"A La femme a döntéshozó, értelmiségi, véleményformáló nők magazinja. A La femme nekik és róluk szól. La femme magazin, la femme, lafemme.hu, lafemme"
« vissza nyomtatás

Megvásárolható a művészet!

Félezer művész munkái közül választhatunk Magyarország egyetlen és Kelet-Európa legjelentősebb kortárs képzőművészeti vásárán.

2013. november 28 – december 1. között harmadik alkalommal kerül megrendezésre Magyarország egyetlen és Kelet-Európa legjelentősebb kortárs képzőművészeti vására. Az Art Market Budapest idejére Budapest Európa kiemelt kulturális központjává válik, az esemény mintegy 20 ország kiállítóinak köszönhetően közel 500 művész alkotásait mutatja be a Millenáris kiállítótereiben és az épületek közötti parkban.

 

 

 

Az Art Market Budapest olyan művészeti, társadalmi és társasági esemény, amely látványos és élvezetes formában teszi a képzőművészetet könnyen hozzáférhetővé. Célja a széles közönség mobilizálása, a látogatók számára magas színvonalú nemzetközi művészeti tartalom biztosítása, nem utolsósorban pedig a régió, és ezen belül is kiemelten Magyarország képzőművészeti választékának nemzetközi környezetben történő bemutatása és népszerűsítése.

 

A vásár az idei évben annak tartalmai elemei tekintetében is tovább fejlődik, a vásár területe az idei évben a korábbinál is „akciódúsabbá” válik.

 

Az újdonságok közé tartozik, hogy kiemelt szerepet kap például a szobrászat, mint látványos, de sokak számára még kevésbé ismert és gyűjtött műfaj: a sCULTURE néven kialakított program a kiállítóterekben és a Millenáris épületei közötti parkban a szobrászat szerepét igyekszik bemutatni és megerősíteni a kortárs képzőművészetben.

 

A VISEGRAD4 – A kreativitás régiója kiállítási szekció különleges közép-európai csemege, a V4 jelenlegi magyar elnökségének látványos kulturális diplomáciai eleme, amelynek keretében a kiállítótér külön szegmensében cseh, lengyel, magyar és szlovák galériák színes, magas színvonalú anyaga a művészeti ágak komplexitásán (festmény, fotó, szobor, installáció) keresztül mutatja be a visegrádiak művészeti életét.    A vásár idei kiemelt témájához kapcsolódó LA GRANDE MIGRATION program világszínvonalú szakmai esemény, amelynek leglátványosabb eleme a mintegy 20 nemzetközi művész munkásságából válogató nemzetközi kiállítás a Millenáris B épületének emeletén.   

 

Az ART+ projekt a társművészetek bevonásával segít valódi művészeti fesztivállá bővíteni a vásárt, amelynek keretében performanszok, művészeti akciók mutatkoznak be: nemzetközileg ismert New York-i performer fellépése éppúgy része ennek, mint például a helyszíni élő szoborépítés.

 

A vásár napi zárása után pedig érdemes még elidőzni a Millenárison, hiszen a helyszínen kialakított találkozóhely, az AFTER.BAR segít a galériásokkal, művészekkel, gyűjtőkkel közelebbi személyes kapcsolatokat is kialakítani.