DAVID LEAVITT
Vajon mit tennénk egy angol matematikus helyében, ha kapnánk egy levelet a távoli Indiából egy ismeretlen fickótól, aki azt állítja, megvan a...
GÖRÖG IBOLYA
A protokoll nagyasszonyának, a viselkedéskultúra tudorának is tartják a szerzőt, a Miniszterelnöki Hivatal volt protokollfőnökét.
GALGÓCZI DÓRA
Angéla a tökéletességre törekszik: mindent megtesz azért, hogy szembeszálljon a múló idővel.
DR. SCHIFFER MIKLÓS
A divat-szakirodalom mérföldkövének tekinthető e kétkötetes, több mint ötszáz oldalas, hatszáznál is több fotóval illusztrált kiadvány....
GENERÁCIÓK ÜZLETBEN
Tudni kell elengedni a céget, de előtte számos kérdésre őszintén kell tudni feleletet adni.
CSÁKI JUDIT
A szerző a Nemzeti Színház öt jelentős évét szakszerűen, hitelesen, olvasmányosan, olykor dokumentum- és lexikonszerűen dolgozta fel.
SOMLAI TIBOR
A kötetben található négyszáz archív fotó őrzi a múlt század első fele hazai villáinak, lakásainak belső tereinek képét.
SALINGER RICHÁRD
Ne búslakodjon, aki netán lemaradt az első kötetről, mert a második az első ismerete nélkül is olvasható.
KIÁLLÍTÁS
Transzparens emlékezet: Folyamatos jelen. Ez a címe Soós Nóra festőművész izgalmas kiállításának, mely június 12-ig látható Budapesten.
BÚCSÚ VERA
Az érzékekre, az érzelmekre kíván hatni az Új-Zélandon élő fiatal írónő igényes kötete.
OLGA GRUSHIN
A szerző képzeletének szülötteinél, kitalált történeteinél szinte nincsenek is valóságosabb szereplői, megrázóbb történései az egykoron létezett...
SZÍNHÁZ
Szívhang címmel mutatta be a Rózsavölgyi Szalon Hárs Anna keserédes vígjátékát.
HOGYAN ÉLJÜK TÚL A FÉLRELÉPÉST?
Van, aki elfogadja, hogy megcsalja a párja, más meg nem. Az ismert családterapeuták könyve arról szól, amivel munkájuk során szembesülnek: a...
A felújított Pesti Vigadó eddigi egyik legszínvonalasabb tárlata nyílt meg 2015. június 12-én, kilenc művész alkotásából.
FÁBIÁN JANKA
A fiatal írónő nagy sikerű Emma-trilógiájában már bizonyította, miként tudja az egyes emberi sorsokon keresztül bemutatni a sorsfordító...
CSALÁDI VÁLLALKOZÁSOK
A családi vállalkozásoknak kiemelten fontos szerepük van Magyarország gazdasági életében.
HENRI PERRUCHOT
Miért volt derűs természet Renoir? Miért lett öngyilkos van Gogh? Egy most megjelenő sorozat olvasmányos életrajzi regényeiből tudjuk meg a...
LARS KEPLER
Sokáig ugyanolyan rejtély volt, kit is takar Skandináviában a Lars Kepler álnév, mint e regényben az, miért fulladhat meg valaki egy hajó...
DIANE PEARSON
1914-ben két gondtalan, gazdag fiatal lány készülődik élete egyik legfontosabb báljába.
PARTI-NAGY LAJOS
Egy minden hájjal megkent szöveget tart kezében az olvasó, mellyel egy szuszra kell végezni.
KÖNYVAJÁNLÓ
A Magyarországon műfajteremtő, zenekarával szíveket és világot meghódító Jávori Ferenc, azaz Fegya életét ismerhetjük meg e...
SASS SYLVIA
Érzések, emlékek, vallomások - egy gazdag életpályának csak töredékei fértek e lapokra, de a rajongók már ezért is hálásak lehetnek.
ANDREW MORTON
A Diana hercegnéről, Madonnáról sikeres életrajzot írt szerző ezúttal is saját kutatásai és eredeti interjúk alapján ad választ, és vázolja fel egy...
25 BÁTOR ÚJRAKEZDŐ
Lehet egy életet újrakezdeni egész fiatalon, de idősebb korban sem késő.
MONK'S BISTROT
A piarista rend hajdanvolt konyhájában várja vendégeit a belváros magával ragadó bisztrója. Múlt és jelen találkozása a Monk's...
RAINER ZERBST
Aki járt már Barcelonában, biztos beleszeretett Gaudí munkásságába. Hullámos vonalai, organikus formái meghatározó nyomot hagytak a világváros...
