"A La femme a döntéshozó, értelmiségi, véleményformáló nők magazinja. A La femme nekik és róluk szól. La femme magazin, la femme, lafemme.hu, lafemme"
« vissza nyomtatás

Vulkán a Dunántúlon

A vulkáni folyamatok végigkísérték Földünk négy és fél milliárd éves történetét. Nézzük meg!

A vulkánok befolyásolták bolygónk felszínének alakulását, hatottak az élővilágára, ugyanakkor sok esetben segítették és ma is segítik az ember boldogulását: könnyen hasznosítható kőzeteket, ásványokat, termékeny talajt és megújuló energiákat köszönhetünk nekik.
A történelem pusztító vulkánkitöréseiben tíz- meg tízezrek vesztek oda, ugyanakkor ma is milliók élnek a tűzhányók adta javakkal.

 

 

A celldömölki Kemenes Vulkánpark  igyekszik közelebb hozni és megértetni a tűzhányók működését, mindezt gyönyörű kortárs épületben. A Földes László Ybl-díjas építész Ság-hegy lábánál megvalósított terve már önmagában is megér egy látogatást.

 

A Felfedezőterem kicsiknek és nagyoknak is kézzelfogható élményeket kínál. A vulkánok, mint magashegységi expedíciós célpontok mellett található itt robbanásos vulkán- és gejzírkitörés, valamint földrengés működtethető modellje, illetve vulkanológusruha, amit fel is lehet próbálni.

 

A Tűzhányóterem bemutatja a Föld mélyén zajló folyamatokat, a vulkánokat felépítő ásványokat, kőzeteket, a vulkánok formavilágát, Európa legnagyobb vulkánja, az Etna köré csoportosítva.

 

A Naprendszer-terem látványos kialakítása a Naprendszer vulkanikus jelenségeit hozza közel a  látogatóhoz. A Mars, a Vénusz és a Jupiter-hold Io részletes bemutatása mellett képzeletbeli, interaktív űrutazást is tehetünk ezekre az égitestekre.

 

A Szimulációs teremben a látogató különféle lávafelszínekkel ismerkedhet meg, és számítógépes animációk  hozzák közelebb a lávaöntő és robbanásos kitöréseket, valamint a vulkánok lepusztulását.

 

A Vulkán Színház kisfilmjében a tűzhányók működéséről és pusztító hatásairól – amely számos esetben tízezrek életét követelte – láthatunk képsorokat. A termek közti térben színes tablók tájékoztatnak részletesebben a vulkánkitörések pusztításairól (forró és hideg halál), illetve a tűzhányók adta javakról.

 

A Kárpát-medence vulkánjait bemutató terem a térségünket érintő, csupán a közelmúltban véget ért, meghökkentően színes tűzhányó-tevékenységből ad ízelítőt, többek között egy nagy terepasztalra vetített animáció segítségével.

 

A Sághegy-teremben, ha már minden információt magunkba szívtunk a vulkánokról, akkor utolsó állomásként a Ság hegyre nyíló csodálatos kilátásban gyönyörködhetünk.

 

Fotó: Kemenesvulkanpark.hu