Színésznő, aki mindent eljátszott, amit eddig el kellett játszania, nő, aki hűséget esküdött, családanya, aki megküzdött azért, hogy a lánya boldog költője lehessen az életnek. Immár színházigazgató, aki élete legnehezebb szerepére készül…
Ostoba és ma egyre nehezebben feltehető kérdés: boldog vagy? Mondjuk, most, ebben a pillanatban, boldog vagy?
Most, ebben a pillanatban: igen. Egyrészt hosszú idő után látlak, és ez az ifjúságot juttatja eszembe. Másrészt, valahogy itt, a színházban is jól alakultak a dolgok. Van, amikor csak toljuk, toljuk, de nem haladunk semerre, nem történik semmi, máskor meg minden úgy gördül. Hogy általában boldog vagyok-e? A boldogság egy képesség. Hogy át tudjuk-e élni a dolgokat szépnek akkor is, ha az élet éppen nem teljesen kerek. Van, hogy szabadon repülhetsz, van, hogy iszapbirkóznod kell: a kérdés az, hogyan fogadod ezt el.
![](http://www.lafemme.hu/uploaded_images/adel4534.jpg)
Te jó vagy iszapbirkózásban is!
Igen, én is azt hiszem. De felemészti az embert, ha hosszú távon mindig csak birkóznia kell. Az iszap lehúz. Jobb, ha az energiáidat a tényleges haladásra fordíthatod.
Nekem te mindig olyan voltál, mint azok a Csehov-hősnők, akik képesek a legnagyobb bajban is kifelé ragyogni – hogy a mélyben mi játszódik le, mibe halnak bele, az csak ritkán derülhet ki a külvilág számára.
Ez is egy képesség. Egy attitűd, ahogyan a világhoz viszonyulsz, egy szándék, hogy mit mutatunk meg a külvilágnak, és mi az, ami csak rám tartozik, amit legfeljebb a színpadon mutatok meg. A külvilág ítélete arról, hogy milyen az életed, meg a valóság, hogy tényleg mennyire könnyű… – hát ezek sokszor köszönő viszonyban sincsenek egymással. Van, akinek a kevés is sok, mert kicsi a tűrőképessége, és van, akinek a sok is kevés, így mindig csinál bonyodalmakat maga körül. Nekem mindig nagyon sokat kellett tennem azért, hogy a pályám kívülről látott sikere, az életem kívülről megítélt harmóniája tényleg létrejöjjön. Soha semmi nem hullott az ölembe, ezekért mindig kellett és kell tennem, dolgoznom rengeteget. Vannak, akik magukban hordozzák ezt a sikert, tenniük sem kell érte: nagyon jó velük együtt lenni, nagyon vonzók – de ha ebbe belekényelmesednek, az a középszerűséget is előhívhatja. Emberileg, szakmailag. És én nem szeretek középszerűekkel lenni. És megdolgozom minden nap az általad említett ragyogásért.
Mit hozol otthonról ehhez a szemlélethez?
Vannak a gének, van a karakterem, amin nemigen tudok változtatni: hogy temperamentumos vagyok, hogy türelmetlen vagyok, hogy milyen a szemem színe. Ez készen kapott készlet. A készlet használatában rengeteget számít az otthoni minta. Az esetemben ez egy teljesen normális családi hátteret jelent: kis túlzással a Tízparancsolat mintáját. Ha ebből az alapból kilengek, az lelkiismeret-furdalást hoz, de mindig megmarad az alap, ahová vissza lehet lengeni… A nagyszüleim mindkét ágon iparos emberek voltak, a dédszüleim gazdálkodók, vagyis a munka szeretetét hozom magammal, azt, hogy nagyon-nagyon tudok dolgozni. Szeretem a kezdést és a befejezést, meg közte a szívós erőfeszítést. Apukám végtelenül jó és mértéktartó ember volt, anyukám pedig nagyon szívós, proaktív, és ez a mindig csinálás nekem is hitvallásom lett.
A teljes cikk a La femme 2016. őszi számában olvasható.