NŐIESEN
Sok fellépési lehetősége is adódott Laposa Julcsinak, miután az 50 tehetséges magyar fiatal program harmadik évadába bekerült, sokan írtak...
KARAFIÁTH ORSOLYA
A költőnő több ismerőséből gyúrta eggyé főhősét, a harmincéves Liát második regényében, mely talán fejlődésregénynek is tekinthető....
SIKERESEN
Horváth Dani mechatronika szakos hallgatója 2015 tavaszán csak bízott benne, hogy sikerül elnyernie egy ausztrál ösztöndíjat. Nos, sikerült!
BILL BRYSON
Hétköznapi, otthoni életünk nem túl izgalmas. De ezt csak addig gondoljuk így, míg el nem kezdjük forgatni az Angliában élő amerikai szerző...
A családi vállalkozásokban nézetkülönbségek is nehezíthetik a generációváltást.
KEITH RICHARDS
Egy ráncos arcú, gyűrött képű, mégis kortalan, mára kultikus, egykoron lázadó személyiség vallomását tartjuk a kezünkben.
ROSLUND ÉS HELLSTRÖM
Újabb skandináv krimi, és ezúttal sem csalódunk! A Svédországban játszódó izgalmas sztori sokunk számára ismeretlen világba repít.
NYÁRY KRISZTIÁN
Újabb negyven érdekes szerelmi történettel folytatódnak az irodalmi igaz mesék, melyekből kiderül, hogyan szerettek nagy íróink, költőink....
BERENTÉS ÉVA
A bizonytalan világban egyre nagyobb az emberek igénye az önismeretre, hogy megállják helyüket mind munkahelyükön, mind magánéletükben.
GABI GLEICHMANN
Az én családfám több ezer éves, egy szép napon leírom majd – mesélt indíttatásáról tökéletes magyarsággal a hatvanadik évében járó...
DR. ERBSZT ANDRÁS
Egy régi orvosi bölcsesség szerint egy embernek vagy volt már derékfájása, vagy éppen most van, vagy pedig lesz.
LÉLEK
Különleges önismereti kártyák, amelyek feltárhatják múltunk titkait.
KATARZIS
Verbőci Patrícia kamerája előtt olyan nők álltak modellt, akik kénytelenek együtt élni a foltos hajhullással járó betegséggel.
TEA OBRECHT
Az Egyesült Államokban élő, de Belgrádban született, 27 éves írónő első regénye varázslatos világba visz.
MENTORRAL
Zseniális ötletnek tartom, hogy egy programban mentorok és mentoráltak egymásra találhatnak – mondja Bán Teodóra.
AL GHAOUI HESNA
Al Ghaoui Hesna szeret a világban ott lenni, ahol éppen történik valami. Nem a háború vonzza, félni sem vágyik, inkább az esemény izgatja.
UTAZÁS
Napfény, pálmafák, kék tenger, homokos part, luxusjachtok, színvonalas üzletek, bárok, éttermek, múzeumok, megbecsült középkori emlékek.
Sokan úgy gondolják, hogy egy családi cég életében a generációváltás az egyik legegyszerűbb lépések egyike. Pedig lehet, hogy a...
A tánc bűvöletében él Gyulai Júlia, s álmai sorra megvalósulnak.
KÖNYV
Nincs múlt és jövő, csakis a jelen van, és minden egyszerre történik – írja Jerome Coctoo legújabb, A nő mosolya című regényében.
MAGÁNÉLET MÁTYÁS KIRÁLY KORÁBAN
Miért változtak meg gyökeresen az alsónemű-viselési szokások Napóleon korában? Milyen volt a nőideál a Horthy-korszakban?
VÁMOS MIKLÓS
Az 1950-ben született író nemzedéke életútjának összegzése, számvetése e regény.
MAUTNER ZSÓFIA
Különleges hozzávalókból izgalmasat főzni? Erre sokan képesek. De ahhoz Mautner Zsófia kell, hogy egészen hétköznapi alapanyagok lényegüljenek át...
INFORMATIKA
Számtalan veszéllyel járhat az internetezés, az e-mailezés, de ha figyelmesek vagyunk, elkerülhetjük a csapdákat.
GABRIELA ADAMESTEANU
Ezt a történetet csak az tudta ilyen hitelesen, érzékletesen megírni, aki maga is ott volt a Ceausescu-éra legsötétebb éveiben Bukarest...
BARÁTH KATALIN
„Dávid Veron, a bácskai paraszt lánya a Nő és a Társadalom munkatársa előtt semmi sem maradhat rejtve”.
