"Egy elmosódott fotó, családi legendák és titkok, megválaszolatlan kérdések: Ki vagyok én és honnan jöttem?"

lorem iposum dolor

Praesent suscipit aliquam urna. Praesent et velit lorem. Fusce id ligula odio. Aenean feugiat ante ut sapien fermentum mollis.
rendben
 
 

Kínos és nehéz ügy: szemben a múlttal

Egy elmosódott fotó, családi legendák és titkok, megválaszolatlan kérdések: Ki vagyok én és honnan jöttem?

Az idei AEGON Művészeti Díjat Grecsó Krisztián vehette át Mellettem elférsz című regényéért. A díjat 2006-ban hozták létre, amelyet élő magyar író kaphat meg előző évben megjelent kiemelkedő jelentőségű szépirodalmi művéért. A díjat szakmai zsűri döntése alapján ítélik oda. A korábbi évek díjazottjai: Spiró György, Rakovszky Zsuzsa, Térey János, Jónás Tamás és Esterházy Péter.

Grecsó Krisztiánnal Marton Éva beszélgetett.

 

– Miért most jött el annak az ideje, hogy feldolgozd családod történetét, szembenézz a múltatokkal s ezen keresztül saját magaddal?


– Jó lett volna, ha mindez hamarabb jön! Szükség volt a megbocsátásokra, elengedésekre. A szembenézés a múlttal mindig nehéz és kínos ügy, így én is halogattam, hiszen ezek sokszor bukások, kudarcok történetei, melyeket én is hosszú ideig s valahol nagyon mélyen hordoztam magamban.

Egy írásommal kezdődött: tárcát kértek tőlem egy lapba, személyeset valakiről, akihez fotót is mellékelek. Hosszú keresgélés után találtam rá apám nagybátyjára. Áll a pannonhalmi apátság udvarán, felfegyverezve, papi gallérban. A családi legendárium sosem kételkedett a történetében, de levelet kaptam Pannonhalmáról: a fotón látható ember sosem volt a rend tagja. Hosszú heteken keresztül motoszkált a fejemben, sokat gondoltam rá, ezzel a titokkal, ennek feltárásával kezdődött az a hosszú és gyötrelmes út, amelyből a regény is megszületett. Minden újabb megismert történettel kinyílt egy következő, addig zárt ajtó.

 

– A hetedik ajtó is kinyílt?


Még mindig vannak zárt ajtók. A többi csak akkor tárulhatott ki, amikor a családom történetein keresztül magamat és a hibáimat is megértettem, sőt már el tudtam fogadni őket.

Hisz megörököltem a hibákat is, néha ugyanazokat a köröket futom, csak más díszletek között. De fontos, mert csak így érthetem meg őket!

 

– Sokan már meghaltak közülük. Kiknek tudtálkönnyebben megbocsátani, a halottaknak, vagy azoknak az élőknek, akikkel esetleg meg kellett küzdened?


Mindig a halottakkal a nehezebb, hisz már nincs lehetőség visszakérdezni, elmondani, mit gondolok róluk. Jó volna ezzel a tudással újra megélni velük a múltat. Magamban kell feldolgozni és elengedni őket, ami sokkal nehezebb.

 

 – Olvastad a leveleiket, összegyűjtötted a fotóikat, búvárkodtál a legszemélyesebb dolgaikban, ami ha más módon is, de újraélése a múltnak.


– Fájdalmas a múltnak ez a megélése. Családom is feszengéssel fogadta a könyvet, hisz annak ellenére, hogy sok a fikciós elem a regényben, még ezekben a történetekben is magukat fedezték föl. Sok érzékenységet érintettem, úgy érezték, kitálalom legszemélyesebb családi titkainkat. Hisz ezek az emlékek bennük megszépültek, szobrokká emelték a család halottjait. De ezzel elfedjük, sőt eltávolítjuk őket magunktól is. Fényképek a falon – semmi más! Csak a közös családi emlékezet, a közös megbocsátás ébresztheti fel őket hosszú csipkerózsika-álmukból.

 

– A Mellettem elférsz családregény, ugyanakkor ott húzódik a háttérben minden számodra fontos dolog: a 20. század történelme, a szülőfalud és elhagyása, a város, Budapest. Nehéz volt számodra ez a gyökérvesztés?


Nagymamám történelemszemlélete adta a regény történelmi vonulatát. Ennek középpontja mindig a család volt, ebből a kiindulópontból élte és értelmezte a körülötte lévő világot is.

 

– Mint egy vonat, melyben ott ül az egész család, s mögötte díszletként elsuhan a történelem?


– Igen, de a díszlet maga a valóság. Nagyanyám alázata, mellyel felül tudott emelkedni minden helyzeten.

Ahogy az ötvenes években azt mondta: „Persze félünk a párttól, ennél jobban csak a hitünk elvesztésétől félünk.” De a kilencvenes években nem éreztette azt, hogy hősi tett volt abban az időben templomba járni. Számára természetes volt. Az összetartozás fontosságát jelentette. Tiszteletre méltó volt, ahogy nagymamám az életét élte. Az ő szemüvegén keresztül próbálom láttatni a történelmet, a családtörténetet, és élni az életem.

