"A La femme a döntéshozó, értelmiségi, véleményformáló nők magazinja. A La femme nekik és róluk szól. La femme magazin, la femme, lafemme.hu, lafemme"
« vissza nyomtatás

Domonkos Andor

Mi mindent köszönhetünk a televíziónak? Van, aki izgalmat, van, aki szórakozást, van, aki tudást, és van, aki mindhármat. Mint például Domonkos Andor, akinek a pályaválasztását is meghatározta Freund Tamás előadása a Mindentudás Egyetemén.

A Semmelweis Orvostudományi Egyetemre ment, ahol elsőéves kora óta tudományos munkát végez az MTA Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézetben, éppen Freund Tamás professzor munkacsoportjában. Az egyetemen tanulmányi versenyeket nyert, ám amire különösen büszke, az az, hogy 2009-ben társszerzője volt egy nagyon fontos közleménynek, mely a rangos Science folyóiratban jelent meg.

 

Az idegtudomány területén egy olyan újszerű megfigyelést közöltek, amelynek értékét jelzi, hogy azóta is egyre többen idézik. Így persze nem meglepő, hogy több egyetemi, országos és nemzetközi tudományos fórumon, diákkonferencián mutatta be munkáját, köztársasági ösztöndíjban részesült, és rendkívül fiatalon, egyetemi hallgatóként már elnyert egy kutatási támogatást. Kutatómunkájuknak köszönhetően például idővel lehetséges lesz majd megtalálni azokat a betegeket, akiknek adható egy meglévő antidepresszáns gyógyszer, és azt is, hogy kinek felesleges. Ez változást hozhat a betegségről alkotott felfogásban, a gyógyítók hozzáállásában, a pszichés megoldási stratégiákban.

 

Amúgy nem minden idejét tölti a laboratóriumban, sőt. Egyetemi körökben, ismerőseivel megszerettette az operát, hangversenyeket. Lelkes támogatója a Szépművészeti Múzeumnak, mint a baráti kör tagja. Szabadidejét a természetben szereti tölteni, fotóz, kerékpározik. Agykutatóként már csak tudja, mennyire szereti agyunk a szépséget, harmóniát, amely inspirációt jelent. Professzorai példája ösztönzi őt, kérdéseivel bármikor fordulhat hozzájuk, emberségük, nyitottságuk a bizonyíték arra, hogy a kutató élete nem egyhangú tudományból áll.

 

 

Hasonló a hasonlónak örül: elsőéves korában csatlakozott a Leendő Kutatóorvosok és Szimpatizánsaik nevű csoporthoz, előadásokat szervezett. A Semmelweis Egyetem Kerpel-Fronius Ödön Tehetséggondozó Programjába is beválasztották, amelyen keresztül egyetemi rendezvények szervezésében segít, a program honlapját gondozza, tehetséges társaival rendszeresen összejárnak. Az egyikkel például azt vették a fejükbe, hogy a tudományt népszerűsítő oldalt indítanak. A mentorprogramtól reméli, hogy segítséget kap abban, hogyan lehet megtalálni a leginkább megfelelő csatornát ahhoz, hogy informálja az embereket közérthető, élvezetes formában az orvostudomány legújabb eredményeiről. Célja, hogy a népszerű ismeretterjesztés méltó helyére kerüljön. Ki tudja, egy érdeklődő kisdiák talán éppen az ő blogjuktól kap kedvet az orvostudományhoz.