"A La femme a döntéshozó, értelmiségi, véleményformáló nők magazinja. A La femme nekik és róluk szól. La femme magazin, la femme, lafemme.hu, lafemme"
« vissza nyomtatás

Első látásra

A félresikerült első benyomást nem könnyű később felülírni.

Egy elfuserált állásinterjú esetében azonban többnyire már lehetetlen is, hiszen valószínűleg meg sem kapjuk a második esélyt. De vajon mik a legfontosabb összetevői a jó benyomásnak? Ennek jártunk utána az "50 tehetséges magyar fiatal" program illetékes mentorainak segítségével.

 

 

Megköszörülöm a torkom, újra átgondolom az első mondatomat, vetek még egy fürkésző pillantást magamra a szemközti tükörben, majd egy határozott mozdulattal lenyomom a kilincset, és belépek az iroda ajtaján, hogy megkezdődjön a várt beszélgetés. Ez a munkakeresők által bizonyára jól ismert rituálé kivételesen nem egy állásinterjú nyitányát jelenti. A sokat tapasztalt vállalati vezetőknél, neves filmproducernél és közismert stílus-szakértőnél tett látogatásom célja nem más, mint kideríteni a sikeres interjúzás titkait - vagyis megtudni, hogy miként is fordíthatjuk a magunk javára az első benyomás kétségbevonhatatlan erejét. Mennyit nyomhat a latban egy jól megválasztott öltözet, a személyes szimpátia, vagy a helyénvaló attitűd? Hogyan érdemes készülni az ilyen megmérettetésekre? Na és vajon mik azok a tipikus hibák, melyeket még véletlenül sem szabad elkövetni éles helyzetben?

 

A ruha teszi?


Kezdjük a legkézenfekvőbb tényezőnél: a külső megjelenésnél. Természetesen nemcsak a ruha teszi a felvételizőt, hiszen egyik munkáltató sem egy elegáns nyakkendőt vagy egy divatos kiskosztümöt szeretne alkalmazni, hanem értékes és együttműködésre kész munkatársakat. Az öltözet azonban mégiscsak számít, hiszen első látásra is sokat elárulhat az illető külvilágról és saját magáról alkotott képéről.

 

A nagyobb cégeknek ezért tipikusan megvan a maguk öltözködési kultúrája, amihez érdemes már az első pillanattól fogva idomulni. Szűts Ildikó, az OTP Bank kommunikációs igazgatója és vezérigazgatói tanácsadója szerint például a vállalati és üzleti világban hangsúlyos "dress code" megkövetelése egyáltalán nem véletlen. Mint mondja, "a KRESZ-hez hasonlóan ezek is általános közlekedési szabályok, csak az életben való közlekedéshez". A szabályok persze korántsem merevek vagy egységesek. Van olyan cég például Magyarországon, ahol a farmer az öltözködési kultúra szerves része, ám van, ahol más az elvárás. Már csak emiatt is tanácsos előre tájékozódni a kiszemelt cég belső szokásrendszeréről.

 

A Magyar Telekom humán erőforrás vezérigazgató-helyettese is hangsúlyozza az öltözködési szabályok rugalmas voltát. Somorjai Éva szerint nem a divat, hanem a tisztelet kimutatása a meghatározó ezen a téren. A lényeg tehát az ápolt, üzletszerű megjelenés, mely amellett, hogy számos kényelmes viseletet nyilván kizár a felek részéről - semmiképpen sem tanácsos például papucsban vagy melegítőben érkezni egy munkahelyi megbeszélésre -, még mindig elég nagy mozgásteret enged az ember saját ízlésvilágának érvényesítésére. A hosszú haj vagy a zakó-garbó párosítás így náluk például egyáltalán nem hátrány, amennyiben megvan az összhang és a rendezett, kellő komolyságot sugárzó megjelenés. Azt azonban fontos tudatosítani, hogy a verseny kiélezettsége miatt sokszor még olyan mellékesnek tűnő szempontok is dönthetnek, mint a stílusos öltözködés, hiszen akár ez az apróság is jelentheti a kritikus különbséget két azonos képességű jelentkező között.

 

Írásunk folytatása a La femme Az 50 tehetséges magyar fiatal című különszámában olvasható!