A huszon-, harmincéves korosztály a gazdaságban nemcsak örökösként részese a generációváltásnak.
RAKONCZAY VIKTÓRIA – RAKONCZAY GÁBOR
Két soproni egyetemista többre vágyott, valami nagyot akart véghezvinni.
FILM
Ismét látható a magyar filmszínházakban Sergio Leone westernklasszikusa.
Tragikomédiának lehetünk tanúi – ezúttal a Belvárosi Színház nézőterén. Kerékgyártó István Skorpió című darabja nekünk, rólunk, értünk...
SONJA LYNBOMIRSKY
Mitől boldogok a boldogok, miért sikeresek a sikeresek?
JÖVŐNK
Smart citykkel, okos otthonokkal, vezető nélküli elektromos autókkal érkezik a mába a holnap.
INTERJÚ
Ösztöndíjakkal, programokkal, fórumokkal, rendezvényekkel – sok-sok szervezéssel, szakértelemmel és odafigyeléssel a tehetségekért.
Az „originális charmeur” portréalbuma tele van meglepetésekkel, megkapó fotói ismét különlegesek.
KISS TIBOR
Énekes, gitáros, dalszövegíró, költő, rock-ikon, a Quimby zenekar frontembere – emellett diplomás képzőművész.
FILMAJÁNLÓ
Vajon hová született Cseppke a vadlócsikó, és milyen lehet az élete társai között a háborítatlan természetben?
BÁRDOS ANDRÁS: KERN ANDRÁS
Fél évig szinte együtt élt a két ember, hogy az őszinte vallomásokból minél több kiderülhessen a színészről, a rendezőről, a komikusról, az...
MARINA LEWYCKA
A világ különböző tájairól, Ukrajnából, Lengyelországból, Afrikából és Kínából érkeznek Angliába a regény szereplői szerencsét próbálni, egy jobb...
DEBRA PASCALI - BONARO ELIZABETH DAVIS
„Minden héten kórházi szüléseket kísérek, és egészen biztos vagyok abban, hogy az ott szülő nő lemarad valamiről. Begyógyszerezve szülni olyan,...
Az elmúlt években örvendetesen megnőtt a tehetséges fiatal magyar filmesek ázsiója a nagyvilágban.
BERKŐ PÉTER
Értékrendünkben az egészség védelme, megőrzése csak a sor végén kap helyet.
KORNIS MIHÁLY
Egyfajta szellemi önéletrajz, a lehető legőszintébb vallomás rajzolódik ki e sajátos kötetből, mely valójában egy szinte véget nem érő interjú....
HÁY JÁNOS
A kortárs magyar irodalom jelesének életműsorozattal hálája meg az Európa Könyvkiadó, hogy hozzá igazolt.
BÁRTFAI BARNABÁS
Ez az a könyv, amit nem kell elejétől a végéig elolvasnunk, használata azonban nélkülözhetetlen lehet.
Locsolkodás helyett kiváló magyar mozik a húsvéti hétvégére.
A magyar családi vállalkozások tulajdonosai között ma már feltűntek a Z generáció tagjai is. Vajon a megfelelő ütemben?
SZENTKIRÁLYI MIKLÓS
Ami az olvasni tudóknak az írás, az a tanulatlan szemlélőknek a festészet.
FEJŐS ÉVA
„Amikor elkezdek egy regényt, csak az alaphelyzetet találom ki, nem készítek jegyzeteket, nem találom ki előre, hogyan alakuljon a...
ZSIGMOND VILMOS
Meg sem állt a világhírig a ma Los Angelesben élő, egykoron fiatal magyar operatőrtehetségnek tartott, Oscar-díjas operatőr.
PALLAVICINI ZITA
Szabálytalan naplót olvashatunk a szerzőtől, aki itt él köztünk, arisztokrata származását eláruló neve miatt mégis sokan úgy néznek rá, mintha nem...
ENDREI JUDIT
Csak látszólag volt könnyű helyzetben Endrei Judit, amikor minden idők egyik legsikeresebb magyar vízilabda szövetségi kapitányát interjúvolta...
DR. ÉRSEK M. ZOLTÁN
Manapság egyre divatosabb luxus óceánjárók, azaz cruiserek fedélzetén felfedezni a világot – vagy nyaralni egy jót, például a karibi térségben....
BÖRCSÖK MÁRIA
Azt hisszük, mindenki talapzaton született, pedig az embert a maga teljességében kell bemutatni – vallja a tabudöntögető Börcsök Mária...
SEGOVIA
A segoviai óváros öt csodája minden turista szívébe belopja magát, és minden bizonnyal életre szóló élményt nyújt.
