"Common Ground, azaz „közös alap” volt az a hívószó, amit David Chipperfield főkurátor megfogalmazott a 13. Velencei Építészeti Biennále kapcsán."

lorem iposum dolor

Praesent suscipit aliquam urna. Praesent et velit lorem. Fusce id ligula odio. Aenean feugiat ante ut sapien fermentum mollis.
rendben
 
 

Tércsinálók

Common Ground, azaz „közös alap” volt az a hívószó, amit David Chipperfield főkurátor megfogalmazott a 13. Velencei Építészeti Biennále kapcsán.

A „közös alap” több az idei biennále puszta jelmondatánál: felkiáltójel, felhívás közös gondolkodásra, hogy a ma válságokkal terhes világában hogyan alakíthatók újra élhetővé mindennapjaink terei. Újraszerveződhetnek-e a mára szétesett közösségek?

A hagyományosabb megoldásokat követő pavilonok mellett számos izgalmasan újszerű, napjaink technikai eszközeivel is operáló kiállítás látható.

 

 

Az informatika hálójában

 

Az orosz pavilonban padlótól a kupoláig csillogó üveg QR-kódok borítják a falakat. Kezünkben a kódot olvasó géppel sétálhatjuk végig a kiállítást, nyithatjuk meg, olvashatjuk el, nézhetjük meg igen gazdag anyagát. Ráadásul kifele menet kitűző formájában is megkapjuk a QR-kódot, hogy otthon kényelmesen újrabogarászhassuk a látott anyagot. A lengyelek is a technikára építették idei kiállításukat. Látszólag üres terem fogadja a betérőket, hangok, zajok csupán, de ha becsukjuk a szemünket, egy nyüzsgő város forgatagában találjuk magunkat. Hangokból, szagokból, emlékekből építi fel mindenki a saját kiállítását.

 

Az egyszemélyes építészet vége

 

Az idei biennále arról is szól, hogy az építészetnek lezárult egy korszaka, s lehetsz akár sztárépítész, ez önmagában kevés! S a valódi kérdés: hol tágíthatók a hagyományos építészet határai, s hogyan szólhat bele a tér és a közösség formálásába mindenki, aki felelősnek érzi magát a jövő építéséért?

 

 

A Home for All, azaz Otthont mindenkinek Arany Oroszlán-díjjal kitüntetett japán kiállítás például azt feszegeti: lehet-e nagy katasztrófák után újrakezdeni az életet, benépesülhet-e a 2011-ben cunami által letarolt, mára halott táj? A háttérben az elpusztult Rikuzentakata város fotói még a katasztrófára emlékeztetnek, a belső térben felállított modellek már a jövőt jelzik: farönkökön könnyen megépíthető lakóházak tervei. A neves építész, Ito Toyo fiatal építészek, szakemberek és a visszaköltözők bevonásával hozta létre a fődíjas projektet.

Míg a japánok a visszatelepülés lehetőségeit fogalmazták meg, addig a dán pavilon a jövőben benépesíthető Grönland (Possible Greenland) lehetőségeit kutatja.

 

A jövő ereje: összefogás

 

Egy biztos: a katasztrófáktól sújtott, gazdasági válságokkal, háborúkkal küszködő világban az egyéni érvényesülés helyett csak társadalmi összefogással lehet újratervezni a jövőt.

A Giardani park egyik legelegánsabb épületében, a Maróti Géza által tervezett szecessziós pavilonban nyílt meg Spacemaker (Téralkotó) címmel a magyar kiállítás.

Fémrudakon több száz fehér modellből készült installáció látható, melyet csak a bejövő fény világít meg. Délben, ha süt a nap, a kiállított makettek szikráznak, délutánra meglágyulnak a terem fényei. A kaviccsal felszórt talajon, mint kis utcákban, közelíthetők meg a modellek. Minden nagyon egyszerű, letisztult.

 

Magyarok mindebben

 

Bachmann Bálintnak és Markó Balázsnak, a magyar pavilon kurátorainak a Modell munkacímet viselő projektje már készen volt, amikor David Chipperfield megfogalmazta az idei év hasonló eszmeiséget képviselő jelmondatát. A modell, ahogy Bachmann Bálint már a pályázat kiírásakor leszögezte, nagyon tágan értelmezi a téralkotás fogalmát. Oktatóként naponta kell szembenézniük azzal, hogy a számítógép alkalmazása háttérbe szorítja a kézzel alkotott munkákat. Örömükre a több mint hatszáz beérkezett modell alkotói közül azonban csak néhányan gondolkodtak a szűken értelmezett épületmodellekben, többségük a tér kérdéseit feszegette munkájában. „Épületek helyett plasztikák, szobrászati elemek születtek” – mondja Bachmann Bálint. A hallgatók szabad kezet kaptak, csak a modellek mérete (21 × 21 cm) és a fehér szín voltelőírás, minden másban szabadon szárnyalhattak. „Így aztán nem hagyományos értelemben vett modellek, sokkal inkább plasztikák születtek” – mutatja Markó Balázs. Bár korábbi elképzelésük szerint a beérkezett munkákból válogattak volna, ezek sokasága, izgalmas megvalósítása változtatott az eredeti terveken, így került be szinte az összes ötlet a kiállítás anyagába.

 

Marton Éva Marton Éva cikke 2012. szeptember
Lepje meg üzleti partnereit, családtagjait egy különleges, személyre szóló ajándékkal.