Emily – Füstös Éva. Ez áll a kalocsai Thália Társulat plakátján, melyen Robert Harling Acélmagnóliák című darabjának szereposztása olvasható. A helybéliek talán csodálkoznak azon, hogy kedvenc helyi kereskedelmi médiumuk, a Korona Rádió népszerű reggeli műsorvezetőjét a színpadon láthatják, ám a Füstös család csodálkozása és csodálata az övéknél is nagyobb volt, amikor megtudták, hogy Éva ötvenévesen színpadra áll − egy színtársulat tagjaként. Kevesen tudják róla, hogy három évtizeddel korábban szeretett volna…

Hiszen már gimnazista korában színésznő szeretett volna lenni. 1982-ben, az érettségit követően Kalocsáról, szülővárosából utazott rendszeresen Budapestre, hogy bizonyítsa tehetségét a Színművészeti Főiskola szigorú felvételi rostáin. Az ezerkétszáz jelentkező közül bekerült a harmadik, utolsó fordulóra is, ahol már csak nyolcvanan maradtak. Huszti Péter és Szinetár Miklós felvételiztető tanár összehúzott szemöldökkel méregette a tehetséges fiatalokat. „De akkor már szinte tudni lehetett, kik azok, akik bejutnak majd a főiskolára: elsősorban azok, akik negyedik, ötödik alkalommal jelentkeztek, előtte pedig már jártak különféle színi stúdiókba Budapesten” – emlékezik Éva. Visszagondol akkori érzelmeire is: szomorú és elkeseredett volt, amikor kiderült, hogy nem vették fel. Egyben dacos is, mert úgy döntött: ha elsőre nem sikerült, nem próbálkozik soha többé.

Élete is más irányba sodorta. Jött a szerelem, a fiatalkori gyors házasság, majd húszéves korában megszületett lánya, Annamária. A színészmesterségről letett, inkább a bölcsészetet választotta, ám azért nem felejtette el egykori álmát: „Amikor egy színházi előadáson olyan szerepet láttam, amit magam is szívesen eljátszottam volna, majd’ sírva fakadtam. Ezt az érzést aztán idővel sikerült elnyomnom magamban.”

Tévé, rádió

A Pécsi Tudományegyetemre jelentkezett, ahol a bölcsészkaron a művelődésszervező-kommunikációs szakot végezte el munka és gyerek mellett. Közben Kalocsa város televíziójához szerződött, s a nézők műsorvezetőként, szerkesztő-riporterként ismerhették meg. Már három éve dolgozott ott, amikor 1999-ben Korona néven megalakult a város első huszonnégy órás kereskedelmi rádiója. Amikor hívták, szívesen mondott igent. Az alakuló csapat tagja lett, és azóta is ott rádiózik, immáron tizenhat esztendeje. Reggelente 4 óra 10 perckor kel, 6-kor már adásban van, hogy Kalocsa és környéke a Korona Café négyórás műsorfolyamára és az ő hangjára ébredjen. Büszke arra, hogy rádiójuk a nem megyeszékhelyi rádiók között a saját területükön hallgatottabb, mint az országos állomások. Ezzel rajtuk kívül mások nemigen büszkélkedhetnek.

Így aztán valamilyen formában kiélheti szereplési vágyát, mely a színészet felé hajtotta. Hatással lehet emberekre, személyiségét megszerethetik, nevét megismerhetik. „A műsorvezetést nem tekintem munkának, mert ez olyan hivatás, amelynek során valamit adni lehet az embereknek, és ez a legfontosabb, nem az esetleges ismertség. Érzéseket, gondolatokat ébreszteni, sorsokat megismerni és bemutatni, szórakoztatni, segíteni, ez az értelme” – foglalja össze tömören, miként látja hivatása lényegét.

A színházzal, a színpaddal nem szakadt meg a kapcsolata, hiszen sokszor interjúvolt meg színészeket, mesélt új színházi premierekről. Sőt, műsorvezetőként többször konferált operettgálákon, hangversenyeken. „Amikor beléptem a színházba, megéreztem a színpad illatát, bizony összefacsarodott a szívem. És csak titkon remélhettem, hogy az életben egyszer mégis lesz rá lehetőségem, hogy színészként is ott álljak a világot jelentő deszkákon.”