MURAKAMI HARUKI
Nem az orwelli 1984-ben járunk, az elképzelt jövőben, hanem a japán író misztikus világában, ezerkilencszáznyolcvannégyben, valahol a...
UGRON ZSOLNA - MESKÓ ZSOLT
Szerelmekről, elhagyásról, megtartásról, árulásról, életről és halálról szól egy Erdélyből Bécsbe emigrált lány és egy lelki válságba jutó építész...
RADOS VIRÁG
Rados Virág nem gondolta volna, hogy első két regénye őszinte vallomás lesz arról, hogyan vette fel sikerrel a harcot két súlyos betegséggel...
VISSZAEMLÉKEZÉS
A kötetben szerettei emlékeznek a 2010-ben elhunyt Almási Anikóra, aki egy bölcs váltással a kerámiának szentelte életének utolsó...
CSÁNYI VILMOS
A neves etológus néhány éve új szemléletet honosított meg a tudományban, miután igazolta: van, amiben a kutya hasonlít az emberre.
ZENE
Nagy öröm lehet egy Liszt-kutatónak, hogy a világ figyelme egy éven át a zeneszerzőre irányul, és ezernyi rendezvény között lehet...
PATAKI ÉVA
Kik is a mai nagymamák? Többnyire azok a méltatlanul „Ratkó-gyerekeknek” nevezett emberek, akik az ötvenes évek első felében születtek.
UNGVÁRI TAMÁS
A Tanár úr könyvével a modern művészetelmélet kezdeteihez repíti el olvasóit.
PETRA NAGYOVÁ-DZERENGOVÁ
E címben szereplő mondatot hallja a 38 éves Kristina legjobb barátnőjétől, amikor örömtelen házassága miatt tanácsot ad neki.
PAULA MCLAIN
Hemingway nagy író akar lenni, s ehhez 1921-ben Párizs tökéletes helyszín lehet. Ezért utazik Chicagóból Európába Ernest és ifjú felesége,...
VÁROSLÁTOGATÁS
Mecsetek, monostorok, múzeumok; kupolák, kapuk, kutak; paloták, parkok, piacok; nyüzsgés, forgatag. Ez Isztambul.
SZEGEDY-MASZÁK MARIANNE
A művet nemcsak a története köti Magyarországhoz, hanem a szerző családja életében is fontos szerepet játszott.
TAKÁCS TIBOR
Ez a kötet nem elsősorban a labdarúgásról szól. Mégis, főleg azokat fogja érdekelni, akik szeretik a focit.
HELEN ARTHUR
Ha vendégségbe megyünk, egy üveg whisky mellett jó ajándék lehet ez az útikalauz.
Ma is aktuálisnak tartja a két főszereplő Spiró György ismét műsorra tűzött darabját, mely a Pesti Színház évadnyitó premierje volt.
CSERNA SZABÓ ANDRÁS - FEHÉR BÉLA
Végy két gourmand írót, akik szeretik a hasukat, de még jobban szeretik a gasztronómia világát.
VEISZER ALINDA
Ami a Zárórából kimaradt – tizennyolc új beszélgetés.
JAVIER MORO
A mesésen gazdag kapurthalai maharadzsa 1906-ban Európában utazgatva beleszeret Anita Delgado spanyol táncosnőbe.
A szerző ismert forrásokból és tényekből frappánsan újrafogalmazta a magyar irodalmi élet jeles alakjainak különös szerelmi kalandjait.
A londoni West End után, a New York-i Broadway-premierrel egy időben Budapesten is látható az angolszász világ sikerdarabja.
TÉREY JÁNOS
Térey János kötetében két évtized összegyűjtött esszéit olvashatjuk.
BALOGH LEVENTE
Az utóbbi időszak egyik legnagyobb gazdasági sikersztorija elevenedik meg a „magyar ásványvízkirály” tollából.
TEHETSÉG
Mentoraink szívesen emlékeznek vissza azokra, akik annak idején őket támogatták.
BÁRDOS ANDRÁS ÉS RÉNYI ÁDÁM
Képekkel gazdagon illusztrált könyv a Madách Színház elmúlt tíz évéről.
A nagy drámaíró szonettjeinek egy részét biztosan férfihoz írta, és nem akarta kiadni.
Jelenleg 145 ezer magyar cég lehet érintett a családi generációváltásban, legalább ötödénél nem sikerül az utódlás. Ilyenkor is van...
LOVAS NAGY ANNA
Az elsőkötetes szerző műve egyáltalán nem tűnik szárnypróbálgatásnak: stílusa kiforrott, szereplői jól megírt alakok – többségük...
