Senki nem vitatja, hogy a gasztronómia reneszánszát éli. Séfhírességek, életmódtanácsok, új éttermek, főzőműsorok fesztiválok sokasága… Megszállottan figyeljük, mi kerül a tányérunkra. De az, hogy miért esszük azt, amit eszünk, hogy mire van szükségünk, gyakran elsikkad. Az étel nem csak üzemanyag: segíthet bizonyos pszichés szükségletek kielégítésében. Ha úgy tetszik, terápiás haszna van.

Minden ételnek nem csupán tápértéke van, hanem lelki táplálék értéke is. Minden ételnek karaktere van, olyan sajátosságai, ami alapján elgondolkodhatunk játékos perceinkben azon, hogy például milyen lenne, ha ember lenne. Milyen típusú ember lenne egy könnyű kókusztejes thai leves? Hogyan szólalna meg egy fűszeres mexikói tortilla? 

Ez most viccesen hangzik, de működik. Miért vágyunk télen egy tál sűrű, forró levesre jobban, mint egy limonádéra? A tápanyagok miatt azért is, mert valóban melegít: amolyan anyás étel, otthonos, laktató, tápláló, egyszerű és nagyon jó. Ahogyan a citrom bármikor a nap fényét csempészi a tálra: reménykeltő, friss, brutálisan őszinte, de kedves.

A gasztropszichológia nem egy légből kapott szóösszetétel: vannak pszichológusok, akik azon keresztül kezdik meg a páciensek kezelését, hogy mit esznek, hol, mikor, hogyan, kivel, merthogy étrendünk olyan sokat elárul rólunk, személyiségünkről, életmódunkról, mint öltözködésünk vagy a lakásunk.

Az étkezés felfogható az életről alkotott elképzelésünknek is: mi az, amit megengedünk magunknak, mi az, amit belülről szeretnénk magunkévá tenni. Szeretnénk egyes vonásainkat felerősíteni, míg gyengeségeinket tompítani. Habár fiziológiailag csak annyi történik, hogy táplálékot veszünk magunkhoz túlélésünk érdekében, közben a lelkünket is tápláljuk. Talán különösen hangzik, de nem az: gondoljunk csak az afrodiziákumokra! Azért fogyasztjuk, hogy felkeltse és fenntartsa a vágyat, ez nyilvánvaló, de közben szeretnénk, ha kicsit hasonlítanánk is hozzájuk: ha a miénk lehetne az avokádó fenséges egyszerűsége, a füge könnyed érzékisége, az osztriga méltóságteljes megközelíthetetlensége, a spárga elszánt egyedisége. Egy jó nagy darab steak bátorságot és életerőt ad- amin törzsben élő őslakos népek meg sem lepődnének-, a méz egyszerű módon édesít és megelégedéssel tölt el. És mit jelent egy pohár tej a gasztropszichológiában: határvonalként jelzi a jelen és az elmúlt napok közötti távolságot. Ezután mindannyian máshogy nézünk majd egy tejesdobozra. Mit tesz az étel lelki szinten? 

Az étel visszaadja a lelki egyensúlyt

Mindannyian kicsit bizonytalanok és kiegyenlítetlenek vagyunk. Vagy túl érzelmesek, vagy túl intellektuálisak, túl nyugodtak vagy éppen túlságosan izgatottak, és a sor folytatható. Azok az ételek, amiket szeretünk, gyakran kompenzálják a bennünk tátongó hiányt, és helyrebillentik az egyensúlyt. Ha egy ételbe belefeledkezünk, az talán azért van, mert magunkénak szeretnénk tudni az étel jellemző tulajdonságait. Például nyugalomra vágyunk, de nincsen rá lehetőségünk (bircher müzli), talán gyengédségre vágyunk, de a munkánk vagy párkapcsolatunk most éppen nem adja meg nekünk (őszibarack). Az ételek, amelyeket finomnak tartunk, jelzések is egyben arra vonatkozóan, hogy mi hiányzik a lelkünknek, nem csak a gyomrunknak. Az ételek hatalma abban áll, hogy segítenek még teljesebben azzá válnunk, akik vagyunk. 

Az étel összeköt személyiségünk fontos, de megfoghatatlan részével

Összetett lények vagyunk, személyiségünk részei mélyen egymásra rakódnak. Meglehet, hogy fontos részünk nem a felszínhez közel fekszik, és  ahogyan múlik az idő, sok minden történik velünk, egyre elérhetetlenebbé válik. Például így veszíthetjük szem elől a játékos énünket, ha folyamatosan felelősségteljes pozícióban vagyunk, és nem engedünk egy kis lazulást. Vagy az a részünk, amely meg tud hatódni egy-egy apró csodán, mert a napi rutinban egyszerűen időnk sincs egy kicsit megállni. Bizonyos ételek vissza tudnak vinni időben, vagy kellemes asszociációt keltenek. A megfelelő étel újra összeköt elfeledett lelki tájakkal. Egy lekváros palacsinta visszavihet a nagymama konyhájába, aki mindig teli szájjal tudott nevetni és mindig mosolyt csalt az arcunkra.

