A jó idő és az iskolamentes nyári hónapok minden percét érdemes kihasználni, amit gyermekünk a szabad levegőn tölthet. A kevéssé gyakorlottak sokszor nehezen szánják rá magukat a kisgyermekes erdei barangolásokra, hiszen előre nem látható, hogy a csemete mikor fog elfáradni, mikor kell a kirándulásról – egy kifáradt apróságot vállon cipelve – minél gyorsabban hazaindulni.

Pedig ha a kicsi életkorához, napirendjéhez, étkezési szokásaihoz, testi fejlettségéhez igazítjuk a kirándulást, vagyis „kezdetnek” megelégszünk a rövid, könnyű erdei sétával – amit nem érezhet fárasztónak –, fokozatosan eljuthatunk oda, hogy öt-hat éves korára már ő indítványozza az erdőben, hegyen-völgyön való bóklászást.

Kezdetben persze érdemes a lakóhelyünkhöz közeli erdőt, lankás terepet megcéloznunk, és a séta időtartamát se tervezzük egy-másfél óránál többre. A kisóvodások hamar elfáradhatnak, különösen azok, akik „szabadidejükben” – a napi teendőikkel elfoglalt szüleikkel – a közeli játszótérnél tovább nemigen jutnak. Az elfáradás egyik jele lehet a nyűgösködés, a kérés – vagy annak sírással nyomatékosított követelése –, hogy vegyük fel, vagyis cipeljük őket.

Tervezzünk személyre szabottan

A nagyobb gyerkőcöknél számolni kell az egyéni mozgásigénnyel, a testi fejlettségével, a habitussal is. Ha a csemete már gyakorlott kiránduló, és láthatóan élvezi a járkálást a természetben, bátran tervezhetünk vele akár félnapos, nem feszített tempójú kirándulást is. Az úti cél azonban ez esetben se legyen maratoni távolságra, a terep pedig ne legyen túlzottan megerőltető.

Nagyon fontos, hogy gyaloglás közben hagyjuk szemlélődni, ne sürgessük, ha meg-megáll felfedezni a természet apróbb-nagyobb csodáit, legyen szó bogarakról, hangyákról, vagy akár különféle termések (makkok, tobozok stb.) gyűjtögetéséről. Hagyjuk rácsodálkozni az útvonal rejtett kincseire, a természet megannyi színes, izgalmas élőlényének megfigyelésére. És persze túlféltésből se tartsuk vissza, ha kedve kerekedik fára

Közös kalandok, közös történetek

Az együtt szervezett programok lehetőséget adnak arra, hogy a hétköznapi gondoktól, kötelezettségektől elszakadva gyermekünknek szenteljük figyelmünket. A szünidőhöz hozzátartozik a közös játék, a bújócskázáson át, a különféle manuális tevékenységeken keresztül, a kirándulásig, strandolásig. A közös élmények erősítik az érzelmi köteléket, a bizalmat. A közös emlékek pedig ideális témát adhatnak az otthoni beszélgetésekhez.

Bíztassuk gyermekünket a kalandok, a felfedezések otthoni elmesélésére, akár a fantázia világába csábító mese formájában. A kiránduláson szerzett új természeti ismeretek jobban rögzülnek, ha vicces vagy tanulságos történeteken keresztül újra és újra átélheti azokat. Akinek kedve van, megírhatja mesés történeteit és beküldheti olyan nagyszerű kezdeményezéseknek, mint a Te és a természettudományok – mesés történetek mese- és novellaíró pályázat. A TETT-pályázat olyan fantáziadús irodalmi műveket (meséket, novellák) megírására ösztönöz, amelyek kapcsolódnak a természettudományos témákhoz, megfigyelésekhez. A kirándulásokon szerzett élmények pedig remek ösztönzői lehetnek a gyermeki fantázia szárnyalásához.

Az ördög az apró részletekben rejlik?

A kirándulás önfeledtségét nemcsak az ronthatja el, ha a gyerek elfárad, vagy már unja a sétát, hanem az is, ha éhes, szomjas, de az is, ha fázik. Hátizsákunkból így akkor sem hiányozhat a „túlélőcsomag”, ha csupán két órára terveztük a sétát. Legyen nálunk némi harapnivaló (keksz, szendvics, gyümölcs), megfelelő mennyiségű víz, valamint váltóruha, pótzokni, esetleg esőálló dzseki, sapka, nedves törlőkendő, zsebkendő, zacskó (amibe a szerzeményeit beleteheti).

Elindulás előtt – a napi időjárás függvényében – a ruházatára is figyeljünk. Zivatarveszély idején különösen fontos a váltóruha és a nedvességnek ellenálló lábbeli. Az is lényeges, hogy a kiránduláson viselt cipő talpa ne legyen merev. Elveheti a gyerek kedvét a gyaloglástól, ha járását nehezíti egy kemény talpú cipő. De a mezítlábas papucsot, vagy szandált is kerüljük, hacsak nem akarjuk az út nagy részében a fájdalmasra dörzsölt lábú csemeténket a nyakunkban cipelni. Ha esős napok után vágunk neki az erdőnek, adjunk a gyerek fejére sapkát, a nadrágja szárát pedig szorosan tűrjük be a zoknijába, ezzel megelőzhetjük, hogy a nedves ágakról, lombokról, aljnövényzetről a kullancsok a bőrébe fúródjanak.

Hatéves kortól a gyerekek a hét öt napján, napi nyolc órában ülő életmódra kényszerülnek az iskolapadban, a nyári szünidőben nem keveset tehetünk hát azért, hogy gyermekeink megszeressék, sőt igényeljék is későbbi életükben a szabadidő eltöltésének ezt az egészséges, testet-lelket egyaránt felfrissítő módját.

Könnyű felfedezőtúrák a fővárosban élőknek

Normafa: könnyen megközelíthető a városból autóval, busszal vagy a gyermekvasúttal. A kisebbeknek jó végcél lehet a játszótér, a gyakorlottabb és nagyobb unokánkkal pedig neki lehet vágni – a jelzett turistaúton – például a János-hegyi Erzsébet-kilátónak.

Hármashatárhegy: tömegközlekedési eszközzel is, gépkocsival is elérhető. A 65-ös busz végállomásától viszonylag rövid idő (45 perc) alatt és egyenletes terepen juthatunk el az Árpád-kilátóig; másfél óra alatt a vitorlázóreptér mellett több hűvösvölgyi busz pesthidegkúti megállójáig; de 20 percénél nem kell többet gyalogolni a számos szalonnasütőhely közül a legközelebbiig, ahol – száraz időben – az e célra kialakított környezetben (körülárkolt sütőhely, asztal, pad), a gyerekkel közös rőzsegyűjtés, tűzrakás után a magunkkal hozott szalonna sütögetésére is sort keríthetünk.

Budakeszi Vadaspark: A 22-es busztól, erdei úton, 30 perces sétával juthatunk el erre a nagyon kedvelt kirándulóhelyre, ahol a gyerekek nemcsak nézegethetik, de simogathatják, etetgethetik is az állatokat.