GÖTZ ESZTER
Malgot István regényes élete és művészete egyszerre elevenedik meg e különleges kötetben.
JÓKAI ANNA
Igazi XXI. századi családregény született sodró lendülettel, körülöttünk élő, előforduló figurákkal.
Nem is olyan könnyű feladat egy családi vállalkozást az utódoknak átadni, sikerrel a családban tartani – vagy értékesíteni.
ALFONS VANSTEENWEGEN
Az ötven éven felülieknek nem könnyű újat mondani. Vagy mégis? Erre vállalkozik a belga kapcsolati terapeuta.
Sok magyar családi cég jutott el mára a generációváltás időszakához. Nem mindegy, miként sikerül a váltás.
KEPES ANDRÁS
A huszadik század elején Tövispusztán három fiú barátságot köt: a tehetséges parasztgyerek, a zsidó boltos fia és a környék bárójának, leggazdagabb...
JOANNA BATOR
A negyvenhárom éves lengyel filozófus-írónő összes szereplője a képzelete szüleménye, mégis ennél valóságosabb főhősnői nemigen lehetnének....
Életmód-forradalmár – így jellemeztük Krajcsó Nellit, amikor két évvel ezelőtt beválasztottuk a La femme 50 tehetséges magyar fiatal...
PER ORLOV ENQUIST
Önéletrajzi írás, szerzője mégis mintha távolságot tartana főhőse és saját maga között.
MURIEL BARBERY
„Michel asszonyból a sündisznó eleganciája árad: kívülről tüskék borítják, valóságos erődítmény, de belül éppen olyan kifinomult, mint a...
UTAZÁS ANDALÚZIÁBAN
Mesés élmény egy granadai utazás, az Alhambra palotaegyüttes felfedezése Andalúziában. Utazás előtt vagy után pedig szó szerint mesés élmény...
Interjú Halász Glória rendezővel, aki egy bátor nő tragikus, költői történetét meséli el új dokumentumfilmjében.
GIORGIO PRESSBURGER
Budapest nyolcadik kerületében, a Teleki tér közvetlen közelében nőtt fel a világban ma olaszként ismert író.
IRODALMI ÉS NŐI SZEREPEK A NYUGATBAN
Kétségtelen, hogy a Nyugat folyóiratban publikáló nők többségét valamilyen érzelmi szál is fűzte, fűzhette a nyugatos írókhoz, szerkesztőkhöz....
ERNYEY BÉLA–BALATON DÓRA
Haspókok – így jellemzik önmagukat a szerzők, s ez egyben indok is, miért is fogtak első szakácskönyvük írásába.
SZABÓ PÉTER–HOITSY GYÖRGY
Egyszerre ismeretterjesztő kézikönyv, kislexikon és szakácskönyv.
40 ezer magyar családi vállalkozásban döntik el a közeljövőben: az utódok továbbviszik, eladják vagy megszüntetik a céget.
KÖRNER ANDRÁS
A magyar zsidók hétköznapi élete 1867–1940, 2.kötet
KATI MARTON
Az Egyesült Államokban élő, magyar gyökerű szerző házi kedvencünkké válik évről évre magyarul is megjelenő őszinte, izgalmas témájú...
Itthon maradnak a szigorú korlátozások. A világ csaknem húsz városába azonban most is elrepülhetünk karácsonyra, vagy szilveszterre.
UGRON ZSOLNA
A hányatott sorsú Báthory Anna áll Ugron Zsolna első történelmi regényének középpontjában.
MICHEL HOUELLEBECQ
Immáron Budapest Nagydíjával is büszkélkedhet a Goncourt-díjas francia író.
A feledés enciklopédiáját követi az író-irodalomtörténész újabb múltidéző esszékötete. Szócikkek a történelem képtelenségeiről,...
ROBERT PHIPPS
Általában nem gondolunk arra, mit árul el testünk másoknak rólunk: arról, milyen a közérzetünk, a hozzáállásunk valamihez, milyenek az...
RÁCZ ZSUZSA
Aki olvasta két sikerkönyvét, bizonyára szívébe zárta Terézanyut és vele szerzőjét, aki ezúttal az elmúlt húsz év írásait gyűjtötte...
LUKÁCSY ANDRÁS
Volt-e, lehet-e újra polgárság Magyarországon? – teszi fel a kérdést a szerző.
Változatok dohányzóasztalra
Pihenés a kertben
Udvaros Dorottya a La femme címlapján Műhelytitok:Udvaros Dorottya Nánási Pál stúdiójában.
Lepje meg üzleti partnereit, családtagjait egy különleges, személyreszóló ajándékkal.