"A La femme a döntéshozó, értelmiségi, véleményformáló nők magazinja. A La femme nekik és róluk szól. La femme magazin, la femme, lafemme.hu, lafemme"
« vissza nyomtatás

Mit ünnepelünk augusztus 20-án?

Szent Jobb, új kenyér, alkotmány. Széles a választék, bonyolult a történet.

Államalapító királyunk szentté avatásakor, Nagyboldogasszony utáni első vasárnapon, 1083. augusztus 20-án nyitották meg István király sírját. A magyar egyház ezt a napot iktatta kalendáriumba István névünnepeként.

Az ünnepeknek is megvan az életük. Az évszázadok folyamán változnak a hozzájuk kötődő tartalmak, hangsúlyok. Augusztus 20-a esetében az ünnep állami és egyházi jellegének egyensúlya is folyamatosan változott. A török hódoltság idejére Szent István ünnepe elveszítette az Árpád-ház idején oly fontos dinasztikus erejét.  XI. Ince pápa pedig 1686-ban a török fölött aratott győzelem emlékére megváltoztatta Szent István ünnepének dátumát. Annak örömére, hogy szeptember 2-án Buda váráról lekerült a félholdas zászló, elrendelte, hogy az egész katolikus világ minden év szeptember 16-án emlékezzék meg Szent István ünnepéről. A következő száz esztendőben sok más egyházi ünneppel együtt Szent István napja is kiszorult az egyházi kalendáriumból. Mária Terézia, hogy a magyar rendek kedvében járjon, 1774-ben országos ünneppé nyilvánította Szent István napját – ismét augusztus 20-án.


A Szent Jobb hazakerült 

 

Ugyancsak a királynőnek köszönhető, hogy legfontosabb ereklyénk, a titokzatos körülmények között eltűnt Szent Jobb visszakerült Raguzából (Dubrovnikból). Az óriási lelkesedéssel várt ereklyét előbb Bécsbe szállították, majd Győrön és Pannonhalmán keresztül 1771. július 20-án megérkezett Budára. 1818-tól vált szokássá, hogy díszes körmenettel tiszteleg Magyarország a Szent Jobb előtt.

 

Az 1848-49-es szabadságharc leverése után a megtorló Habsburg hatalom 1860-ig nem engedélyezte a magyar nemzeti ünnepeket. A Kiegyezés után viszont a dualista monarchia egyik államának alapító királya kitüntetett helyet kapott. Ferenc József Szent István napját 1891-ben munkaszüneti nappá nyilvánította.

Az Osztrák-Magyar Monarchia széthullása után újabb jelentéstartalommal bővült ez a nap. A területében és népességében is jelentősen megfogyatkozott Magyarországon Szent István az erős államiság, a magyar királyság, valamint a nemzeti egység jelképe lett.


Az új kenyér ünnepe lett

 

A második világháború után újjászerveződő politikai erők többsége számára Szent István ünnepe a feudális maradványokat konzerváló társadalmi szerkezetet és a klerikalizmust jelentette. 1945-ben az országgyűlés megváltoztatta az ünnepnap jelentését, augusztus 20-a ekkor vált az egykori aratóünnepeket, aratóbálokat idéző új kenyér ünnepévé. Az aratást befejező ünnepségek egy 1901-es „szociális hangvételű” miniszteri felhívásnak köszönhetően terjedtek el, elsősorban azokon a nagybirtokokon, ahol nagyszámú cselédséget foglalkoztattak.

 

1945-ben még nem törölték Szent István ünnepét a kalendáriumból. Erre 1947-ben került sor, amikor a kommunista párt nyílt támadásba lendült. Úgy gondolták, ha május elsején ünnepelnek a munkások, ünnepelhessenek augusztus huszadikán a földmunkások is. Így augusztus 20-án az új kenyérre és az aratásra helyeződött a hangsúly.

 

Néhány év múlva megint változott az ünnep tartalma. 1949-től 40 éven keresztül augusztus huszadikán a Magyar Népköztársaság Alkotmányát ünnepeltük, természetesen az elmaradhatatlan nemzeti színű szalaggal átkötött kenyérrel.


Újjáéledtek a hagyományok 

 

Szent Istvánról évtizedeken keresztül nem lehetett nyilvánosan hallani, mégis 1989-ben szinte varázsütésre újjáéledtek a régi hagyományok: katolikusok és érdeklődők ezrei vesznek részt a Szent Jobb-körmeneten. 1991-ben a demokratikusan választott Magyar Országgyűlés augusztus huszadikát Szent István napjaként hivatalos állami ünnepnek nyilvánította. Ma már lelkiismeretünk, hitünk és meggyőződésünk alapján választhatunk: az államalapító királyra és/vagy a katolikus szentre emlékezünk.

 

Idén négy napos ünnepségsorozat színes programkínálata közül választhatunk. Elzarándokolhatunk a Szent Jobbhoz, végigsétálhatunk a városok sétányán, megnézhetjük a tisztavatást, a Mesterségek Ünnepét vagy akár egy vidéki aratóünnepet. A fővárosban 18 helyszínen több mint harminc esemény várja az érdeklődőket. A Duna fölött zajló látványosságok , a Magyar Honvédség légibemutatója és a nagy budapesti tűzijáték ígérkeznek a legtöbbeket vonzó programnak. A belvárosi rakpart szállodáinak és étteremteraszainak foglalási naptárai már napokkal ezelőtt megteltek. Érthető, hisz páratlan élmény a tűzijáték fényjátéka mellett, pezsgős vacsorával ünnepelni államalapító királyunk napján.

 

Ha a megannyi helyszín közül választanunk kellene, egyértelműen az ötcsillagos Four Seasons Hotel Gresham Palace teraszos lakosztályainak egyikére voksolnánk, ahonnan páratlan panoráma tárul elénk a Duna belvárosi szakaszára, a Széchenyi lánchídra, a Budai Várnegyedre, és persze az éjszakai égboltot színes szikraesővel borító ünnepi tűzijátékra. A Kollázs Brasserie & Bar teraszán Győrffy Árpád séf által a magyar konyha ízvilágát idéző újragondolt fogásokat kóstolhatunk, különleges koktélokkal és a magyar pincészetek legjobb boraival kísérve.

 

A lehetőségek és helyszínek szinte korlátlanok. Tessék választani!