PROGRAM
Közel hetven ingyenes kulturális programot ígér a második Kávéházak Éjszakája. Élvezetes és tartalmas élményeket ígérnek a szervezők.
A BIRODALOMÉPÍTŐ
Azt, hogy a szépség kemény munka, először Helena Rubinstein fogalmazta meg.
ÁLOMUTAZÁS
Fantasztikus élmény beköltözni egy úszó luxusszállodába. Az ellátás kifogástalan, és naponta betolnak tálcán egy új várost.
SZÍNHÁZ
Sütő András Egy lócsiszár virágvasárnapja című drámáját ma mutatja be a Nemzeti Színház.
MEGVÁLTOZOTT KAPCSOLATOK
Mára szinte már közhely, hogy a házasságok sokkal később köttetnek, mint akár tíz-húsz évvel korábban. De hogy a szerelmek is nehezebben és később...
IRODALOM
Az irodalomtörténetek általában tapintatosan hallgatnak a nagy írók kínos botrányairól, kellemetlen szokásairól.
LOVÁSZ LÁSZLÓ, A MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA ELNÖKE
Mindenképpen történelmet ír. Nevét már bevéste a matematika nagy könyvébe – például a Lovász lemmával.
OPERA
Arrigo Boito operájának második, azóta is ismert változatát 1875-ben mutatta be először a bolognai Teatro Comunale. Most Budapesten a darab!
KULTÚRA
Benjamin Franklin meztelenül töltötte a reggeleket. Marcel Proust ópiummal és croissant-nal kezdte a napot.
NYÁRY KRISZTIÁN
A digitális idők vívmánya: Nyáry Krisztián irodalmi „szalonja” régi idők nagy embereivel.
MŰVÉSZET
A szexepil fontos fegyver, de Csinszka mégsem ezzel hódított elsősorban. Igazi múzsa volt.
MOZI
A filmipar furcsa galaxisában most a sötét lelkű karaktereké a főszerep. Vajon mi vezetett odáig, hogy a gonosztevők hősi köpenyt húztak?
KÖNYV
A századforduló női sorsaiba pillanthatunk be A budapesti úrinő magánélete című kötet segítségével.
PÁTKAI ROZINA
Fiatal, szép, tehetséges, és még nemzetközi összehasonlításban is megállja a helyét.
PIAF! THE SHOW
Ötévesen már Edith Piaf minden dalát ismerte a ma még csak harmincéves Anne Carrère, aki műsorával most Budapestre is ellátogat!
SOROZATOK
A magyar film- és televízióiparnak súlyos tartozásai vannak a magyar történelemmel szemben.
FÉRFIAK, AKIK MÉG MINDIG TETSZENEK NEKÜNK
Jellemző egy korszakra, hogy kit tartanak a nők vonzó férfinak?
KÖNYVBEMUTATÓ
Szőnyi Zsuzsa, a Vatikáni Rádió magyar munkatársa férjével Triznya Mátyás festőművésszel öt évtizeden át működtették Rómában a Triznya-kocsma néven...
Nyelvtanár, oktató, férjének, Radnóti Miklós hagyatékának rendezője, őrzője volt. Múzsa, szerelem, hűséges hitves.
KONCERT
A karácsony közeledtével újra felcsendülnek a dallamok a Csokikoncerten.
Változatok dohányzóasztalra
Pihenés a kertben
Charlize Theron - a változó Charlize Theron eljátszotta a szörnyeteget, és Oscar-díjat kapott. A világ egyik...
Lepje meg üzleti partnereit, családtagjait egy különleges, személyreszóló ajándékkal.
főszerkesztő
író
újságíró