 

– Nagycsalád a tied, de mintha ő, Jusztin lenne az eredő, a középpont, amihez mindig visszatérsz.

 

– A központi figura, a bolygó, ami körül a többiek keringtek, nemcsak a regényben, az életben is. Generációkat kötött össze, konfliktusokat oldott fel, megtanította élni a családot.

Minden, a családunkba kívülről érkező nő is őt próbálta másolni, példaképük lett. Mi is úgy élünk, hogy megpróbáljuk ezt a példát követni. Unokatestvéremék azért vállaltak öt gyereket, mert ezt látták, mindenkire hatott ez a négy elemit végzett nagyon okos asszony.

 

– Ő a központi bolygó. Hol van a te helyed a családi univerzumban?

 

– Lassan és nehezen, de elfogadtak engem is, az öcsémet is, akik kiszakadtunk a családi fészekből, és a fővárosba költöztünk. Ez a számukra idegen világ nehezen mesélhető, nincsenek számukra értelmezhető történeteim. A színházi darabjaimat megnézik, együtt feljön a család, s ez sokat segít abban, hogy megértsék, hogyan élem itt az életem. Ez a könyv annak ellenére, hogy fájdalmas sebeket tépett fel, segített számukra a megértésben, nekem a hazatalálásban.

Hiányzik belőle apám és anyám, de ez nem szülőregény. Apámmal, aki évekkel ezelőtt fiatalon meghalt, még nem tisztáztam a viszonyomat. Túl közel van, s ez az ajtó még zárva.

 

– A regény ezzel a mondattal kezdődik: „Én a testemmel szerződést kötöttem”, majd valahol később így írsz: „Álmomban gyakran megcsal a testem.” Állandóan fogyókúrákkal, edzésekkel kontrollálod a tested. Mintha a test lenne az egyik főszereplője a könyvednek. Ez minek a jelképe?


– Különös, ahogy a génekkel a testi hibák is, mint egy átok, örökítődnek át a családunkon. Ilyen a remegésünk, amely testileg összeköt bennünket. Vicces és tréfálkozás tárgya családon belül, hogyan lettünk így a Szegedi Orvosi Egyetem tesztcsaládja. A betegségen túl ez erőt és kohéziót is ad, összetartozásunk jele. A test hibáival, gyöngeségeivel együtt is központi motívuma lett családunknak.

 

– A testtel való szerződéskötés a családdal megkötött szerződést jelképezi?

 

– Az elfogadás, a megbékélés, az odatartozás központi metaforájává vált a test. Meg a gyors elmúlásé. Nálunk a családban a férfiak korán halnak, senki sem érte meg az ötven évet.

Otthonjártamkor mesélte valaki, hogy a Kossuth-telepi kocsma azért zárt be, mert kihaltak belőle a férfiak. Ez látlelete a mai magyar valóságnak is. Története ennek a meghurcolt generációnak: azoknak, akik végigélték a háborút, hadifogságot, államosítást, téeszesítést, annyi mindent túléltek, de a Kádár-kor langy lábvize felőrölte, megtörte őket.

 

 – Van-e felelősséged az eljöveteleddel?


– Érdekes, úgy látom, bármilyen nehéz is ott az élet, mégis az a világ közepe. A funkciók, a szerepvállalások a munkák is generációról generációra öröklődnek. Most az egyik unokatestvérem tölti be a hitközség elnöki tisztét, mint annak előtte a nagybátyám. Valaha nagymama takarította a templomot, most a nagynéném, rólunk szól a hely, a miénk, elképzelhetetlen, hogy onnan valaha is eljöjjenek. Kertjük a világ közepe, ott lakik az Isten.

S hogy mi lesz a következő generációval? – nem tudom.

 

– Önterápia is a regény. Mi lett elején még szorongásokkal teli, szerelmét veszített, magányosan a városban élő kamasz főhősből mára?


– Anyai nagyapám legnagyobb vágya volt, hogy Pesten élhessen. Imádta a várost, húsz évig élt munkásszálláson. Úgy éreztem, az ő vágyát teljesítem, tökéletesítem itt élésemmel. Nagyon akartam, hogy Pesten keresztül ismerjem meg őt. Elmentem a kedvenc helyeire, jártam az ő fontos helyeit. Nevetséges volt, ahogy turistaként, idegenül próbálom helyette élni az életét.

Tévút volt, póz. De a regény megírása óta megélhettem városi létem otthonosságát, megértettem, hogy a múltjában nincs szerepem, de a jelenben igen. Rájöttem, hogy a múlt és a jelen békében megfér egymás mellett. Hazataláltam!

 

A fotókat Dobó László készítette

Marton Éva Marton Éva cikke 2012. április
Lepje meg üzleti partnereit, családtagjait egy különleges, személyre szóló ajándékkal.