"Bálint Karola elmondása szerint elsősorban szakmai fejlődést, inspirációt, és értékes kapcsolatokat köszönhet a La femme mentorprogramjának. "

lorem iposum dolor

Praesent suscipit aliquam urna. Praesent et velit lorem. Fusce id ligula odio. Aenean feugiat ante ut sapien fermentum mollis.
rendben
 
 

Gyógyítás és informatika

Bálint Karola elmondása szerint elsősorban szakmai fejlődést, inspirációt, és értékes kapcsolatokat köszönhet a La femme mentorprogramjának.

Bálint Karola egyszerűen fogalmazva informatikával foglalkozik, tevékenysége, érdeklődési köre azonban korántsem merül ki csak a programozásban és az alkalmazásfejlesztésben. Mint mondta, mindig is fontos volt számára, hogy munkája révén segítséget tudjon nyújtani másoknak, és hozzátegyen valamit a társadalomhoz. Többek között ezért is keltette fel érdeklődését jelenlegi kutatási területe, a digitális egészségügy és a telemedicina.

 

A 20 éves, csongrádi lány gyerekként még orvos szeretett volna lenni, de később, a gimnázium alatt megtetszett neki az informatika sokszínű világa. „Elvarázsolt az informatikában rejlő megannyi lehetőség, és rájöttem, hogy ennek segítségével szintén sokat tehetnék szűkebb és tágabb környezetemért.” Középiskolai tanárai biztatására egyre többet foglalkozott ezzel a területtel. Kezdetben robotok programozásával próbálkozott, majd szakkörökön vett részt, különböző versenyeken, nemzetközi megmérettetéseken indult, közben pedig sorra hozta a jobbnál jobb versenyeredményeket. Első saját fejlesztésű, ShopMap nevű alkalmazásának köszönhetően Phoenixbe, az Intel International Science and Engineering Fair (ISEF) világversenyére is kijutott, ahol innovatív ötletét és munkáját az 5000 dolláros Oracle Academy különdíjjal jutalmazták „A ShopMap egy Android-alkalmazás, amely a bevásárlásban segít. Megírhatjuk benne a bevásárlólistánkat, majd miután megérkeztünk egy boltba, a térképen megjelenik a listán szereplő termékek helye ‒ egymás után, az optimális sorrendben. Ezáltal vásárlásunk gyorsabb és hatékonyabb lehet.”

 

 

A telemedicina fogalmával a Szegedi Tudományegyetem programtervező informatikus szakán találkozott először, még elsőévesként. „Ekkor jöttem rá, hogy az egészségügyet és az informatikát is össze lehet kötni. Azonnal megfogott a téma, hiszen így az informatikán keresztül a gyerekkori álmomhoz is közelebb kerülhettem egy kicsit – mondta Karola, majd hozzátette: ma már a digitális egészségügynek is számos területe van. Maga a telemedicina távgyógyászatot jelent. Ide tartoznak például az e-Health alkalmazások, a digitális gyógyszerek, a távfelügyelet, valamint a különböző okoseszközök, melyek előnye, hogy a rendelkezésre álló szenzorok segítségével megmérhetjük fiziológiai adatainkat, majd ezeket automatikusan továbbíthatjuk az orvoshoz. A fogalom a beteg–orvos, a beteg–beteg és az orvos–orvos kommunikációjára egyaránt kiterjed, többek között magában foglalja a távkonzultációt, a valamint a digitális képalkotó vizsgálatok eredményeinek továbbítását.”

 

A tehetséges informatikus tanulmányai mellett több kutatásban is részt vesz. Így például az orvosi kar Telemedicina Laborjában okoseszközök tesztelésével, egy másik egyetemi kutatásában pedig gyógyszeradatok elemzésével foglalkozik. Ez utóbbi nagy valószínűséggel fontos szerepet kap majd szakdolgozatában is.

 

Jelenlegi szakmai célkitűzései elsősorban a tanulásra és a tapasztalatszerzésre irányulnak, mint mondta, szeretne a digitális egészségügy minél több területére rálátást szerezni. Az informatikán belül most az alkalmazásfejlesztés érdekli leginkább, és a jövőben szívesen foglalkozna egészségügyi témájú alkalmazások tervezésével. A La femme 50 tehetséges magyar fiatal programba elsősorban azért jelentkezett, hogy ihletet és motivációt kapjon tervei megvalósításához. „Szerettem volna új embereket megismerni, akiktől tanulhatok, és inspirálnak, illetve reméltem, hogy a mentorom is tud majd segíteni a szakmai fejlődésemben. A program eddig nemcsak teljesítette, de felül is múlta a reményeimet.”