Vagy egy szelet spanyol sonka felidézi annak a nyárnak az emlékét, amikor egy reggel a spanyol tengerparton reggeliztünk, és szabadnak éreztük magunkat. Saját élettörténetünk fontos, de könnyen feledésbe hulló fejezeteihez vezethetnek vissza az ételek.

Az étel segít változtatni az életünkön
 

Amikor próbálunk változtatni azon, hogyan élünk- és ez egy élet alatt sokszor előfordul-, az ételek is szerepet kaphatnak a folyamatban. Nem csak arról van szó, hogy ilyenkor változtathatunk azon, kikkel találkozunk, milyen könyveket olvasunk, hogyan és mit  dolgozunk, hová utazunk, de a belső változáshoz az étkezés is hozzájárulhat. Nem egyszerűen fogyókúráról van szó, mintha az életben az egyetlen dolog, amin változtathatnánk, a testsúlyunk lenne. Az ételek segíthetnek abban, hogy kevésbé legyünk szétszórtak, hogy közelebb kerüljünk másokhoz, segíthet a céljaink elérésében. Aki nem figyel oda magára, az arra sem ad, hogy mit eszik: az étrend megváltozása az egyik lépcső lehet, hogy több figyelmet szenteljen annak, mi a jó. 

Az étkezés mint áhítatos tevékenység

A vallásokban fontos szerepet játszanak a rítusok: ilyenkor az emberi élet fontos kérdéseivel szembesülhetünk, tapasztalatokkal gazdagodunk. Szerencsére a rítusokhoz gyakran meghatározott ételek tartoznak, hogy jelképezzék azokat az erényeket, amelyek köré a rítus összpontosul.

A zen buddhistákat például arra ösztönzik, hogy a barátság értékére gondoljanak egy csésze aprólékos figyelemmel elkészített és lassú kortyokkal elfogyasztott tea fölött. A korai kereszténység első évtizedeiben a hívek azért gyűltek össze, hogy a Megváltóra emlékezzenek egy nemes, de sérülékeny teremtmény, a bárány fölött. A zsidók kovász nélküli kenyeret és tormát esznek, hogy érezzék a bátorságot, amelyet őseik az Egyiptomból való menekülés közben. Vagyis a vallásokban is erősen él az a hagyomány, hogy ételeken keresztül adják át azt a gondolatiságot, teremtsék meg azt az érzelmi világot, amelyeket a rítusok képviselnke. Így nemcsak szellemileg, hanem testileg, az érzékszerveken keresztül is átélhetővé válnak.

A főzés mint út az egyéniséggé váláshoz

Az életünk úgy kezdődik, hogy táplálnak minket, kínálnak meg azzal, amiről azt gondolják, jót tesz nekünk. Sokszor tévednek. Sokáig rákényszerülünk arra, hogy olyat együnk, ami egyáltalán nem tesz minket boldoggá, csak életben tartja a szervzetünket. Az önállóvá válás egyik része- szemben a puszta létezéssel-, hogy megtanluljuk, hogyan lehet a külvilág részeit úgy rendezzük el magunk körül, hogy saját magunk jól érezzük magunkat benne. Legyünk jók, együttérzők magunkkal: ebben nagy szerepe van annak, hogy főzünk magunkra, mivel ez mutatja az elköteleződést magunk mellett. Mi magunk vigyázunk magunkra, figyelünk arra, hogy amit jónak gondolunk, az megvalósulhasson. Igen, a főzés is lehet ilyen filozofikus. Többé már nem a világ etet minket, nem passzívan fogyasztjuk el azt, amit felkínál: mi magunk döntjük el, mire van szükségünk, és bízunk magunkban, hogy tudjuk, képesek vagyunk ezt biztosítani a magunk számára.

Az étel egyfajta kommunikáció

Nem mindannyian bánunk jól a szavakkal. Meg akarjuk értetni magunkat, de akadozunk. Szeretnénk kifejezni a hálánkat, vagy megmutatni, mennyire komplex személyiségek vagyunk. Szeretnénk, ha tudnák, milyen a képzelőerőnk, a kitartásunk, mennyire szeretjük az egyszerűséget.

Amit nehéz szavakkal kifejezni, azt könnyebb egy tál étellel. Egy egyszerű penne tészta friss bazsalikommal akár szerelmi vallomással is felér, ha partnerünk este holtfáradtan érkezik haza, kedvenc ételük elkészítése az otthonosság érzésének legbiztosabb jele, egy hagyományos sült csirke jelezheti, hogy szeretnénk, ha visszatérne a családi béke, egy mangószorbet étcsokikockákkal kifejezheti vágyunkat valami új iránt. Akárcsak a zene, az étel is igen közvetlenül hat. Fontos dolgokat mond el helyettünk anélkül, hogy a szavakat keresgélnénk hosszasan. Ki tudna ennek ellenállni?