A hetvenes években talán karriert futhatott volna be Nyugat-Európában. Elétettek egy szerződést, amelynek az első pontja szerint három évig mindent finanszíroznak neki Franciaországban, ám esetleg többé nem jöhet haza Magyarországra. Köszönte szépen, tovább se olvasta.

Valaha villamoskalauz és balett-táncos akart lenni: a Ki mit tud? sikerével a háta mögött sem fordult meg a fejében, hogy hivatásos énekesnő legyen. Viszont munkált benne egyfajta társadalmi igazságérzet. „Megkérdeznek valamiről, őszintén elmondom a véleményemet, és azért a véleményemért később alattomosan büntetnek” – idéz iskolai emlékeket. Jelentkezett hát a jogi egyetemre, föl is vették, ám lelkesedése hamarosan alábbhagyott. Elénekelte az első Bródy János-szövegeket, amelyek viszont újra belelkesítették… „Egyre komolyabban érdekelt ez az eleinte hobbinak indult vonzalom, hiszen amióta az eszemet tudom, folyton énekeltem.”

És egyszer csak fölkérték egy film főszerepére. „Ami persze legyezgette az ember hiúságát is” – kommentálja azokat az időket. A filmbeli dalok pedig még tovább lökték azon a pályán, amely izgalmasabbnak ígérkezett, mint a jogászkodás. „Aztán egyszer a dékáni hivatalban azt mondták, kislány, maga már olyan híres, hagyja ezt abba, csak blamálja a testületünket.” Sorsszerűen alakult így. „Nehéz megmondani, én választottam-e az énekesi pályát, vagy a közönség választott engem erre a pályára.”

Észrevette, hogy az őt körülvevő világ sokszor egyáltalán nem körültekintő. Gyakran embertelen. „Sok dolog nem tetszett. Utáltuk, ahogy hazudtak körülöttünk, lázadtunk az ellen, amibe a szüleink már belenyugodtak. A fiúk hosszú haja, a lányok rövid szoknyája is tiltakozás volt. Különbözni akartunk, és nem belesimulni egy rendszerbe, amely nem volt a miénk.”

Az vonzotta, hogy olyan dolgokról énekelhessen másoknak, amelyek őt is foglalkoztatták. „Nagy vonzerő ám az, ha akárhány nézőben, hallgatóban felkeltheted az érdeklődést valami iránt, amit talán ő is érez, csak épp még nem tudatosodott benne.”

Megfordult persze a fejében, hogy abbahagyja. Egy lemezét betiltották, nem tudhatta, folytathatja-e úgy, ahogyan szeretné. „Ennek ellenére sem merült fel, hogy felcseréljem a magyar közönséget és Bródy szövegeit a kinti szórakoztatóiparra. Nem csábított a hírnév vagy a pénz, amit ez esetleg hozhatott volna.” Továbbra is biztos volt abban, hogy azokról a dolgokról kell énekelnie, amelyeket fontosnak hisz. A dalok arról a világról szóljanak, amelyben él, amely mélyen ellentmondásos ugyan, de közösek a történetek, az örömök, a bánatok, a tanulságok, és ezek ide kötik. Csak itt érthetők igazán.

A visszajelzések őt erősítették, ahogyan a kételyei is.

„A dolgok néha nem úgy alakulnak, ahogy az ember elképzeli. Nem baj. Ettől még másoknak, az újabb generációknak sikerülhet az, ami nekünk csak részben. A bezártság kora lejárt: ma már oda megyünk, ahová akarunk, ott tanulunk és dolgozunk, ahol szeretnénk. Vagy akár ki se tegyük a lábunkat, a világ az internet révén utánunk jön. Cserébe meg kell tanulni például néhány nyelvet, meg kell tanulni választani a dolgok között, észre kell venni a lehetőségeket. És vigyázni kell arra, hogy ne tévedjünk.”

Mondhatná, hogy becsapták, de inkább azt gondolja, ő csapta be saját magát. „Azt hittem a kezdet kezdetén, hogy a fennálló világ megváltoztatható, megjavítható, kifordítható, lehet belőle még valami jobb. Kiderült, hogy ez nem így van. Aztán azt gondoltam, hogy végre kinyíltak a határok, itt ez az óriási lehetőség, közelről figyeljük Európát, tanulhatunk tőle, hozzá is szólhatunk, hogyan legyenek a dolgok. Hogy néhány jól összeszedett év alatt itt is lesz Európa. Most úgy néz ki, ez sem egészen lett így, és ez rajtunk múlt. Mindnyájunkon. Úgy tűnik, az emberi természet sokkal lassabban alakul át annál, ahogyan szerettük volna, így az új világ is lassabban alakul ki. Az időt nem lehet sürgetni.”

Még mindig arról beszél, meg kell találni azokat a pontokat, amelyek változtathatók és javíthatók. Azt mondja, ez társasjáték.