 

Dr. Beck György maga választotta ki mentoráltját. Saját bevallása szerint azonnal megragadták figyelmét a fiatal informatikuslány addig elért eredményei, kreativitása és sokszínű érdeklődési köre. A matematikus végzettségű üzletember figyelemre méltó pályafutása alatt a Digital Equipment Corporation, a Compaq, majd a HP és a Vodafone hazai leányvállalatát is vezette, 2011 óta pedig a Vodafone Magyarország Zrt. elnöke. Munkája mellett nagy hangsúlyt fektet a tehetséggondozásra, másodszor vállalt például mentori szerepet a La femme 50 tehetség magyar fiatal programjában, és immáron 6 éve tanít a Budapesti Corvinus Egyetemen.

BÁLINT KAROLA ÉS DR. BECK GYÖRGY
Az ambiciózus informatikuslány és a matematikus-üzletember hamar megtalálta a közös hangot. Fő célkitűzésük, hogy megleljék azt a két-három témát, melyekben a fiatal tehetség komolyabban is elmélyedhet.

 

Mentor és mentoráltja gyorsan megtalálta a közös hangot. A jó kapcsolat kialakítását segítette, hogy Karolához hasonlóan Beck György is a Szegedi Tudományegyetemen végezte felsőfokú tanulmányait. „Karola egy nagyon tehetséges, széles látókörű, vibráló egyéniség, aki számos lehetőség közül válogathat. Ebből kiindulva az első számú célkitűzésünk az volt, hogy leszűkítsük az őt érdeklő területek körét, és megtaláljuk azt a két-három dolgot, amelyekben a jövőben komolyabban is elmélyedhet” – mondta az üzletember, aki korábbi tapasztalatit és kapcsolatrendszerét felhasználva igyekszik a fiatal tehetség szakmai fejlődését elősegíteni.

 

Dr. Beck György olyan szakemberekkel ismertette össze Karolát, akik a lány által választott területeken komoly elismerésnek örvendenek, így a fiatal informatikus betekintést nyerhetett a legizgalmasabb projektekbe, egyúttal értékes kapcsolatokra tehetett szert. „Beck Györgynek köszönhetően megismerhettem a Magyarországon futó legizgalmasabb telemedicina-projekteket, így képet kaphattam arról is, hogy milyen lehetőségeim vannak ezen a területen, és mit érdemes a későbbiekben tanulnom, ha részt szeretnék venni ezekben a kutatásokban.”

 

Karola, elmondása szerint a mentorprogramnak hála, mostanra pontosabban meg tudja határozni, hogy melyek a jövőbeni szakmai céljai, és hogy ezekhez milyen lépéseket kell megtennie. A 20 éves lány az elmúlt időszak legfontosabb eredményének tartja, hogy nemrégiben elnyerte a Google 2017-es EMEA Women Techmakers Scholars Program ösztöndíját, így részt vehetett egy négynapos programon a Google londoni irodájában. A program célja, hogy támogassa az informatikuslányokat, inspirációt nyújtson az ezen a területen tevékenykedő pályakezdőknek, és arra ösztönözze a diákokat, hogy ők maguk is népszerűsítő programokat szervezzenek fiatalabb társaiknak. A kiválasztást egy komoly és hosszadalmas pályáztatás előzte meg, melynek során az Európából, Közel-Keletről és Afrikából jelentkező legjobb 20 pályázó közé Karolát is beválogatták. Ennek következményeként a fiatal lány nagy valószínűség szerint részt vehet majd októberben egy Floridában megrendezett konferencián is ebben a témában. „Nagyon motiválónak találom ezeket a programokat. Mára még fontosabbá vált számomra az is, hogy támogassam az informatika iránt érdeklődő fiatalabbakat akár mentorálással, akár különböző népszerűsítő programok szervezésében való segítségnyújtással.”

 

Karola jövőre fejezi be az alapszakot az egyetemen, így a következő nagy kihívás számára a mesterszak kiválasztása. Bár azt még nem tudja, hol fog továbbtanulni, de az mostanra már körvonalazódott, hogy milyen irányba szeretne elindulni, újabban ugyanis nagyon megtetszett neki egy külföldi online képzés. „A Global e-Health képzés keretében lehetőségem nyílna még több ismeretet szerezni a digitális egészségügyet illetően, így azzal foglalkozhatnék a mesterképzés alatt, ami jelenleg a leginkább érdekel. Emellett a jövőben szeretnék még jobban elmélyedni az Android-fejlesztésben, a cégvezetésben és a projektmenedzsmentben. Szerencsére saját tapasztalatainak átadásával Beck György ebben szintén sokat tud nekem segíteni.”

Póta Szilvia Póta Szilvia cikke 2017. november
címkék:
Tehetség
Lepje meg üzleti partnereit, családtagjait egy különleges, személyre szóló ajándékkal.