Az idei cannes-i filmfesztiválon történt, hogy az egyik nővendéget nem engedték be a vetítőterembe, mondván, lapossarkút- még ha mégoly míveset is- visel. Sőt, több ötvenenfelüli nővel (sőt még egy amputált lábúval is) megtörtént  ugyanez. A fesztivál szervezői szerint az egyik biztonsági őr túlbuzgósága tehet erről.

A férfiakra természtesen ilyen előírások nem vonatkoznak. Denis Villeneuve rendező és színészei, Josh Brolin és Benicio del Toro ugyan kijelentették, hogy filmjük, a Sicario premierjére magassarkút vesznek fel, hogy így tiltakozzanak a megkövesedett, szexista dresszkód ellen, de a végén meggondolták magukat. Del Toro állítólag megpróbál magassarkút venni, de nem bírt benne egy lépést sem tenni. Kár, mert nem csak látványnak lett volna elsőrangú a vörös szőnyegen csetlő-botló világsztárgárda, de igazodott volna az alkalmi férfiruházat történelmi hagyományaihoz.

Elizabeth Semmelhack kanadai kultúrtörténész követte a cannes-i eseményeket és ezzel kapcsolatban megjegyezte: az eset a viselet erejét mutatja, és azt, mennyire nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy a viselet megerősítse a nemi sztereotípiákat, vagy bizonyos értelemben fenntartson egyfajta társadalmi rendet. A történelem során bebizonyosodott, hogy a cipő sarka önmagában nem bír jelentéssel: a kultúra maga ruházza fel azzal.

Minél magasabb a sarok, annál közelebb vagyunk Istenhez

Körülbelül 2000 évvel ezelőtt a görög-római színészek vastag, parafatalpú cipőt viseltek, hogy kiemelkedjenek, amikor istent vagy királyt formáltak meg. Az alapgondolat az volt, hogy minél magasabb volt a cipő sarka, annál közelebb kerültek az isteni szférához.  A múlt évezredben perzsa lovaskatonák ismertették meg a nyugati világot a magas sarokkal. A 16.században a világkereskedelem egyik központján, Velencén keresztül a perzsa uralkodó, Abbasz sah óriási befolyással volt a divatra. Elképesztő katonai és diplomáciai ereje perzsa stílussal oltotta be az európai kultúrát.

Az oszmán hatásra készült velencei női cipők sarka elérte a 15, sőt 50 centiméteres magasságot! A magasság két célt szolgált: viselőjét megkímélte attól, hogy finom lábacskáival az utca mocskában tapodjon, másrészt tükrözte magas társadalmi rangját. Bár bizonyos feljegyzések szerint a gólyaláb magasságú cipők éppen, hogy nem a nemes hölgyeknek, hanem a kurtizánoknak készültek. Ahogyan a közvélemény is olykor megosztott azzal kapcsolatban, hogy az igen magas sarok klasszikus eleganciát, vagy ellenkezőleg, ízléstelenséget sugall.

A női chopine-ok tagadhatatlan szexepillel bírtak- a papucsszerű lábbelit egyetlen mozdulattal, lezseren ledobhatták lábukról-, de a férfiak sem érték be kevésbé látványos cipőkkel. Bár a hivatalos magyarázat szerint pusztán praktikus okokból volt a férficipőknek magasabb sarka: így könnyebben maradt meg lábuk a kengyelben. De rangot is jelölt: a Bata Cipőmúzeumban a cipő formája és sarkának magassága jelezte, hogy a cipő nemesemberé. XIV. Lajos, a Napkirály imádta a selyemmel borított cipősarkat, a kedvence a vörös volt: így a Louboutin cipők előtt is rangot jelzett a bíbor cipőtalp. Ennek a nemesség-magas sarok kapcsolatnak köszönhető az is, hogy később a férfiak visszaalacsonyodtak.

Nem Napóleon hibája

Bár Bonaparte Napóleon számlájára írják, hogy eltűnt a férficipők sarka- Napóleon gyűlölte, bár híresen alacsony emberként akár éppen üdvözölhette is volna-, valójában már a hadvezér előtt véget ért a férfisarok uralma. Vagyis nem egyetlen ember kedve határozta meg a divat alakulását, hanem egy szélesebb kulturális trend. Ez az irányzat pedig a felvilágosult gondolkodás volt, ami amúgy elég felvilágosulatlan módon női jellemvonásokkal címkézte fel a viseletet.

Így váltak ruhadarabok a közvélekedésben frivolan nőiessé, és az egyszerű, puritán, kevésbé dekoratív ruhák felvilágosulttá, racionálissá, vagyis az ő fejükben férfiassá. Vagy, ahogy Semmelhack fogalmaz: a lóról leszállva már kevés értelme van a cipősaroknak. Au revoir, férfisarok!

Rocksztárok és cowboyok

A viktoriánus korban megszilárdultak a hagyományos férfi-női öltözködés szabályai. Manapság a magassarok azoknak a férfiaknak a kiváltsága, akiknek férfiasságáról semmi kétség: a rocksztároké és a cowboyoké. Utóbbiak a nyers férfierő jelképei, mégis magassarkú csizmát hordanak. És nemcsak lóháton viselik, hanem akkor is, amikor teherautót vezet, amikor a bárba betér, vagy ha arról énekel, hogy szíve hölgyét látogatja meg.

Ezzel egyidőben a nők magassarkú cipője az elmúlt évszázad alatt egyszerre vált a nők erejének és erotikus kisugárzásának jelképévé. Az erőt és az erotikát teljes egészében magukénak akarta tenni a rockvilág néhány csillaga is, mint például Prince, David Bowie vagy Elton John. Még az elődök is, John Lennon vagy Bob Dylan is elcsábult egy-egy magasabb sarkú bokacsizma láttán. John Lennoné például azokra a magassarkú csizmákra hasonlít, amilyeneket a flamenco táncosok viselnek. Ma már azért ritkán látni a mainstream kultúrában hírnevet szerzett férfiakon magassarkút. Bár van befolyásuk, de ez a hatalom nemi sajátosságokhoz kötődik. Földrengésszerű változásnak kellene ahhoz történnie a nemi egyenjogúság terén ahhoz, hogy a magas sarok ismét ugyanazt a hatalmat jelképezze a férfiak számára, mint egykoron. És ha ez valaha lezajlik, akkor bizony kénytelenek lesznek megtanulni járni benne.