"Egy nyári iskolai szünetben dolgozott először, egy siófoki kis büfében. Több kitűnő konyhát vezető étteremben szakácskodott már, miközben tréningekre, versenyekre rohant...."

lorem iposum dolor

Praesent suscipit aliquam urna. Praesent et velit lorem. Fusce id ligula odio. Aenean feugiat ante ut sapien fermentum mollis.
rendben
 
 

Molnár Péter

Egy mai céhlegény

Egy nyári iskolai szünetben dolgozott először, egy siófoki kis büfében. Több kitűnő konyhát vezető étteremben szakácskodott már, miközben tréningekre, versenyekre rohant. Utóbbiakon rendkívüli eredményeket ért el.

Álmomban sem gondoltam volna, hogy egy ilyen nagyszerű csapatba, mint az 50 fiatal tehetség, egy szakács is beférhet” – kezdi beszélgetésünket. Nótár László főszakács indította el a pályán. „A séf úr azt mondta, hogy nem tud megtanítani főzni. Arra tud megtanítani, hogyan tanuljak meg majd főzni” – emlékszik mesterére.

 

Nótár László az erfurti szakács- és cukrászolimpián ezüstérmet szerzett 2004-ben a csapatával, amelyet a tehetséges szakácstanonc is elkísérhetett. Négy évvel később Molnár Péter diplomahelyezést ért el a Budapesti Gazdasági Főiskola regionális csapatának tagjaként.

A 2010-es év szakmai szempontból fantasztikusan kezdődött, és úgy is ért véget. A sok örömbe azonban egy kis üröm vegyült. A kulináris világ legnagyobb presztízsű szakmai versenye, a Bocuse d’Or magyarországi selejtezőjét Kostyál Gábor nyerte meg segítő szakácsával, Péterrel közösen, és együtt indultak volna júniusban a nemzetközi selejtezőre, de Pétert diszkvalifikálták. A döntő a következő januárban volt, de ő közben 23 éves lett, ezért „túlkorosként” nem lehetett segítő szakács. Aztán Luxemburgban a szakács világolimpián a nemzeti válogatottal ezüstérmet szerzett. A szakácsok között megnyerte az EuroSkills magyarországi válogatóját, így decemberben elindulhatott a lisszaboni versenyen. Ez különböző szakmák Európa-bajnoksága a 25 évesnél fiatalabbak számára. Molnár Péter Kiválóság Díjat kapott. Ezért a Sándor Palotában őt is fogadta a köztársasági elnök.

 

 

 

A középkori céhlegényekhez hasonlóan sokat vándorolt, hogy minél többet tanuljon. Néhány hely után az első nagyobb falat a balatonszemesi Kistücsök étterem volt. Következett a siófoki Mala Garden, aztán a Chateau Visz. Utóbbi konyháján külföldi séffel is dolgozott, akitől főként új szakmai technológiákat tanult. Május óta a székesfehérvári 67 étteremben szakács a Michelin csillagos Costes csapatából érkezett Tivadar György séf mellett. Tőle a látásmódot sajátította el: „az agyamba vésődött például, hogy a 20 másodperces forrázás mindig annyi, nem 18 vagy 25”.

 

„Remélem, mentorom segíteni tud abban, hogy a legnevesebb éttermek egyikében sajátíthassam el a szakma számomra még ismeretlen fortélyait” – mondja Molnár Péter. A további fejlődés egyik hatásos módja szerinte a sztázsolás lenne, vagyis fizetés nélkül, kizárólag tapasztalatszerzés céljából dolgozni egy konyhán. Az lenne szép, ha erre a két Michelin csillagos étterem egyikében vagy az ugyancsak legendás hírű Fausto’s-ban kerülhetne sor.

Meskál Tibor
"Azoknak a híres szakembereknek köszönhetem pályafutásom, akik mint fiatalembert felkaroltak,és figyelték, egyengették utamat, miközben a legmagasabb szintű tudást sajátíthattam el tőlük.Úgy érzem ezt az„útravalót” át kell adnom. "