"Zseniális ötletnek tartom, hogy egy programban mentorok és mentoráltak egymásra találhatnak – mondja Bán Teodóra."

lorem iposum dolor

Praesent suscipit aliquam urna. Praesent et velit lorem. Fusce id ligula odio. Aenean feugiat ante ut sapien fermentum mollis.
rendben
 
 

Miként fonódik össze a tehetségek sorsa

Zseniális ötletnek tartom, hogy egy programban mentorok és mentoráltak egymásra találhatnak – mondja Bán Teodóra.

A Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ Szabad Tér Színház Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója folyamatosan vesz részt a La femme tehetséges fiatalokat támogató programjaiban, s vallja: az ifjú tehetségek és támogatóik kapcsolata akkor működik, ha hosszabb távon is életben tud maradni, túl az elvárt kereteken.

 

Gyulai Júlia táncos-koreográfus, akinek 2015-ben, a La femme 50 tehetséges magyar fiatal programjának második évadában lett a mentora Bán Teodóra. „A kapcsolat akkor lehet sikeres mentor és mentorált között, ha mindkét fél megfelelő módon és nyitottan áll hozzá. A siker akkor érkezik el, ha a fél, akinek a lehetőséget felkínálják, élni is tud vele, mert érzi annak presztízsét, perspektíváját” – mesél arról a művészi barátságról, mely a mai napig tart, s amelyről mindketten örömmel beszélnek. „A Fairplay – Sportóriások legendája című, kétrészes táncjátékunkat közösen hoztuk létre Bán Teodórával, és a Városmajori Szabadtéri Színpadon mutathattuk be 2017 nyarán – mondja Gyulai Júlia, a Coincidance táncszínház vezetője. – Nagy energiával, eltökéltséggel, gondoskodással állt előadásunk mellé, és ettől még közelebb kerültünk egymáshoz. Szép és igényes reklámkampányt, médiamegjelenést szervezett nekünk. Mindennek nagyon örültem, részese volt sikerünknek.”

 

 

„Júlia ambiciózus lány, jó adottságokkal, tehetséggel megáldott, mind a szakmai, mind a menedzseri vénáját illetően, így engem is örömmel tölt el, hogy volt egy pont, ahol be tudtam kapcsolódni szakmai pályája előbbre jutásában, ő pedig élt a lehetőséggel” – egészíti ki szavait Teodóra.

 

Dinya Dávid a program 2017-es harmadik évadának felfedezettje. Zenekar- és kórusvezető, emellett olykor klarinétozik, szaxofonozik, újabban pedig fagotton tanul.

BÁN TEODÓRA
„A kapcsolat akkor lehet sikeres mentor és mentorált között, ha mindkét fél megfelelő módon és nyitottan áll hozzá.”
Bár már egy év telt el azóta, hogy a program részese lett, és bemutattuk őt, mégis csupán jövő időben írhatunk arról, hogy mentorával elkezdi az együtt gondolkodást, a közös munkát. Bevallja, ő az oka, hogy még csak egy hosszabb beszélgetésig jutott el Bán Teodórával. Mint mondja, nagyon mozgalmas időszak áll mögötte. A múlt nyáron sokat volt külföldön: Romániában egy közösségi kórussal dolgozott, majd összművészeti pályázatot nyert, Angliában egy zene-, film-, drámajáték-facilitátorképzőn vett részt. „Ez a fogalom Magyarországon még nem ismert, ez egyfajta művészeti katalizátori tevékenységről szól, arról, hogyan kell terelni egy csoportot.” Dávid tavaly még megjárta Németországot is, hogy doktori tanulmányaihoz anyagot gyűjtsön. Így erre az évre marad mentor és mentorált kapcsolatának szorosabbra fűzése.

 

Gyulai Júlia Anna

II. évad

Mentor: Bán Teodóra

Az ír sztepp és a modern kortárs tánc ötvözetével egyedülálló stílust és látványvilágot teremtett a mozgásművészetben. Tizenkilenc évesen Európa-bajnoki címet szerzett (ír sztepp), és megalapította Coincidance nevű társulatát két alkotótársával. Ebből nőtt ki a ma huszonhárom táncost számláló együttes. A társulat jelenleg legkiemelkedőbb projektje a Fairplay – Sportóriások legendája című elő­adás, amelyet mentora segítségével mutathatott be a Városmajori Szabadtéri Színpadon 2017 nyarán.

 

„Dávid még nagyon fiatal, talán még nem körvonalazódott eléggé szakmai helyzete. Bár szeret sokat dolgozni, tudásának kiaknázása, fő profiljának megtalálása a jövő zenéje – szó szerint is” – mondja róla Bán Teodóra.

 

Érdekesség azonban, miként fonódik össze a tehetségek sorsa. Dávid és Júlia már évek óta ismeri egymást, a La femme tehetségprogramjától függetlenül, s idén két produkcióban is együtt dolgoztak. A Müpában január végén volt a Szentivánéji balett – Purcell: A tündérkirálynő című ifjúsági előadás, amelyben zenei összeállítással, a kortárs tánc eszközeivel elevenedik meg Shakespeare műve. Ebben lépett fel a Coincidance táncszínház Gyulai Júlia vezetésével, a zenekart pedig nem más, mint Dinya Dávid vezényelte. Lapunk zárta után, március 4-én ugyancsak a Müpában Purcell: Dido és Aeneas című zenéje találkozott egy kortárs színpadi előadással, valamint Júlia és együttese Dáviddal, a karmesterrel.

 

Dinya Dávid

III. évad

Mentor: Bán Teodóra

A zenetanulást furulyával kezdte, klarinéttal folytatta, aztán jött a zongora. A Zeneakadémia zenekar- és kórusvezető szakán tanult tovább, de mellette tanult még klarinéton, szaxofonon, hegedűn és ütőkön is, igazi hangszere azonban a zenekar és a kórus. Szolfézs- és zeneelmélet-tanárként dolgozik a pestszentlőrinci Doh­nányi Ernő Zeneiskolában. Gyakran tart történetbe ágyazott, interaktív hangszerbemutatókat, leginkább gyerekeknek, de nyitna más korosztály felé is. A Müpa Fesztiválszínházban ő vezényelte a Szent­ivánéji balett című ifjúsági koncertet.

 

A mentor pedig nyárra tervezi az első közös munkát Dinya Dáviddal, aki újra együtt szerepelhet Gyulai Júliával. Csajkovszkij Csipkerózsikáját állíthatnák együtt színpadra a Budapesti Nyári Fesztivál keretében július 27-én. Nagy lehetőség lehet ez a muzsikusnak, különösen, ha figyel mentora szavaira: „Igyekszem neki minden segítséget megadni, csak élni kell vele. Az én foglalkozásom, feladatköröm a kultúraszervezés. Abban pedig a legfontosabb szempontok között tartom számon, hogy új tehetségeket találjak, és számukra lehetőségeket teremtsek azokban a színházakban, azokon a fesztiválokon, amelyek szervezésén munkálkodom. Ahol gyakran nemzetközi és hazai világsztárok lépnek fel. A fiataloknak nagyon jó indulást kínál, presztízshelyzetet jelent ez a bemutatkozásra. Ebben a feladatkörben érzem jól magam, és örülök, ha a fiatalok partnerek ebben. Mert mentor és mentorált kapcsolata, bizony, páros játék…”

Falus Tamás Falus Tamás cikke 2018. március
címkék:
Tehetség
Lepje meg üzleti partnereit, családtagjait egy különleges, személyre szóló ajándékkal.