"A La femme a döntéshozó, értelmiségi, véleményformáló nők magazinja. A La femme nekik és róluk szól. La femme magazin, la femme, lafemme.hu, lafemme"
« vissza nyomtatás

Férfiélet, női sors

Ne feledd, a férfi-nő kérdés nem egy a sok közül. Hanem A KÉRDÉS.

Minden benne van, és minden ezen múlik.  Az emberiség sorsa, a te sorsod, sőt, az életed is.
Apád férfi volt, anyád nő.
Az emberiség Ádám és Éva párkapcsolati drámájából született.
 A világ sorsa azon múlik, milyenek vagyunk mi, férfiak, s milyenek vagytok ti, nők.
 Sok éven át tanulmányoztam a nők világtörténetét A férfiakét nem kellett, mivel férfiuralomban élünk, és ezért az egyebe esik az írott történelemmel. „It is a man’s world”, ahogy a híres dal mondja: „Ez a férfiak világa”. Rengeteg férfi és nő vallomását hallgattam végig, mert a világválság, amelyben élünk, elsősorban a párkapcsolatokban jelentkezik.
 Írhattam volna egy nagyon komoly könyvet is.
 Írok is talán, csak férfiaknak.
Itt most igyekeztem élvezetesen és színesen beszélni.
Talán hitelesen is.
Nagyon „benne vagyok” ebben a könyvemben, mert a női lélek megértése, és a jó párkapcsolat megteremtése ebben az életemben a sorsfeladatom volt.
Most már – 76 éves koromban -, bátran mondhatom, hogy az utóbbi sikerült.
1955-ben találkoztam életem nagy szerelmével, aki ma is a feleségem.
Azokból a gondolati gyöngyszemekből, melyek a „Férfiélet, női sors” című könyvemet alkotják, sok az övé.
Azt hiszem, én gondoltam, pedig tőle hallottam.
Ha szeretjük egymást, mindenünk közös lesz.
A gondolataink is.
Müller Péter
(Kossuth Kiadó)