Eljött az idő

A Kalocsai Színház profi társulata mellett a városban korábban már működött egy magának hírnevet szerzett, amatőr együttes, amely Bneu László rendező vezetésével 2014 szeptemberében szerveződött újjá Thália Társulat néven − részben a régi tagokból. A rendező korábbról már ismerte a műsorvezetőt, őt mégis meglepte, hogy egyszer csak cseng a telefonja, Bneu László keresi, és megkérdezi, lenne-e kedve eljátszani egy szerepet az újraszerveződő társulat első produkciójában. Éva korábban már látta a csoport egyik előadását, Molnár Ferenctől Az ibolyát, ismerte tevékenységüket, és utólag bevallja, gondolt is arra, mi lenne, ha a társulat egyik darabjában ő is vállalhatna szerepet. De valahogy furcsának érezte, hogy ő jelentkezzen. Így amikor váratlanul megérkezett a felkérés, nagyon megörült neki, igaz, egy kis félelem is motoszkált benne. De legyűrte szorongását, mondván: itt az idő, végre kipróbálhatja magát, meg tudná-e állni a helyét a színpadon, vagy sem.

Amikor elment az első olvasópróbára, Valery szerepét osztotta rá a rendező, de kérte, Emily mondatait is olvassa fel, mert az őt játszó színésznő nem tudott jelen lenni. A próba végén a rendező felkiáltott: „Te nem Valery vagy, hanem Emily!” Így kapta meg Emily szerepét, az édesanyáét, aki a darabban tragikus sorsú, cukorbeteg lányát neveli. Aztán 2015 áprilisában elérkezett a bemutató napja. „Nagy beteljesülés volt számomra az első előadáson színpadra lépni, még ma is elérzékenyülök, ha erre gondolok. Ott ült a nézőtéren az anyukám, aki annak idején, harminchárom éve elkísért a színművészeti felvételijére, és a lányom, akitől annyi biztatást kaptam. Megmutathattam, mit tudok. Lélekemelő emlék, milyen nagy hatással volt a darab és az alakításom a nézőkre. Döbbent csend honolt a nézőtéren, és az emberek zsebkendőjükkel törölgették a szemüket.”

Eddig háromszor adták elő a művet sikerrel a Kalocsai Színház épületében, a környező települések közül is jó néhányban játszották már, s további meghívásaik is vannak Kalocsa vonzáskörzetében. 2016 tavaszán Pécsett rendezik meg az amatőr színházi fesztivált, ahová beneveznek. A győztes társulat a Pécsi Nemzeti Színház színpadán mutathatja be előadását. „Az csuda jó lenne!” – lelkesedik máris Éva, aki a sikerek mellett annak is örül, sőt megtiszteltetésnek veszi, hogy teljes jogú tagjává fogadta a társulat. Már elkezdték próbálni Dunai Ferenc A nadrág című „szocialista vígjátékát”, melyben a műsorvezetőnek újból az egyik főszerep jut. Igen, műsorvezetőnek, hiszen természetesen továbbra is dolgozik fő hivatásában. A színjátszást azonban jóval többnek tekinti hobbinál. Élete nagy álmát látja benne megvalósulni, a munka és a család mellett mindig szakít időt a próbákra.

Amerikai álom

Néhány éve különben családi életében is egyfajta bátor újrakezdést élhetett át, amikor új párkapcsolatában hosszú évek után, negyvenöt évesen sikerült természetes úton újabb gyermekeket világra hoznia: „Ultrahangon vizsgált az orvos, s egyszer csak meglepődve kiáltott fel: nem egy babát látok, hanem kettőt!” 2009-ben születtek meg a kétpetéjű ikrek. Együtt élnek párjával öten: a hatéves Peti és Dani, valamint nővérük, Annamária, aki nagyon szereti a kicsiket, sokat segít édesanyjának. „Ha neki lesz majd gyermeke, annak nevelése az ő számára az ikrek után már szinte gyerekjáték lesz. Ők a legfontosabbak az életemben.”

Éva a pécsi színházi fesztivál mellett az ország más tájain is szívesen eljátszaná a társulattal az Acélmagnóliákat, sőt már azon is elgondolkodott, miért is ne adhatnák elő Amerikában élő magyaroknak ezt az amerikai darabot, magyarul. Ennek megvalósításához azonban szponzorokra lenne szükség − és a társulat amerikai meghívásra. Tudja, hogy ez merész álom, de még bármit hozhat az élet. Elégedett ember. Újrakezdései még sikeresebbé, még boldogabbá tették.

Személyes mottója:

„Ahogy egyre idősebb leszel, megtanulod, hogy két kezed van: az egyik, hogy magadon segíts, a másik pedig azért, hogy másokon.” /Audrey Hepburn/