Medias Brass Quintet lép fel. A Millenáris Fogadóban a jól ismert karácsonyi dalocskák mellett a következő darabok hangzanak majd el a rézfúvósok tolmácsolásában:

Most vasárnap 10 órától ismét lesz arcfestés és Olvasóliget, tehát puha szőnyegek, babzsákok és a kortárs gyerekirodalom legszebb olvasnivalói várják azokat, akiknek a koncert után még mindig kevés a kultúrából!

 

In Medias Brass Quintet

 

Az együttes 2010 januárjában alakult a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem volt és jelenlegi hallgatóiból. Rövid fennállásuk alatt, hat jelentős, nemzetközi kamarazenei versenyen értek el helyezést: Dél-Koreában, Németországban, Szlovéniában, Japánban, Olaszországban és Franciaországban. Aktív szereplői a hazai kulturális életnek, de koncerteztek Európa számos színpadán is. 2011 novemberében a rövid időn belül elért komoly nemzetközi sikerek elismeréseként megkapták a Junior Prima díjat. Tagjai: Kresz Richárd és Nagy Antal Endre (trombita), Benyus János (kürt), Stürzenbaum Róbert (harsona), Ifj. Bazsinka József (tuba)