"Az első benyomás fogyatékossága szembeötlő: nem lehet megismételni. Pedig életünk tele van premierekkel, újabb és újabb Nagy Belépőre készülünk."

lorem iposum dolor

Praesent suscipit aliquam urna. Praesent et velit lorem. Fusce id ligula odio. Aenean feugiat ante ut sapien fermentum mollis.
rendben
 
 

Sohase mondd...

Az első benyomás fogyatékossága szembeötlő: nem lehet megismételni. Pedig életünk tele van premierekkel, újabb és újabb Nagy Belépőre készülünk.

Mindannyiunk első számú mestersége a tettetés. (Csupán egy szerep kedvéért vállalunk másik állást, és vagyunk doktorok, levélkézbesítők vagy kozmetikusok.) Az igazi munkánk a nap huszonnégy órájában, állandó ügyeletben, hogy hatást gyakoroljunk környezetünkre. Sokszor bele sem gondolunk, miféle integritás, mesterségbeli tudás, mondhatni tán: művészi kvalitások jellemzik az alakításainkat. Egyedül Woody Allen szentelt komolyabb figyelmet ennek az örökös készenlétet igénylő mesterségnek, amikor bemutatta nekünk a szakma nagy öregjét: Leonard Zeliget.

 

 

A Zelig című film hősében annyira erős a megfelelési vágy, mások lehengerlésének az igénye, hogy folyamatosan a környezetében élőkhöz igazítja személyiségét. Ő sem akar mást, mint mi: elnyerni mindenkinek a rokonszenvét. Csakhogy Zelig igazi mester. A Ku Klux Klán zsidónak tartja, de mivel olyan tökélyre fejlesztette az idomulás képességét, hogy környezete kedvéért bármikor át tud változni feketévé vagy indiánná, a szervezet háromszoros fenyegetésként tekint rá. Érdemes végignézni Leonard kálváriáját, ha kell, túlsúlyossá válik, ha kell sebészorvossá, majd végül törvényszerű összezuhanását. („Szeretnék elnézést kérni mindenkitől... különösen attól az úrtól,  akinek kivettem a vakbelét... ha ez számít, még mindig itt van valahol a házban...”)

Örökösen lehengerlőnek lenni bizony nem mindig kifizetődő.

 

A kardigánról

 

Kurt Vonnegut szerint vannak emberek, akikbe beépítettek bizonyos képzeletáramköröket, ránéznek egy arcra és máris történeteket látnak benne. Én sajnos nem vagyok ilyen. Számomra egy arc csak egy arc, még a vonásait sem könnyen jegyzem meg, nemhogy olvasni tudjak belőle.

Emlékszem, amikor először pillantottam meg a férjemet. Ha a varázsos, bizsergető első benyomást próbálom felidézni, akkor jaj... egy kék kardigán jut az eszembe. Azóta sem láttam őt kardigánban, nem található a lakásban ilyen ruhadarab, de aznap valamilyen rejtélyes okból azt viselte. Az egész találkozásból ez maradt meg. A kardigán. A felette ragyogó mosoly, a mogyorószínű tekintet teljesen kitörlődött. A személyes kitérőt csak azért tettem, mert a férjem évekkel korábban Horst Rückle, a neves viselkedési tanácsadó tanítványa volt (bár a „Ruha teszi az embert” című előadását nyilvánvalóan elbliccelte).

MEGHATÁROZÓ PILLLANAT
A viselkedéskutatók szerint néhány másodperc alatt dől el, vonzónak találunk-e valakit vagy ellenszenvesnek.
Herr Rückleről még később esik szó, a kék kardigánról pedig csak annyit, hogy olyan nagyon meghökkentett, hogy azt hittem, a mi történetünk véget ért, mielőtt elkezdődött volna. Szerencsére működött az adaptív tudatalattim (nem csoda, éppen akkortájt olvastam róla, hogy létezik ilyen), és megsúgta, hogy tulajdonképpen bírom én a kék kardigánt, tetszik nekem. Eddigi tapasztalataim alapján határozottan elutasítottam, mégis ellenállhatatlanul vonzott. Sőt. Azt sejtette, hogy ezzel a kék kardigánossal nagyon is hasonló az ízlésünk. (Ma már a teljes ruhatáramat rábíznám.)

Na de honnan tudtam előre?

A viselkedéskutatók szerint néhány másodperc alatt eldől, vonzónak találunk-e valakit vagy ellenszenvesnek. A szerelem pontosabban a szerelem esélye is néhány másodperc alatt születik. Amint színre léptünk, eldőlt, szeret-e majd a közönségünk. Akkor is, ha nem vagyunk hivatásos színészek.

 

A teljes cikk a La femme 2012. tavaszi számában olvasható.

Vass Virág Vass Virág cikke 2014. január
Mindent vitt

A FÉRFI, AKI TETSZIK NEKÜNK

Mindent vitt

Jean Dujardin

Lepje meg üzleti partnereit, családtagjait egy különleges, személyre szóló ajándékkal.